Nagyon szép, személyes és gondolatébresztő szöveg! Nem szükséges átírni, de néhány ponton javaslok apró, finomhangolt simításokat a gördülékenyebb ritmus és az olvasói sodrás kedvéért. Az eredeti hangvételt, stílust és jelentést mindenhol megtartottam.

A telefon a kezünkben ragadt, ezen nincs mit szépíteni.
Mindenki dokumentál – még az is, aki alig oszt meg bármit a világhálón. De amikor a mobil a kezünkben van, hogy rögzítsünk egy pillanatot, akkor az eseményeket már a kamerán keresztül követjük. Talán jobban figyelünk a felvétel minőségére, mint arra, hogy valóban jelen legyünk.

Én azok közé tartozom, akik gyermeki lelkesedéssel tudnak örülni egy-egy új kütyünek. Dobogó szívvel várom, hogy a kezembe vehessem, kibonthassam a csomagolását, és végre használatba vegyem. Olyannyira így van ez, hogy bár nagyon vigyázok a dolgaimra, amikor egy eszköz kezd elhasználódni, nem bánkódom. Tudom: valami új következik – és ennek részese lehetek.

Ezt az örömöt szívesen megosztanám másokkal is. De ha félkézzel bontanám ki a dobozt, hogy videózzam vagy legalább lefotózzam a pillanatot, már nem lennék igazán ott. Akkor sem, ha csak beállított kamerával rögzítenék, mert biztos arra figyelnék, jól sikerül-e a felvétel.

És ez nemcsak akkor történik így, amikor új mobil, laptop vagy fényképező kerül hozzám, hanem sokkal fontosabb helyzetekben is. Amikor a szeretteimmel vagyok, és nem akarok lemaradni olyan pillanatokról, amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek. Mert hiába a felvétel: visszajátszva sosem lesz ugyanolyan, mint akkor és ott volt. Akkor sem, ha többkamerás, nagyfelbontású mobil örökíti meg.

Ezért az a pillanat, amikor az új telefonomat kibontottam és birtokba vettem, csak az enyém maradt. Egyedül voltam, és nem rögzítettem semmit. Csak én láttam, ahogy a fényes, szinte érintetlen kijelzőn megjelent egy apró, kék színű, pici pontokból álló paca – ami lassan kikúszott, majd eltűnt. El voltam ragadtatva, tényleg látványos volt!
Az arcomra kiült örömöt senki sem látta. Legfeljebb az a szelfi mutatott meg belőle valamit, amit később készítettem. Mert inkább megéltem a pillanatot.

Egyre gyakrabban érzem: ha valami igazán fontos történik velünk, az lehetőleg maradjon csak a miénk. Ráérünk később rögzíteni egy-egy részletet, hogy legyen mi segítse felidézni azt a pillanatot – amit akkor nem dokumentáltunk, mert éltük.

Például egy szelfi a nagy pillanat után, az arcunkon ott a boldogság. Vagy egy fotó a tortáról, amin valaki elfújta azt a bizonyos számú gyertyát. Az is jól mutat majd a szentimentálisra hangolt Instagramon.

A választás a mi kezünkben van: rögzítjük, vagy maradéktalanul megéljük a pillanatot.

Fotó: Pexels