Beszélnünk kell még az Igen napról! Ugyan a hasonló című filmről már írtunk a Szoknya és Nadrág Magazinban Itt, a téma anyaként nagyon is foglalkoztat. Mi is szervezhetnénk Igen napot? – ez a kérdés befészkelte magát a fejembe már akkor, amikor láttam a film előzetesét. A gyerekeink természetesen azonnal fellelkesültek mozizás után. Záporoztak az ötletek, hogy ők hogyan szeretnék: miről szóljon a valóságban a mi Igen napunk.
Tudják, ez az a nap, amikor a szülők – szinte – mindenre igent mondanak a gyerekeiknek. Azért szinte, mert az Igen napnak vannak szabályai. Például a kérés nem vonatkozhat a jövőre (tehát nem lehet mondjuk kiskutyát kérni). Nem lehet törvénysértő (így nem lóghatunk be éjszaka egy játékáruházba és hozhatjuk el onnan az összes plüsst). Minden családtagnak van egy meghatározott pénzügyi kerete (vagyis nem az Igen napon utazunk Ausztráliába megnézni a Nagy-korallzátonyt). Az Igen nap mégis izgalmasan hangzik. Elsőre.
Egy pillanatig tényleg elgondolkodtam azon, hogy megrendezzük a valóságban az Igen napot. A férjemet is igyekeztem meggyőzni, hogy ez miért lenne jó nekünk. De ő azonnal visszahúzott a földre. És sorolta, hogy miért ne legyen nálunk Igen nap. És egyet kellett értenem vele.
Egyrészt három gyermekünk van, és a két kicsi még nem elég idős – 10, 7 és 4,5 évesek –, hogy igazán jól válasszanak programot. Másrészt az Igen nap óriási szervezést igényel, nem lehet csak úgy belevágni. Még ha nem is szervezünk olyan grandiózus programokat, mint a filmben, akkor is. Talán bele sem férnének a programok egy napba. A valóságban nem megy minden olyan könnyen, mint egy filmben. Most még inkább. Ha olyasmit kérnek, hogy menjünk el ide, vagy oda, azt valószínűleg nem tudjuk teljesíteni. És akkor az már nem is igazi Igen nap.
Mit is szeretnének a gyerekek egy ilyen bármit lehet napon? Minden olyat, amit egyébként nem engedünk meg nekik. Ez logikus. Az Igen nap a valóságban a családdal közösen eltöltött minőségi időre koncentrál. A mi gyerekeink ellenben olyasmit is kértek, amit nem velünk, vagyis nem a szüleikkel csinálnának, vagy éppen most nem valósítható meg, esetleg túl sok utazással jár, és nem is férne bele egy napba.
Egész nap telefonozni. Minecraft Bonival. Elmenni egy vidámparkba. Hullámvasutazni. Céllövöldézni. Ugrálni egy óriási ugrálóvárban. Elmenni Botihoz és együtt minecraftozni. Jöjjön át az én-Leventém játszani, és menjünk el együtt állatkertbe. Találkozni a nagyikkal, Papival, Buksival.
Elgondolkodtató lista. Végül is a telefonon és a Minecrafton kívül egészen vállalható. A találkozások nekünk is hiányoznak. Reméljük, hogy hamarosan megvalósulhatnak. Ha nem is az Igen nap keretein belül.
Fotó: Pinterest