A gyerekeknek nincsen más dolguk, mint gyereknek lenni és sokat játszani, beszélgetni. Na jó, iskolába és óvodába is el kell járniuk. Ez tényleg kötelező, emiatt talán olykor nyögvenyelős is. Szülőként sokszor tapasztaljuk, hogy nem akarnak elindulni reggelente. És hetente legalább egyszer szegezik nekünk a kérdést felkelés után: ma van óvoda, megyünk iskolába? Vagy lehet itthon legózni?

Minél idősebb az a gyermek, annál inkább komolyodik a helyzet. Nincs mese, részt kell venni a köznevelésben. Az óvodával kezdődik minden. Ami elsőre félelmetes, meg el kell végezni olyan feladatokat, mint részt venni a körjátékban, megtanulni egy újabb versikét, párokba rendeződni meg sorban állni. Legózni, aztán tényleg elpakolni mindent magunk után (nem úgy, mint otthon, amikor csak megígérjük a pakolást, de valójában minden játék az ágya vagy a szekrény alatt kör ki.) Nyugodtan figyelni az óvó nénire, amíg ő beszél és közben nem ficeregni. Feszítettnek érezheti egy éppen óvodás ezt a tempót. Nehéz lehet belecsöppen az otthoni, megszokott környezetből a szabályok tengerébe. Egyszóval: nehéz lehet óvodásnak lenni!

És mit mond erre egy iskolás? A legidősebb fiam például első osztályosként, nem sokkal szeptember után egy nap így fogadott az iskolában: – Megtanultam írni, megtanultam olvasni. Most már visszamehetek az óvodába? Inkább játszhatnék! Hát igen, néhány héttel el is intéztük az iskolát. Azóta már harmadikos, és talán már kapiskálja, hogy a suli nem tréfa. Azért persze igyekszik kedvet csinálni hozzá a kisebb testvéreinek.

A négyéves például már unja az óvodát. A kötelességek miatt ugyebár, amivel az ovi együtt jár. Bezzeg az iskola! Ott már semmi tennivaló, csak ott kell lenni – gondolhatja egy ovis. A legózáson kívül a többi már csak lazulás. Kikapcsolódás. Mert hogy az iskolásunk egyszer elkottyantotta, hogy a lányok az osztályukban legóznak az szünetekben.

A négyévesnek több sem kellett. Reggelente mostanában azzal ébreszt: –Mikor járhatok már iskolába? Ott lehet legózni! És valóban, a tanulás, a kötelességek mellett játszani is kell. Amíg még lehet. Amíg még érdekes. Aztán jön az unalmas felnőttkor.


Fotó: Andreas Pool

Karóczkai-Müllner Helga