Elindultunk féléve. Egy régóta dédelgetett, sokszor átgondolt, újrafogalmazott, s megint újrafogalmazott, majd véglegesített álomból. Ám azóta is mindig haladva előre, figyelve a jelzésekre, kritikára, biztatásra, fanyalgásra, változásokra igyekszünk reagálni.

Igazából csak abból tudom, hogy az álmom megvalósult, hogy minden egyes nap van tennivalóm. Vannak tervek, számok, eredmények, kitűzött célok, nem is egy, hanem sok, ehhez feladatok, sok-sok, rengeteg teendő.

Hasonlóan másokhoz, aki szintén valami másba, valami újba kezdenek, úgy én is, hol bizonytalan, máskor holtbiztos vagyok, megint máskor fene sem tudom mit érzek.

Először csak újságíró akartam lenni, majd csak dolgozni a szakmában, napilaphoz kerülni, ott csak tanulni, figyelni, írni, megfelelni. Majd szerkeszteni, majd átlátni ezt is, meg azt is, meg amazt is. Találkozni más felületekkel is. Az élet olykor nem várt kanyarokat hozott mind e közben, de a kíváncsiság, az alkotni vágyás, a megosztás sosem maradt el.

A nő megváltozik egy gyermek születésétől, és az ember megváltozik egy halálos betegség leküzdésekor. Ha az ember maga változik, akkor benne a szakember is.

Nem tartoztam ide, nem tartoztam oda, maradt csak az álom. Ami egyik napról a másikra testet öltött, és most már nem csak a magamé a szoknya&nadrág magazin, hanem többünké.

Mindazoké, akik írjuk, akik összefogjuk, akik tervezik és szépítik a megjelenését, akik hozzátesznek ezt vagy azt, akik finanszírozzuk, akik már most támogatják, és majd azok, akik a jövőben szponzorálják. És elsősorban az olvasóké. Akik vissza-visszatérnek hozzánk.

Szoknyában vagy nadrágban.

Köszönjük!

Minden olvasónknak kívánunk Boldog Új Évet! 

A Szoknya és Nadrág Magazin nevében, az alapító-főszerkesztő: Polgár Ágnes