Nem igazán lehet panaszunk már a jó időre, minden feltétel adott ahhoz, hogy kimozduljunk az otthonunkból és mozogjunk. Hoztunk pár pofonegyszerű ötletet arra, miként lendüljön mozgásba, most hogy végre igazán süt a nap.

Mozgásajánló tőlünk, máris vágjunk a közepébe, és induljon el otthonról: sétálni. Ez az egyik legkézenfekvőbb ajánlatunk. Nézzen körül a környező utcákban, távolodjon el bátran az otthonától különösképpen akkor, ha nem gyalogol a környéken, mert inkább autóval jár. Vagy ha igen, akkor induljon el egy olyan úton, amit kevésbé ismer, nem járja be azt mindennaposan. Ne feledje, egy séta mindig szerezhet meglepetéseket, hiszen más szemszögből nézhetünk rá a környezetünkre. Elsétálhatunk a közeli parkokba, ligetekbe is, vagy ha szerencsések vagyunk és közel élünk a természethez akkor a mezőkön, réteken vagy az erdőben is járhatunk délutánonként, esténként munka után egy-egy kört.

Mozgásajánló: első lépések

A sétálást felválthatja a kirándulás, a túrázás. Fedezze fel a környezetét! Bármilyen hihetetlen, de túraútvonallal még egy városban is találkozhatunk, hogy az egyik legismertebbet említsem, a fővárosban magasló Gellért-hegyre is vezet fel túraútvonal. Keressen olyan dombokat, helyeket, amelyekről szebbnél-szebb kilátásban gyönyörködhet, ismerjen meg új kirándulópontokat. A túrázás során aktív lehet, miközben élvezi a természetet és a friss levegőt.

A mozgás lehet kevésbé „járkálós is” a szabadtéri fitnesz eszközök is az első lépésekben segítenek, hogy egyáltalán aktiválni tudjuk magunkat. Használja ki a jó időt, és végezzen fitneszgyakorlatokat a szabadban. Ha nincs saját kertje és felszerelése, akkor használja a közösségi edzőparkokat, amik egyre több parkban, játszótéren felfedezhetőek. Itt nyújthat, erősítő gyakorlatokat végezhet, jógázhat vagy tai chi gyakorlatokat is végezhet. A szabadtéri edzéssel csak nyerhet!

Lendületben maradva

Ha már elindult, ne álljon meg! Vegyen részt szabadtéri táncórákon. Sok helyen szerveznek tavaszi-nyári időszakban táncórákat nem csak táncteremben, hanem a szabadban is, ahol különböző táncstílusokat próbálhat ki, például salsa, tango vagy hip-hop. Ez aktív és szórakoztató módja a mozgásnak és így társaságban is lehet.

A mozgásajánló részeként mondjuk: pattanjon biciklire. Ha nincs sajátja, akkor béreljen vagy kérjen kölcsön egyet. Fedezzen fel új helyeket, nézzen ki tetszetős, könnyen teljesíthető útvonalakat. Ez egy remek módja a testmozgásnak és a nyári táj élvezetének.

A bicajt felválthatja a roller vagy a görkorcsolya is, vagy akár a gördeszka. Sosincs késő kipróbálni egy új sportot! Csak ne feledkezzen el a megfelelő védőfelszerelésekről, ha kezdő és még bizonytalan: bukósisak, könyökvédő és/vagy térdvédő.

Eszközökkel, társaságban

Gondolja át milyen sporteszközei vannak, és hol tudja azokat használni. Saját kertben, egy közeli parkban vagy ligetben?

A frizbihez, labdázáshoz vagy a tollaslabdához nem kell túl sok hely. Legfeljebb arra kell figyelniük, hogy ne akadjon fel a tollaslabda a faágra, ne rúgják ki a parkból a labdát, vagy a frizbivel ne találjanak el másokat. Tollaslabdázni például egy zsákutcában is lehet.

A tollaslabdában az a jó, hogy dinamikusabb sportnak számít, nyújt némi kardio mozgást, és még versenyezni is lehet benne, akár saját magunk ellen is játszhatunk, hogy mindig vissza tudjuk passzolni a labdát.

A foci labdát passzolgathatjuk, rúghatjuk kapura, kosárra, palánkra, játszhatunk kidobóst is, ha többen vagyunk: barátok, szomszédok.

Ezek az ötletek talán segíthetnek abban, hogy élvezze a már-már nyárba forduló időjárást és aktívan mozogjon a szabadban. A mozgásajánló csak tippként szolgáljon, a döntés az ön kezében van. Válasszon olyan tevékenységeket, amelyeket élvez és amelyek megfelelnek az érdeklődésének és a lehetőségeinek.

Fotó: Getty Images /Bobex73