Valljuk be a céges családi napok ritkán sikerülnek jól. Az ok pont úgy lehet a túl, mint az alulszervezés. Az sem mindegy melyik oldalról veszünk részt: munkáltatói, dolgozói vagy hozzátartozói minőségben. Jól érezni magunkat mindenképpen kihívás, függ attól is, hogy személy szerint hogyan állunk hozzá.

A céges rendezvények különálló műfaja az, amelyiken nem csak a tulajdonosok, a cégvezetők és a dolgozók vesznek részt, hanem mindannyiuk családtagjai, hozzátartozói is. A családi nap az, amin tényleg oda-vissza megismerhetik egymást a felek. 

Hiszen a munkatársak és szeretteik számára szervezett családi nap során új aspektusból ismerhetik meg egymást a résztvevők, miközben a cég céljait és filozófiáját is intenzíven magukba szívják, amivel részben így a kívülálló családtagok is azonosulni tudnak. Például akkor, amikor a családtagnak túlóráznia kell, vagy a szabadságot, a nyaralást zavarják meg rendre a munkatársak.

Felszabaduló energiák 

Ez tulajdonképpen egy nagy kihívásokkal teli rendezvény, hiszen a munkáltató és a munkatársak is “jobban kitárulkoznak” egymás előtt azzal, hogy valamivel többet ismerhetnek meg a másik magánéletéből. Ez a kitárulkozás pedig nem kizárólag a rendezvény idejére korlátozódik, hanem a későbbiekre is. A dolgozók és munkatársak további kapcsolatán túl, az egyének magánéletére is. Hiszen nem csak azt láthatjuk, milyen az asszisztens, az irodavezető, a nagyfőnök, a tulajdonos privátban, hanem azt is, hogy milyen az apa, a feleség, a nagynéni, a (már felnőtt) gyerek a munkahelyén.

Hiszen egy családi napon eshet úgy, hogy a párunk, házastársunk, gyerek mellett vagy helyett a szülőnk, a nagynénink, az unokaöcsénk vagy éppen a volt feleségünk érkezik velünk – mert a családi életünk lehet bonyolult. Mindenkinek mást jelent a közeli hozzátartozó. 

A családi rendezvények sikere általában azon áll vagy bukik, hogy a szervezőknek mennyire sikerül eltalálniuk azt az aranyközép utat, amiben mindenki pont annyira tud feloldódni, hogy ne érezze magát senki kellemetlenül, de túl fesztelenül sem. És itt leginkább az alkohol mennyiségére gondolok. 

A rendezvény stratégiája


Minden céges rendezvény és mozzanat más-más energiákat mozgat meg a résztvevőkben. Mást a munkáltatóban, mást az alkalmazottban és mást a családtagokban. A családi napokról garantáltan senki nem távozik üres kézzel. 

A munkatársakban a kötetlen(ebb) kommunikáció lehetősége, a remélhetőleg emlékezetes közös élmények szerzése, a jobban kikerekedő, emberi gesztusok megnyilvánulása, az összetartozás-érzése, a teljesítmény és a személyiség elismerése mind-mind egy mélyebb kapcsolatot jelenthet a jövőben egy-egy jól sikerült családi nap után. 

A cégvezetés különféle stratégia mentén szervezheti az eseményt. Cél lehet a munkavállalói elköteleződés, hogy a dolgozó mélyebben tudjon azonosulni a cég törekvéseivel, hogy hatékonyabbá tegye a dolgozók közös munkáját, hogy az izgalmas, emlékezetes élmények további kreatív, inspíratív tőkét biztosítson az alkalmazottaknak.


Ne legyen se egyszerű, se puccos az étel 

Egy családi nap tényleg lehet izgalmas. Az egyik legfontosabb kitétel ehhez pedig a catering kérdése. Egy egésznapos rendezvényen a legalább három alkalommal vagy non-stop elérhető étel és ital fogyasztás (nem feltétlenül alkohol) biztosítása, beleértve az ételérzékeny, ételallergiás (vega, vegetáriánus, paleo, glutén, tej, tojás stb, ) munkatársak vagy családtagok figyelembe vételével. 

A kiváló ételek és italok hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozók jó érzéssel vegyenek részt az eseményen. Ami negatív irányba viheti, az a túlzottan “puccos, speciális kínálat“ vagy ennek ellenkezője, a túlzott mértékű  kiadagolt vagy túl egyszerű ételek kínálata, a “spórolás”.

A céges családi napokat a leggyakrabban szabadtérre szervezik, ami kihagyhatatlan lehetőséget adnak a parázson vagy roston sült húsoknak, zöldségeknek, és a bográcsos ételeknek. És, ha a dolgozók maguk állnak neki főzni, akkor a közös főzőcskézés, vagy sok dolgozó esetén a főzőverseny máris egy közös élménnyel teli programnak számíthat. 

Nem kötelező programok

A céges családi napok rendkívül jó lehetőséget biztosítanak a cégek számára, hogy anélkül építhessék a közösséget, hogy a családoktól az együtt töltött időből vennének el. Ugyanakkor ezért is fontos, hogy mire hívjuk a családtagokat.

A vállalati családi napok elengedhetetlen eleme a programok, amik mentén telik el a családi nap, a hétvége. Ezeknek mindenképpen olyan színeseknek jó lenniük, amiből minden korosztály tud válogatni magának. És ami nem kötelező. A finom felszólításnak, a tréfás invitálásnak van helye egy ilyen programon – főleg, ami a meghívott családtagokat érint.

De még a dolgozók felé sem jó elvárást tanúsítani egy-egy ilyen napon. A könnyen megoldható szellemi és sportvetélkedők, a közös főzés, keresgélés, feladatmegoldás a hovatartozás érzését erősítheti. Ahogyan az együttnevetés vagy éppen bámulás is a szórakoztató műsorokon: stand up comedy, bűvésztrükkök, extrémsport bemutatókon.

Családi nap – Testfestés, főzőverseny, focimeccs napsütésben

Mindezen egy családi rendezvényeken gondolkodtam el, amin mint hozzátartozó vettem részt. A fuvarszervező cég egy sportpályán szervezte az első családi napját, amin nem csak én éreztem nagyon jól magamat, hanem a fiam is, aki kimondottan nem szereti a kötött rendezvényeket. És panaszkodni se hallottam senkit.

Kívülállóként hamar megfigyelhettem a kollégák egymáshoz való viszonyát, ahogyan azt is, hogy láthatóan kik azok, akik jobban kedvelik egymást, és kik azok, akik kevésbé. Észrevettem az alkalmazkodó udvariasságot, a cinkosságot, az esetleges vonzalmat, rajongást és a távolságtartó elismerést is.

Ezek azok, amiket hazavisz egy családtag magával a családtagjáról: Azt, hogyan bánnak a családtagjával a munkatársai, és, hogy ő milyen a munkatársaival bent a munkahelyén.

Persze élmények is jöttek velünk. Például mindannyian kaptunk egy-egy motívumot a karunkra. Egyikünk hot-dogot, lepényt míg másikunk vattacukrot kóstolt, ittunk hidegre hűtött vizet, sört vagy éppen somersby-t és forró kávét, ültünk az új céges DAF kamionban, répát, gyökeret és krumplit szeleteltünk a bográcsgulyásba (ami az ezüstöt vitte el a főzőversenyen) szórakoztunk a bűvészmutatványos előadásán, pingpongoztunk, egyikünk táncolt is, a bűvésznek drukkoltunk, és végnélküli beszélgetéseket folytattunk, ismerkedtünk akivel csak lehetett gyerekkel, szülővel, kutyával, főnökkel, munkatárssal még a büfésekkel is.

Fotó: Getty Images/Jozef Polc