Olvasási idő: 2 perc

Viszlek haza: Tompos Kátya és Scherer Péter közös felvétele ma már egészen mást jelent

Tompos Kátya és Scherer Péter ma már nincsenek velünk. Talán éppen ezért lett egészen más jelentése annak a néhány perces felvételnek is, amely 2019-ben még egyszerűen csak a Színházak Éjszakája egyik kedves, felszabadult promóklipje volt. A Viszlek haza című dal és videó akkor még a színházról, az összetartozásról, a nyárról és a közös alkotás öröméről szólt. Ma már inkább megőrzött pillanatnak hat.

A hét megrendítő hírét: elhunyt Scherer Péter, május 19-én jelentette be a Nézőművészeti Kft. A színész 64 éves volt. Később az is kiderült, hogy hosszú ideje tartó súlyos betegséggel küzdött, és Spanyolországban tartózkodott, amikor meghalt.

A Színházak Éjszakája 2019-es himnuszát Tompos Kátya és Hrutka Róbert készítették. A dalhoz forgatott videóban a magyar színházi élet több ismert alakja is feltűnt, köztük Scherer Péter is. Nem főszereplőként, nem nagy drámai jelenetben, hanem pontosan úgy, ahogyan őt sokan szerették: természetesen, játékosan, különösebb manír nélkül.

A videó különlegessége, hogy nem steril reklámanyagként készült. A forgatás nagy része az Ördögkatlan Fesztiválon spontán, baráti hangulatban telt. Tompos Kátya később beszélt arról, hogy legtöbbjüket egyszerűen ott helyben kértek fel a közös szereplésre. Ez a könnyedség végig érződik is a klipen. Nem tökéletesre komponált jeleneteket látunk, hanem színészeket, zenészeket akik jól érzik magukat egymás társaságában.

És talán pont ettől hat most utólag szinte fájdalmasan szépnek.

Tompos Kátya és Scherer Péter művészetében volt valami nagyon hasonló. Mindketten képesek voltak arra a ritka dologra, hogy egyszerre legyenek bohókásak, groteszkek és közben mélyen emberiek. Egy pillanat alatt tudtak nevettetni, majd ugyanazzal a természetességgel valami egészen finom szomorúságot vagy éppen drámait is megmutatni. Nem harsány színészek voltak, hanem természetesek, akiknek a jelenléte megmaradt az emberekben.

A Viszlek haza ma már nem csak egy dal a színházról. Hanem egy lenyomat egy korszakról, és egy olyan alkotói világról is, amelyből egyre többen hiányoznak. Ahogy nézzük a klipet, és látjuk benne Tompos Kátyát, Scherer Pétert és a többi mosolygó színészt, hirtelen sokkal többet jelent minden gesztus, minden nevetés, minden mozdulat. Kihalljuk belőle a búcsút, az emlékezést, a halandóság fájdalmát.

Talán ezért tudnak bizonyos felvételek az idő múlásával egészen más jelentést kapni. Mert már nem csak azt látjuk bennük, ami akkor történt, hanem mindazt is, ami azóta elveszett. Isten veletek!

Fotó: YouTube

Polgár Ágnes

Újságíró és webdesigner, egy tinédzser édesanyja, valamint ráktúlélő.
Szenvedélyesen gyűjt szalvétákat, és kiemelten fontosnak tartja a mértékletességet az élet minden területén. Közel áll hozzá a lagom filozófia és a svéd kultúra, amely egyensúlyt és harmóniát hoz mindennapjaiba.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Tarts velünk más kiadványainkban is:
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2026 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.