Megyünk. Teszünk. Nem állunk meg. Vagy igen, azt mondjuk olyankor, hogy pihenünk, töltődünk. Mostanában különös figyelemmel tesszük ezt, mert éppen divatos élvezni az életet. A jelenben. Egyébként csak hajtunk. Hiszen ez az életünk, mindig a szebbre, jobbra, nagyobbra, drágábbra törekedni. Vagy mégsem? Kell még valami. Mindenkinek.
Mindannyian tervezünk előre. Jóval előbbre, hogy majd. Majd, amikor… Tavasszal a nyarat. Nyáron az őszt. Ősszel a telet, télen, ha végre kisüt a nap a tavaszt, majd újra a nyarat. Aminek jelenleg már a végén járunk. Éppen ezért már el is kezdtünk számot vetni, mi sikerült az idén az elképzeltekből. És ami nem úgy történt, ahogy szerettük volna, azt nem húzzuk ki a bakancslistánkról, hanem magunk előtt gördítjük, jövőre. Könnyen vagy nehezen tudomásul vesszük, hogy nem mindig a tervek szerint alakulnak a dolgok.
Kirakatok nyáron
Egy évszak lezárásában ideje korán segítenek az üzletek kínálatai is. Éppenhogy a közepén jártunk a nyaralási szezonnak, amikor megjelentek a kirakatokban az őszi holmik. Félcipők, zártcipők, gumicsizmák, pulóverek, átmeneti kabátok. Mérges is voltam azokra az influenszerekre, akik a bevételért cserébe, idejekorán pózolni kezdtek a legújabb őszi divat szerint, miközben leolvadt mindenkiről az egyszál ruha is a kánikulában. (Nem tudok együttérezni velük, hogy milyen nehéz a forró lámpák alatt pózolni fotózáskor) Ahogy augusztusba lépett a naptár, már a karácsonyi számláló is beindult. Ennek az írásnak a születésekor már csak 127 napot kell „várnunk” az ünnepig, figyelmeztetett reggel a facebookon keringő stopper. Tudom, akik kevésbé szeretik, bírják a nyári meleget, szívesen ringatják magukat a hűvös napok gondolatába. Na jó, de karácsonyra gondolni augusztusban?
És vajon ki örülhet a nyár közepén, a marketingeseken kívül a szeptemberi iskolakezdésről szóló kirakatoknak? Szerintem, nincs illúzió rombolóbb annál, mint az ízletes fügefagylalt élvezetkor meglátni a füzetek, iskolatáskák, körzők és tolltartók kínálatát a kirakatokban. Persze az első osztályt kezdő gyerekeken kívül, akik még tudatlan izgalommal várják, hogy ők is belépjenek a nagyok világába, de a már tapasztalt nebulók pont nem kíváncsiak a nyár kétharmadában erre a nyűgre még. Ahogy a pedagógusok és a szülők sincsenek oda a műfajért. Ki akar nyaralás alatt arra gondolni, hogy pár hét múlva újra beindul a mókuskerék? Korán kelés, sietés, uzsonnakészítés, a többit le sem írom inkább.
Próbálnánk élvezni a nyarat, abban a keretben, ami adatot nekünk, ha hagynák nekünk.
A piknik kellős közepén
A piknik helyettesíthető. Bármilyen olyan nyári pillanattal, ami alatt egyszer csak arra ébredünk, hogy nem vagyunk ott, nem vagyunk a pillanatban. Avagy, ami még elkeserítőbb tud lenni, rájönni arra, hogy meg sem élhettük azt, amit terveztünk. Nem tudtunk idén sem elutazni abba a városba, ahol szerettünk volna ünnepelni egy születésnapot, nem ültünk vízi biciklire, mert nem jutottunk el a Balatonra, nem csókolóztunk a nyári naplementében, mert nem volt kivel, vagy csókolóztunk, de ráébredtünk, nem a megfelelő személlyel, avagy nem volt lehetőségünk nyaralni, mert egész nyáron dolgoztunk, vagy nem volt miből befizetni magunkat még egy hosszú hétvégére sem egy olcsó panzióba. Ne adj Isten, betegek vagyunk és a nyár a gyógyulásról, túlélésről szólt, nem a nyaralásról. Legyen bármi is az, ami idén nem sikerült, az rajta marad a kívánságlistánkon. A kérdés csak az, hogy optimistán vagy pesszimistán állunk a jövőnk elé?
Megtudunk állni egy pillanatra és élvezni a pikniket, a főtt kukoricát, a hegymászást, a rokonlátogatást, a jégkrémet, a tűző napot, a tollasozást, a szalonnasütést, a homokozást, a zötykölődő vonatot, a hullámokat, a páratartalmat, a frissítőket, a pihenést, a bicajozást… mindazt, ahogyan töltjük a szabadságunkat, a nyarat?
Semmi másra nem vágyunk, csak…
A nyári élményekre szükségünk van ahhoz, hogy az év többi részében legyen mire visszagondolnunk, vagy legyen mit terveznünk a követkető évadra, ami erőt ad a mindennapok megélésében. Célok, amik segítenek kitartók maradni.
Ám a nyaralás adta pillanatokhoz is szükségünk van egy valamire. Ami nélkül mi emberek nem tudunk élni. Tulajdonképpen erről szól a létünk. Erről szól minden elbeszélés, irodalom, színház, mozi, tévésorozat, zene, művészet: a szeretetről. Minden történet magjában meghúzódik a szeretet. Szóljon az bármiről. Legyen az utópia, dráma, vígjáték, tragédia, krimi vagy éppen katasztrófajóslat.
Karóczkai-Müllner Helga szerkesztőnk Lillafüreden jár ezekben a napokban. A férjével kettesben utaztak el, gyermekeikre az egyik nagyszülő ügyel. Helga így tudósított a helyszínről: – Mindenhol boldog párocskák. Az egy négyzetméterre jutó menyasszonyok száma elég magas. De ugye minden adott. Vízesés. Zegzugos sétányok. Barlangok. Libegő. Függőkertek. Virágok.
Küldött egy lesifotót is egy menyasszonyról és egy vőlegényről. – Többször láttuk őket a hosszú hétvége alatt, nagyon boldognak látszottak. Minden körítés nélkül készítették el az esküvői fotóikat. A legcukibb ez a pár – írja mosolygó jelekkel Heli.
Elhiszem. Elhisszük neki.
Az alapbiztonságunkat megrendítheti, ha nem kapunk szeretetet. Ha nincs egy állandó társunk, akire minden, de legalábbis a legtöbb, legfontosabb helyzetben számíthatunk. Valaki, akivel véd-, és dacszövetségben lehetünk, akivel minden helyzetben önmagunk lehetünk. Akivel megoszthatjuk a nyarunkat is.
A szeretetre mindannyian szükségünk van. Nyáron is. Nyár végén is. Ősszel is…mindig.
Fotó: Shutterstock
