Jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy igazi túrázó vagyok, de azt a szintet úgy érzem, még nem értem el. Valami mégis történt tavaly decemberben Budajenő és Telki határában, amikor a Mozgás a természetben túracsoportot először kísértem el az akkor éppen havas erdőbe, hogy cikket írjak a téli túrázásról.

Az idén már többször a csapattal tartottam túrázni. Csak úgy. A magam kedvéért. Ki gondolta volna, hogy egy véletlen találkozásból ez lesz? Minek is nevezhetném? Elköteleződés? Azért ez az is! Egy összeszokott csapatba újoncként becsatlakozni azért mégiscsak az. Főleg, ha rendszeresen eljár az ember az alkalmakra. Mert a túracsoport vezetője minden hétre legalább két túrát szervez, olykor hármat is. Így tehát ez elköteleződés.

És még kitartás is. Legalábbis a részemről. Bevallom, nem vagyok túlságosan ügyes. Már ami a mozgást illeti. Ügyetlen vagyok. Nekimegyek dolgoknak, vagy leesek innen, onnan. Persze nem vagyok teljesen esetlen. Nem olyan vészes a helyzet. Egyáltalán nem. Csak tisztában vagyok a korlátaimmal. A mozgásformák mégis általában kudarcot jelentettek korábban. De nem baj. Kitartó is vagyok. Ahogyan a csapat többi tagjai is az, akik rendszeresen részt vesznek ezeken az alkalmakon. Igazán büszke vagyok rájuk!

Mi történik egy ilyen túra alkalmával? Az erdőben vagyunk. Nem nézelődünk, hanem mozgunk. Túrázunk. Elfáradunk. Letesszük a terheinket – bármilyen magasztosan is hangzik, attól függetlenül ez történik. Hogy mindezt az erdőben, a fák között tesszük, az csak még egy pluszt ad. Milyet is? Mondjuk a mentális egészségmegőrzés sem elhanyagolható pozitívum. Erdőben lenni, fák között, jó levegőn. Társaságban, de lehetőség van rá, hogy az ember befelé figyeljen. Csak saját magára. Szerintem ez a legjobb az erdei túrázásban. Nem azt mondom, hogy itt minden gondunkat elfelejtjük. Mégis jobban érezhetjük magunkat. Teszünk magunkért.

A közös mozgás valóban közösségkovácsoló erő. A túrázók között ugyan több a nő, mint a férfi, de mi mindannyian egy csapat vagyunk. Ha valaki elbotlik, az utána haladó azonnal nyúl érte, és felsegíti. Ha valakin látszik, hogy most nagyon elfáradt, valaki biztosan megkérdezi, hogy hogy van?

Mivel sokan vagyunk, sokfélék, a haladási tempó sem mindig ugyanaz. Hiába kellene tempósan gyalogolni, a fák között ez sem mindig egyszerű. Hol a lehullott fákról, hol a hótól nem látni a talajt. A csapat gyorsabb tagjai bevárják a sor végét. A túravezetőn kívül sokszor megy egy tapasztaltabb túrázó a sor végén. Csak hogy senki ne maradjon le a fák között. Ilyenek a túrázók. És ilyen túrázni az erdőben. Az erdőben, ahol tényleg jó lenni. Ahol minden jobb lesz.

Fotó: Karóczkai-Müllner Helga
Grafika: Mucsi Boglárka