Siklóson nőtt fel, hatosztályos gimnáziumba járt, majd Tatabányán végzett a főiskolán. Onnan ment ki Londonba, hogy igazán megtanuljon angolul. Sikerült neki. Papp László ma már az ír érdekeltségű Primark üzlethálózat összes boltjának a kiszolgálói berendezéséért felelős – szerte a világon. Folyékonyan tárgyal angolul. Büszke lehet magára.
Alig lett nagykorú, amikor megismertem. Ő is azok között volt, akinek rangidősként segítettem a hétköznapok ügyes-bajos dolgait elintézni. Csekket feladni, online számlát teljesíteni, vagy éppen koncertjegyet venni. Megszerettem vele lógni, készülni a főiskolai órákra, vizsgákra. Mert mindig higgadt volt, célratörő, lelkes és kedves. Hamar barátokká lettünk. Olyannyira, hogy ha Magyarországon jár, akkor igyekszünk találkozni. Legutóbb osztozott velem a sikerén, a szerettei mellett engem is meghívott családostul a Primark magyarországi megnyitója előtti, VIP délutánra. (Erről ITT írtunk) Papp László a Primark ír üzletlánc Equipment, azaz Berendezési, felszerelési menedzsere. Az otthonomban beszélgettünk a sikertörténetéről, a reggeli és az ebéd között, egy kávé mellett.
Az elindulás
– Mennyi idős is voltál, amikor kimentél Angliába?
– 2008-ban, az Intézményi Kommunikátor szak elvégzése után mentem ki nem sokkal. 22 éves voltam akkor, de úgy vallom, hogy Angliában váltam, értem felnőtté.
– Sosem beszéltél róla, hogy külföldre mennél, magadban készültél erre?
– Nem, soha nem gondoltam rá korábban. A felkészülés előtt dőlt el ez bennem.
– De mégis, honnan jött ez, hogy egyszer csak elindulj?
– Korábban már két gimnáziumi osztálytársam is Angliába költözött – talán egy évvel előttem. Az egyikükkel egy olaszországi utat szerveztünk úgy, hogy ő Londonból repült, én Magyarországról, és Rómában találkoztunk. Ez egy hosszú hétvégés, városnézős út volt. A főiskola után, olaszul kezdtem el tanulni, ezért is volt a római út. Nagyon tetszett Olaszország, Róma, az olasz nyelv és nagyon jól éreztem magamat, ott tört rám a kalandvágy, hogy világot lássak. De mégis arra gondoltam, hogy Londonban legalább már vannak barátaim, így könnyebb lesz a beilleszkedés, elindulás. Így esett a választás Angliára, és azon belül is Londonra. Rómában voltam azóta többször is, a mai napig az egyik kedvenc városom.
– Vagyis nem úgy indultál el, hogy örökre elmész valahová, hanem elindulsz és majd meglátod hogyan alakul?
– Igen, pontosan így.
– A pár hónapos felkészülés alatt mit csináltál?
– Nem emlékszem már hogyan készültem, az angolt igyekeztem újraéleszteni. Talán angol nyelvű sorozatokat néztem, az olaszt akkor már abba is hagytam, mert akkor négy hónap nyelvtanulás után már az olasz volt az erősebb bennem. Az angolra fókuszáltam.
Három munkahely egyszerre
– Esetleg a munkád miatt is voltál azóta Olaszországban?
– Igen, többször is. Például Milánóban, Velencében, Rómában, Szicílián.
– Használtad az olaszt?
– Nem. Már elfelejtettem, szeretném újra tanulni, de egyelőre nincs most erre kapacitásom.
– Milyen munkát vállaltál először Angliában?
– Au pairnek mentem Londonba, egy hatgyerekes családhoz a két legkisebbhez, többnyire rájuk vigyáztam.
– Miként boldogultál ekkor az angollal?
– A gyerekeket az elején nehezen értettem meg, de hamar belejöttem. Hamarabb értettem, mint mertem beszélni, féltem, hogy hibákat ejtek. El is kezdtem nyelviskolába járni.
– Meddig voltál a családnál?
– Egy évig. Utána elköltöztem, szobát béreltem és munkát kezdtem keresni. Három munkahelyem lett egyszerre, mert csak részmunkaidős munkákat találtam. Fél évig nem volt egy szabadnapom sem, mert mindig valamelyik helyen dolgoztam. Volt, hogy egy nap több helyen is.
– Mi volt ez a három?
– Dolgoztam a Subwayben, a Primarkban, és hétvégente egy pub-ban takarítottam.
– Ez nagyon sok.
– A takarítói munkát pár hónap után feladtam, mert nem bírtam sem fizikailag sem idegileg a többi mellett. A Primarkba csak karácsonyig szólt az ideiglenes szerződésem, így átmenetileg csak a Subway maradt meg, de aztán rögtön karácsony után visszahívtak a Primarkba dolgozni.
– Hogy-hogy visszahívtak?
– Akik beválnak, azokat visszahívják. Először csak részmunkaidőben mentem vissza, de fél év után már teljes munkaidőben dolgoztam hétfőtől péntekig. A Subway-t még ekkor is megtartottam hétvégi munkának egy időre, míg szükségesnek láttam ezt anyagilag.
Lépkedni a Primark ranglétrán
– A Primarkban hogyan jutottál a mostani pozíciódig?
– Bolti munkatárs voltam az elején, különböző osztályokon, például a kasszákban vagy éppen a női pizsamaosztályon. Újabb fél év után volt egy csapatvezetői üresedés, lehetett rá pályázni, ezt először nem kaptam meg. Később megint volt üresedés, akkor is jelentkeztem, akkor léptettek elő először.
– Ekkor már mennyi ideje dolgoztál a Primarknál?
– Már kicsivel több mint egy éve.
– A jelentkezésed ekkor pusztán bátorság volt, vagy volt benned olyan vágy, hogy vezető legyél? Esetleg láttál rá esélyt?
– Ambiciózus voltam, fejlődni akartam és valami mást csinálni, mint addig.
– Mit csinál ott egy csoportvezető, mivel volt felelősségteljesebb a munkád?
– Az emberek munkaidejét és a szüneteit kellett beosztanom. Felügyelnem és motiválnom kellett őket.
– Ez mennyi embert jelentett?
– Azalatt a pár év alatt általában 40-48 emberem volt egyszerre. Ők nem egyidőben dolgoztak, volt aki teljes munkaidőben járt, más részmunkaidőben, volt aki négy órában dolgozott.
– Csoportvezetőként hamar felismerted, hogy ki, milyen lesz a munkában?
– Igen elég hamar. Jó emberismerőnek tartom magam. Viszont közben megtanultam, hogy nem mindig jó elítélni elsőre a másikat. A főnökömtől azt is megtanultam, hogy egy vezetőnek be kell fektetnie egy emberbe, képeznie, mentorálnia kell ahhoz, hogy fejlődjön.
– Hogy lett ebből az, hogy egy másik, az üzlet berendezési, felszerelési területére tévedtél?
– Nem egyenesen. A Primarkon belül voltam előbb még más területeken is. Akkor egy nagy üzletben dolgoztam az Oxford Streeten. Csoportvezetőből kerültem a Cash Office-ba, a főpénztárba, erre a boltvezető kért meg, hogy vállaljam el. Legalább két és fél évig maradtam a főpénztárban. Amikor egyszer csak megjelent egy pozíció a belső hirdető táblán. Ez egy ideiglenes, újonnan kialakított egyéves pozíciót hirdetett: adminisztrációs koordinátor – amiről úgy gondoltam, ez engem érdekelhet. Akkoriban már kezdtem vágyni másra, új kihívásra, így jelentkeztem a főnököm szponzorálásával. Elmentem az interjúra, először nem ajánlották meg a pozíciót, de egy hét elteltével mégis felhívtak, hogy elfogadnám-e még az állást. Így kerültem át.
Aki a Primark üzletek berendezéséért felelős
– Ilyenkor számított az, hogy Magyarországon milyen iskolákat végeztél?
– Már nem. Az első felvételinél kellett még CV-ét leadnom, és online logikai, matematikai tesztet néztek még legfeljebb, a nyelvtudásom miatt, de a továbblépésnél már egyáltalán nem nézték, hogy milyen papírjaim vannak. Helyette arra voltak kíváncsiak, hogy milyen képességeimet ismerhették meg addig, milyen volt a hozzáállásom, mi az, amit addig már bizonyítottam. A tapasztalataimra, a gyakorlati képességemre irányuló kérdéseket tettek fel.
– Itt milyen szinten beszéltél már angolul?
– Közép-felsőfokon.
– Mi volt a feladatod adminisztrációs koordinátorként?
– Az akkor meglévő 300 boltot segítettem üzletek közötti transzferekkel, ha kellett valamilyen berendezési tárgy, akkor megrendeltem. Ez a munkakör egy évre szólt, addig ingáztam London és a 80 kilométerre lévő Reading között, mert nem akartam egy évre Readingbe költözni. Ahogy letelt az egy év, ennek a korábban nem létező munkakörnek a próbaidőszaka, véglegesítettek benne.
– De ma már mást csinálsz, mi ez?
– Nem mást, csak menet közben sokadjára nőtte ki magát a munkaköröm. 2020 végén kerültem a jelenlegi főnököm alá, aki elkezdett fejleszteni, tanítani, mentorálni, és egyre több felelősséget adni nekem. Elég hamar egy nagyobb munkakört is kaptam. Az előléptetéssel csapatot építettünk nekem, hogy el is tudjam látni a szélesebb feladatkört. Jelenleg Equipment manager vagyok – az üzletek berendezési tárgyaiért felelek.
– Középvezetőnek számítasz?
– Nem mondanám magamat középvezetőnek, a főnökömet mondanám annak, ő több területért felel az Üzletfejlesztési osztályon belül. És ebből az egyik terület az, amiért meg én felelek. Két teljes munkaidős beosztottam van, és több szabadúszó dolgozik nekem, külsősök. Két koordinátorom, nyolc projektmenedzserem és egy programmenedzserem van.
– Mi a te munkád pontosan?
– Amiket a boltokban látsz berendezési tárgyakat, mint például a gondolák (polcrendszerek), asztalok, pultok, próbababák minden, amiről árut adunk el, mindezeknek a beszerzéséért felelek, globálisan az összes új üzlethez. Amikor egy-egy új bolt elrendezési terve elkészül, akkor én annak alapján kezdem el a csapatommal megrendelni, beszerezni, legyártatni a kért bútorokat. És a helyszínre szállítatni és összeszereltetni az installációkat. Ezek minden egyes új bolt nyitásakor nagyjából fél éves projekteket jelentenek nekem. De egy új bolt nyitása összességében többéves folyamat a cégnek, vannak, amelyek sok-sok éven át elhúzódnak. Ez függ az országtól, az üzlet helyszínétől, például, hogy már egy meglévő plázába kerül az üzletünk, egy üres területre vagy egy másik bolt helyére, vagy egy teljesen új, most épülő bevásárlóközpontban nyitunk.
17 országban, 445 üzlet berendezése
– A magyarországi üzletet többször is meglátogattad az építkezés során. Minden újonnan nyitó üzletet meglátogatsz?
– Nem, nem megyek el mindenhova, mert nem érnék a munkám végére. A projektmenedzsereim mennek többnyire. Én válogatom ki azokat a kulcsfontosságú projektjeimet, ahová mindenképpen el kell mennem, és azt is, hogy mikor. Ide el akartam jönni. Nyilván a személyes kötődés miatt is, és azért is, mert új piac nyitásról van szó. Ezért is jöttem el a bolt ünnepélyes nyitására is.
– Milyen érzés volt a budapesti üzleten magyarként dolgozni?
– Büszkeséggel töltött el, és kiváltságként éltem meg, hogy a projekt részese voltam. A munkám rendkívül pörgős, és nem gyakran jut rá időm, hogy elgondolkozzam a sikereken. De ilyenkor, amikor átadunk vagy nyitunk egy boltot, megkönnyebbülten felsóhajtok, vagy éppen elérzékenyülök kicsit. Aztán ugyanazzal a lendülettel megy a hajtás, és visz tovább magával.
– Ilyen „őrülettel”, mint amilyen itt volt a Primark üzlet nyitásakor, találkoztattok már máshol?
– Ritkán jutok el egy boltnyitásra. Mindig nagy a tömeg, de ilyen nagy érdeklődéssel én személy szerint, még nem találkoztam. Amikor egy új országban nyitunk, nem lehet sosem pontosan tudni milyen lesz a fogadtatás. Mi nagyon örülünk, hogy ennyien vannak.
– Mi a nehézség a munkádban?
– Sok a változás, sok a kihívás. Mindig van valami. Például a Covid alatt nagyon sok nehézség volt a szállítmányokkal. Amikor a Szuezi-csatornába beszorult az egyik hajó, akkor a római nyitásra vártuk a bútorokat, és az én konténereim, a beszorult hajó mögötti, valamelyik másik hajón rostokoltak. Vagy például az utóbbi hónapokban nagyon sok késés van a vámügyintézések során.
– És mi a szépség a munkádban?
– Szabadságom van abban, hogyan végzem a munkámat és osztom be az időmet. Ugyanezt biztosítom a beosztottaimnak is. Sok a kihívás és a felelősség (itt elmosolyodik – szerk. megj.). Sok mindent tudok befolyásolni az én munkakörömben, döntéshozói pozícióban vagyok. Befolyásolás alatt értem azt, hogy gyakran az én pozícióm felett lévő döntéseket befolyásolom a visszajelzésemmel, tanácsommal, véleményemmel. Napi szinten működöm együtt más osztályokkal, érdekelt felekkel Európa-szerte, vagy éppen az USA-ban, Kínában. Napi szinten hagyok jóvá jelentős összegű számlákat a beszállítóimtól.
– Mennyi üzletnyitás van előtted?
– Vannak projektjeink az USA-ban. Még idén karácsony előtt nyitunk üzleteket Spanyolországban, Romániában, Lengyelországban, Franciaországban és Olaszországban. Közben felújításokat is végzünk a régebbi üzletekben. Ezekben pedig nagyjából 30 felújítási projektem van idén. De a munkakörömhöz nem csak az új üzletek nyitásához tartozó, és a régi üzletek felújítását követő berendezések tartoznak, hanem az összes üzlet karbantartása a meglévő berendezési tárgyakat illetően. 17 országban most már 445 boltunk van. A budapesti üzlet lett a 445-ik. És a célunk, hogy két éven belül 530 boltunk legyen világszerte.
– Találkozásaink alkalmával volt, hogy láttam, hogy elképesztően rengeteg e-mailed van, hogyan osztod be a napodat?
– Mindennap van meeting, olyan is van, hogy egész nap csak meetingek vannak. És van, hogy előtte, közben és utána is próbálom az e-maileket elolvasni, megválaszolni. Ezek az e-mailek a főnökömtől, más vezetőktől, a kollegáimtól, bármelyik Primark üzletből, kivitelezőktől vagy más érdekelt féltől is érkezhetnek.
– Hová utazol innen?
– Vissza Londonba, és aztán az Egyesült Királyságon belül utazom megbeszélésre, konferenciára vagy éppen projekteket ellenőrizni. Terv szerint idén nyáron, illetve ősszel még Madridba, az USA-ba, illetve Kínába is ellátogatok. Fárasztó üzleti utak ezek, az esetek túlnyomó többségében a reptéren, a Primark bolton, és a hotelen kívül mást nem látok. Ritkán azért adódik alkalom kikapcsolódásra vagy városnézésre, ha az idő engedi. Így jutottam el például a Niagarához, vagy éppen Da Vinci Utolsó Vacsoráját megcsodálni Milánóban.
Lifelong learning
– Milyen visszajelzéseket kapsz a főnöködtől, a feletteseidtől?
– Pozitívat. Többnyire. Gyakran kapok visszajelzést kisebb vagy nagyobb adagban. De nem csak pozitívat, lehetnek ezek építő jellegű visszajelzések is. Törekszem ezeket megfontolni illetve dolgozni a hibákon, hiányosságokon.
– Számított a sikereid elérésében az, amit a főiskolán tanultunk?
– Nem emlékszem konkrét dolgokra. Nekem, ami segítség volt az életben, hogy voltak ambícióim, és munkamorálom, amit otthonról, a szüleimtől hoztam.
– Mit láttál a szüleidtől?
– Hogy mindig keményen dolgoztak. Szorgalmasak voltak.
– Én úgy ismerlek téged, hogy te egy nagyon fegyelmezett ember vagy. Legyen szó arról, ahogyan és amit bevásárolsz, a rendről az otthonodban, a felkészültségedről a főiskolán, még abban is, hogy nem eszel túl sokat, de keveset sem. Mindig beosztottad a pénzedet, az energiádat és az idődet. Nagyon mértékletes, igazi lagom vagy. Jól érzem, hogy ilyen vagy? És, hogy ez is kellett ahhoz, hogy eljuss erre a szintre?
– Jól látod ezt, nekem ez így működött, nekem ez kell.
– Az érzelmeidet is mindig szabályozod, ez nem fárasztó?
– Ezen mai napig dolgozom. Érdekes hogy így látod, mert én nem láttam ezt magamon, hogy ez így működött, és kaptam is rá visszajelzést régebben a főnökömtől. Mert vele van olyan kapcsolatom, hogy ha valami iránt nagyon szenvedélyes vagyok a munkában és az nem úgy alakul, ahogy én akarom, akkor annak hangot adok. Emlékeztetett arra, hogy más perspektíváját, véleményét is el kell fogadni, vagy legalább megfontolni. De a kérdésedre a válasz, hogy igen, fárasztó, viszont ez a mindennapi élet része, mind szakmailag, mind a magánéletben bizonyos fokig, illetve bizonyos helyzetekben.
– Vagyis kordában tartod magadat?
– Adódik rá alkalom. Azon hogyan reagálok dolgokra, hogyan segítem azokat, akik nekem dolgoznak ahhoz, hogy el tudják végezni a munkájukat. Vagy, hogy megfontolom, más nézőpontját, véleményét. Abban ahogyan elvárom, hogy jól végezze mindenki a munkáját. Magamat ideértve. Nem gondolom azt, hogy tökéletes lennék, sőt. De ezért fontos a folyamatos önfejlesztés, illetve a folyamatos fejlődésre való törekvés, kollektíven, csapatszinten is. Felnőttként értettem meg, hogy valóban mit is jelent a Lifelong learning. Nem azt, ahogyan a főiskolán értelmeztem, hogy akkor életem végéig iskolapadban kell ülnöm, és vizsgáznom, hanem, hogy folyamatosan fejlesszem, fejlesszük magunkat. Hogy ki miben, ez mindenkinek mást jelent. Nekem a kitartást, a rugalmasságot, az idomulást, a tudás és képességek fejlesztését. Szeretnék mindig egy kicsivel „jobb” lenni, mint az előző nap.
– Nekem egy sikertörténet az, amit te eddig elértél. Te is így látod magadat?
– Igen. De a siker talán mindenkinek mást jelent. 16 éve hagytam el Magyarországot és lassan 15 éve dolgozom a cégnél. Sokat fejlődtem, mind szakmailag, mind magánemberként. Ahogy említettem korábban, én úgy „vallom”, Angliában „nőttem fel” igazán. Gyakorlatilag nulláról építettem fel Angliában az életemet, egzisztenciámat, karrieremet. A „nulláról” indulást értem anyagi szempontból, munkahely, kapcsolat szempontjából, majdhogynem az angol nyelvtudást is ide értem, bár abból volt egy jó alap tudásom.
Sok nehézséget, de lehetőséget is hozott a sors, hálás vagyok mindkettőért. Rajtunk áll, hogy a nekünk kijutó nehézségekkel és lehetőségekkel mihez kezdünk, milyen döntéseket hozunk, mennyi erőfeszítést viszünk bele a dolgokba, kilépünk-e a komfortzónánkból, vagy éppen milyen kockázatokat vállalunk be. Ha valami nem jön össze, akkor mit tanulunk belőle, és milyen megtanult leckét viszünk az életünkbe. Nekem ez jelenti a sikert.
Fotó: Papp László személyes fotói
Szerző: Polgár Ágnes
