Kétségtelen, a nap híre a korlátozások feloldása. Ami azonnal magával rántja a kérdést: hogyan köszönjünk el a maszktól? Viszlát? Vagy: jaj, ne, Isten őrizzen, hogy újra lássam! Esetleg elég csak annyit mondani: szia, köszönöm, hogy védtél. Amellett, hogy légszomjat okoztál, melegítettél, irritáltad a bőrömet, akadályoztál a kommunikációban – és a többi. Szemüvegesként pedig hagytál küzdeni a párával.

Az is egy kérdés, hogy egyáltalán el kell-e köszönni a maszktól? Mert az, hogy valami nem kötelező, még nem jelenti azt, hogy tilos. Sőt. Gondoljunk csak a kínaiakra, akik a szmog miatt már hosszú évek óta viselik. Nem véletlenül.

Ugyan én magam átestem a covidon, de semmi más bajom nem volt mostanában. Mióta hordjuk a maszkot, sehol egy közönséges nátha – nemhogy a szokásos éves influenza. Ha így nézem, lehet, nem is kellene elköszönni ezektől a becses daraboktól. Mert becsesek. Védtek bennünket.

Meg ugye, egyelőre azzal sem vagyunk tisztában, hogy ezzel a koronavírustól is elköszönhetünk-e – oltás ide vagy oda. Jön az a negyedik hullám, vagy sem?

Amondó vagyok, az a legjobb, ha egyet továbbra is cipelünk magunkkal a táska, farzseb vagy kesztyűtartó legalján. Ne legyen dolgunk semmilyen egészségügyi intézményben – de ha mégis, ott értelemszerűen továbbra is kötelező magunkra ölteni.

És ugye, ahogy írtam: ami nem kötelező, az nem tilos. Tehát ha szűk térben, kis üzletben, tömegközlekedési eszközön, tömött sorban állva, zárt helyiségben vagy a tömegben úgy érezzük magunkat, inkább vegyük magunkra.
Akkor is, ha légszomjat okoz, melegít, irritálja az arcbőrt, akadályoz a kommunikációban – és a többi. Szemüvegesként küzdeni kell a párával.
Tegyünk úgy, ahogy nekünk, saját magunknak a legjobb. Hordjuk, ha úgy érezzük magunkat biztonságban – nemcsak a covid-19-től, hanem akár más nyavalyától is.

Aki meg nem érzi szükségét, annak már most azt javaslom: vegyen egy nagy levegőt előre, hogy szó nélkül tudja hagyni azt, aki viseli. Akinek kell a maszk. Mert maszkot viselni magánügy.

Fotó: Adam Nieścioruk/Unsplash