Bármilyen meglepő vagy éppen unalmas, de az unalomról is órákig lehetne diskurálni. A téma persze csak azt csigázza fel, akit ez érdekel. De ha túl hosszan beszélnek róla még egy lelkes hallgatónak is érdektelenné válhat. A legújabb kutatások szerint míg egyikünket kreatívvá teheti, másikunkat a depresszióba taszíthat az unalom. Tehát csak röviden írunk az unalomról.

Az unalom érzetéről a legtöbbünknek a gyerekek vagy a saját gyerekkora jut az eszébe. Amikor egy gyerek nem tud mit kezdeni magával, például az őszi szünetben és unalmában a mobilon lógna egész nap, ha a szülei engednék. Mi felnőttek gyerekként még ezt nem tehettük, mert nem volt még mobil.

Nyaranta volt, aki látványosan unatkozott, míg másnak unalmában akadtak legkreatívabb ötletei a csibészségre, míg megint más belealudt az egyórás kötelező csendes pihenőbe az ebéd után. Az unalom mindenkire másként hat.

Az unalomnak –talán pont ezért– nincs általánosságban elfogadott definíciója. De bárhogyan is írnánk körül, a kutatók állítják, hogy az unalom, az unatkozás nem egyszerűen a depresszióba vagy apátiába süllyedés másik elnevezése. Sokkal inkább egy olyan sajátságos mentális állapot, amiben kellemetlennek találjuk azt az érzést, hogy a stimuláció hiányában egy feloldásra várunk, amit vagy meg tudunk adni magunknak, vagy nem – ez a várakozás pedig számos viselkedési, orvosi és szociális tünettel jár függően attól, hogy alkalmi vagy állandósult unalom érzetéről beszélünk.

Unatkozni tudni kell

Persze nem kell tudni unatkozni, de az unalom szakértők szerint szerencsésebb az, aki tud unatkozni, vagy legalábbis tud mit kezdeni az unatkozással. Hasznosan tölti el, motiválja, kreatívvá teszi az üres járatok idejét, amikor nem lehet semmit csinálni, vagy legalábbis túl kell élni egy-egy unalmas helyzetet. Mint a sorban állást, az utazással, dugóban üléssel teli negyedórákat-órákat, azokat a munkahelyi megbeszéléseket, ami csak a főnök okoskodásáról szól, vagy azokat az előadásokat, ami nem igazán érdekel bennünket, de végig kell szenvednünk. És még egy társasági eseményen, baráti találkozón is unatkozhatunk, amikor elakadunk valakivel, mert a másik végtelenül csak magáról beszél.

Persze lehet szándékosan is unatkozni, mint Albert Einstein tette, aki tudatosan olyan foglalkozást keresett magának –egy szabadalmi hivatalban dolgozott– ami közben nem kellett túl sokat gondolkodnia. Einstein ezt nevezte kreatív unalomnak, amikor a munkaideje csendes zónában hagyta tétlenül forogni az agytekervényeit, munka után viszont teljes uralmat tudott adni az agyának a könyörtelen kíváncsiságának a kielégítésére.

Mikor és mitől unatkozunk?

Az a hozzáállás, hogy az unalomnak megvannak az előnyei, nem vesztek el a kutatások során, csak finomodtak. Az unalom két kategóriába sorolható. Az egyik egy átmeneti érzés, helyzetfüggő – vagyis amikor egy adott helyzet, tevékenység rövid távon nem nyújt kellő izgalmat, kielégítő élményt. A másik ezzel szemben hosszabb távon fennálló, ismétlődő állapot, amikor valakinek általánosságban nincs elég stimulációja, elég motivációja, életcélja, hogy „ne unatkozzon”.

Az unalom az elkötelezettség hiányából fakadhat, ami akkor is előfordulhat, ha kimerültek, melankolikusak vagyunk, esetleg valamiért szorongunk. Amikor ez megtörténik, fontos, hogy lássuk, mi ez, és lépéseket tegyünk minden olyan mögöttes probléma megoldására, amely hozzájárulhat rossz hangulatunk és fáradtságunk javításához.

Miért lehet jó az unalom, hogyan tehet kreatívabbá?

Bár az unalmat gyakran negatívan látják, lehet hasznos is, amennyiben az üres járatok idejére inkább mint egy lehetőségre tekintenénk. Egy lehetőségre arra, hogy valami jó történjen velünk.

Valahogy úgy, ahogy Einsten választotta a számára unalmas szabadalmi hivatali állást, hogy munka után maradjon szabad agyi kapacitása arra, ami igazán érdekelte őt.

Vagyis, ha hasznos időzónaként tekintenénk az unalmas időkre, egy ajándékra, ami egy átmeneti plusz állapot nekünk. Nem küzdenénk az unalom ellen, nem is beletörődnénk, hanem amikor az unalom kopogtatni kezdene az ajtónkon, akkor beengednénk és megnéznénk, hogy mit hoz nekünk. Örülnénk a szünetnek, az átmeneti leállásnak, és lehetőséget adnánk magunknak az önreflexióra, egy kis holtidőt szánnánk a gondolataink összegyűjtésére és újragondolására. Vagyis hagynánk, hogy motiváljon az unalom.

„A lét válna kibírhatatlanul unalmassá, ha nem próbálnánk megfejteni azokat a titkokat, amelyeket Isten elrejtett előttünk.”
Albert Einstein

Erin Westgate a Floridai Egyetem szociálpszichológusa kifejti, hogy az unalomnak két fő oka van: „Unatkozunk, ha nem tudunk odafigyelni, vagy nem találunk értelmet annak, amit csinálunk.”

Amikor körülöttünk ingerszegény a környezet, és unatkozni kezdünk, akkor az ösztöneink arra sarkallnak, hogy valami élvezetesebbre váltsunk. Görgetni kezdjük a mobilunkon a közösségi médiát, játszani kezdünk rajta vagy újranézzük a kedvenc sorozatunk, kedvenc epizódját – vagyis valami olyat csinálunk, ami csak tovább növeli annak az esélyét, hogy máskor is unatkozzunk.

Westgate azt javasolja, hogy az unalom leküzdésére nem élvezetes, hanem érdekes -azaz olyan cselekedetet, feladatot, elfoglaltságot keressünk, ami több gondolkodást kíván az agyunktól, mint ami felett éppen unatkozunk.

Mikor nem jó az unalom, mikor kell aggódnunk?

Vannak olyan esetek, amikor az unalom nem jót jelent. Amikor az unalom érzése ismétlődő és hosszabb távon fennálló, amiből nem tudjuk saját magunkat kimozdítani, még olyan jó ötlettel sem, amilyet a szociálpszichológus javasol.

Hiszen előfordulhat az is, hogy a fásultságunknak más, több oka is van annál, mintsem, hogy úgy érezzük unatkozunk. A hosszan tartó, levert, befelé forduló állapotot jobb kivizsgáltatni egy mentálhigiénés szakemberrel.

Az unalom mögött fennállhat, hogy nem tudunk mit kezdeni a körülöttünk történtekkel, nem tudunk kijönni egy vagy több ismétlődő, számunkra lelkileg terhes szituációból, vagy megfogalmazni sem tudjuk a saját érzelmeinket, nem hogy kezdeni azokkal valamit. Nem mindegy, hogy rossz kedvről, motiválatlanságról, vagy valamilyen hosszabb távú hangulatzavarról beszélünk-e.

A szomorúság, rosszkedv, ha normális, néhány napon, legfeljebb néhány héten belül elmúlik, míg a hangulatzavar -depresszió- több mint két héten át, de akár hónapokig, bizonyos típusok esetén évekig fennáll.

Forrás: ITT és ITT és ITT és ITT

Fotó: Getty Images

Polgár Ágnes