Élt nálunk egy idős védőnő, Boros Magda néni, aki azt mondta nekem egyszer, hogy azok lesznek a jó testvérek felnőtt korukban, akik gyerekként eleget veszekedtek. Nekem akkor jól jött ez a megállapítás, mert abban az időben a két fiam csak akkor értett egyet, ha gyepálni kellett a legkisebb testvérüket. Már kezdtem kétségbeesni, de a bölcs Magda néni szavai megnyugtattak. Ezután nem annyira zavart, ha nyírták egymást, csak kértem, hogy halkabban tegyék.

Persze mi is rendesen öltük egymást a nővéremmel. Egymás szekálásának oka általában a tisztázatlan birtokviszony, vagy csak sima unaloműzés volt. Meg különben is… A nagyobb testvér kutya kötelessége, hogy vertyogtassa a kisebbet, a kicsi pedig vertyog, visít, ahogy a torkán kifér. Lányok voltunk, de azért püföltük is egymást, ha úgy adódott. Ez piszkálódással kezdődött, aztán a célpont eléggé felhúzta magát, következett a futás!

Néha én futottam elől, néha ő. A hosszú pálcika lábammal nem sok előnyre tettem szert, mert ő fürgébb volt. Hogy időt nyerjünk, be is vágtuk az ajtót a másik előtt. Egy alkalommal ez olyan jól sikerült, hogy én az ajtón innen, a kinyújtott karom pedig a túloldalán maradt. Középen törött üveg, ami közül sértetlenül tudtam kihúzni a kezem.

Az ilyen akció eredménye általában büntetés volt. Mehettünk a sarokba. A mai gyerekek észre sem vennék a nevelési szándékot ezzel, hiszen Wifi ott is van.

Azért mi sem unatkoztunk. Hosszú szekrénysor volt a fal mellett, én az egyik végén, Edit a másik végén állt be. Viszont, mivel nem volt a falig tolva a bútor, mögötte láttuk egymást, és pofákat vágtunk egymásnak nagy egyetértésben. Ráadásul, hogy teljen az idő, Edit előrelátásának köszönhetően a sarokban mindig el volt helyezve néhány Ludas Matyi, és Nők lapja, lehetett olvasgatni. Az utolsó 10 percben már pukkadozva vártuk, hogy leteljen a bünti, és kipihenten tudjuk újra kergetni, püfölni egymást.

Úgy látszik, ebből családi hagyomány vált. A múltkor beszélgettünk a fiammal, és csak annyit mondott, Hát anyám, te se sokat idegeskedtél rajtunk! Csak annyit kértél, össze ne vérezzük a szőnyeget!