Életem során több mint tíz alkalommal költöztem. Valahányszor otthont váltottam, annyiszor próbáltam bizakodva hinni abban, hogy végre egy, a mai ember életmódjához igazodó lakásba költözöm.

Laktam Budapest belvárosában bérházban, budai társasházban a hegyekben, angyalföldi négyszintes panelben, tatabányai téglatársasházban, stockholmi panelben és stockholmi tégla bérházban, valamint több budaörsi újépítésű csodában is. A legutóbbi költözéseinknél különösen szerettem volna hinni abban, hogy az új építésű lakások már valóban igazodnak a mai életvitelhez. Hiszen az építési technológiák, az eszközeink, a szokásaink és az igényeink is rengeteget változtak. Mégis rendre csalódnom kellett.

Négyzetméter kontra élhetőség

A társasházi lakások kialakításakor úgy tűnik, a legfontosabb szempont az épület és a rendelkezésre álló terület maximális kihasználása. A beruházók minden négyzetmétert értékesíteni szeretnének, minden zugot beépítenek, minden holt területet hasznosítanak. Hiszen a négyzetméterárak az egekben vannak.

Csakhogy a lakás nem attól lesz jó otthon, hogy egyetlen négyzetcentimétere sem marad kihasználatlanul.

A tervezésnek szerintem sokkal inkább az emberből és a mindennapi életéből kellene kiindulnia. Mert mire is van szükségünk egy otthonban?

Nyugalomra, térre, biztonságra és egy olyan rendszerre, amelyben az alapvető szükségleteink kényelmesen, higiénikusan és biztonságosan kielégíthetők. Főzünk, eszünk, iszunk, tisztálkodunk, alszunk, pihenünk, dolgozunk, tanulunk, sportolunk, szórakozunk, és természetesen tároljuk mindazokat a holmikat, amelyek ezekhez a tevékenységekhez szükségesek.

Lehetőleg nem a fülünk mögött, a kispolcon.

Csakhogy mindez a mai lakásokban gyakran nem kap megfelelő helyet. A mai otthonok ritkán bizonyulnak igazán élhetőnek és kényelmesnek, függetlenül attól, mennyire megfizethetőek. A legtöbben folyamatos alkalmazkodásban, elfogadásban, megalkuvásban és beletörődésben élünk. Bevallom, én ettől időnként egyenesen torkig vagyok.

Amikor a lakás nem az életünket szolgálja

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudunk mondani olyan jellegzetes tervezési megoldásokat, amelyek nap mint nap bosszúságot okoznak, kényelmetlenséget jelentenek, időt rabolnak, vagy akár balesetveszélyes helyzeteket teremtenek.

Hogy konkrétabb legyek, mondok néhány példát.

A jelenlegi lakásunkban és az előzőben is a konyha kialakítása nem egyszerűen átgondolatlan, hanem bizonyos megoldásaiban kifejezetten veszélyes. Mindkét helyen közvetlenül a mosogatótálca alatt, a lefolyó közelében helyeztek el egy konnektort. Gondolom, a mosogatógépnek szánták. Ez az egész lakóparkban így van, csakhogy, a mosogatógép már nem mindegyik lakásban fér el.

Az egész konyhában mindössze három konnektor található. Az egyik az előbb említett, mosogató alatti helyen, a másik a beépített hűtő mögött, amely a hűtő és a tűzhely-sütő kombináció áramellátását biztosítja. A harmadik pedig szintén elérhetetlen helyen, a beépített vitrin mögött rejtőzik.

Egyetlen konnektor sincs a nagyjából két és fél méteres, L alakú konyhapult feletti falon. Így aztán a konyhai kisgépek mind egy hosszabbítóról működnek. Ugye, milyen praktikus és biztonságos megoldás?

És ez még nem minden. A konyhapult fölött világítás sincs. Az egész helyiségben egyetlen lámpa található a mennyezet közepén, amely elsősorban a padlót világítja meg. Aki főzött már úgy, hogy a saját árnyéka vetült a munkafelületre, pontosan tudja, miről beszélek.

Még egy kicsit maradjunk az elektromosságnál. Ezt az épületet körülbelül 25 éve építették. Akkor már bőven használtunk elektromos és elektronikai eszközöket, és nem kellett különösebben nagy jövőbelátó képesség ahhoz, hogy valaki felmérje, egy háztartásnak több áramforrásra lesz szüksége.

Egy konyhában ott van a hűtő és a fagyasztó, a sütő és a főzőlap, a mikrohullámú sütő, a kávéfőző, a vízforraló, a kenyérpirító és még számos kisebb-nagyobb eszköz. Ezek közül több nem is működtethető egyszerre ugyanarról a csatlakozóról. Miért gondolja bárki, hogy mindehhez három, ráadásul nehezen hozzáférhető vagy éppen rossz helyre telepített konnektor elegendő?

Ugyanez a helyzet a fürdőszobákban. Ha csak a mosógépnek jut áramforrás, a hajszárító használatához ki kell húzni a mosógépet, az elektromos fogkefe és a borotva töltésének pedig nem jut hely, akkor vajon mennyire gondolták át a helyiség használatát? Arról nem is beszélve, hogy a konnektorok elhelyezésénél a biztonsági szempontoknak is alapvető szerepet kellene kapniuk.

És ha már az elektromos eszközöknél tartunk: huszonöt évvel ezelőtt sem csak egy televízió állt a nappaliban. Lehetett mellette videólejátszó, CD-lejátszó, hifi. Ezek egy részét ma már más eszközök váltották fel: set-top box, játékkonzol, projektor, hangrendszer. A munkaállomásokon pedig ott a monitor, a számítógép, a nyomtató és a telefontöltők.

Miért kell az embereknek naponta hosszabbítók és kábelek között közlekedniük, vagy apró kampókkal végigszurkálniuk a falat, hogy valahogy elvezessék a vezetékeket, hogy ne essenek hasra bennük?

Akik otthonokat terveznek, azok barlangban laknak?

A mindennapokban gyakran teszem fel magamnak, néha csak félhangosan, máskor már szitkozódva a költői kérdést: akik a lakások tereit és négyzetmétereit megtervezik, azok vajon barlangban laknak?

Az egyik legszembetűnőbb probléma a világítás. Pontosabban annak hiánya, illetve átgondolatlansága.

Télen sok lakásban egyszerűen nem lehet rendesen látni. A mennyezet közepére felszerelt egyetlen lámpa ritkán jelent megfelelő megoldást. Persze, nem lehet előre tudni, hogy valaki hová helyezi majd a kanapét, az étkezőasztalt vagy az olvasófotelét. De nem is kellene tudni. Egy nappaliban többféle tevékenységet végzünk, amelyekhez különböző fényforrásokra van szükségünk. Olvasunk, dolgozunk, étkezünk, pihenünk. Miért nem lehet ennek megfelelően megtervezni a világítás lehetőségeit?

A másik probléma, amit viszont még a sötétben is kiszúrhatunk, mert rendszerint belebotlunk, az a teregetőállvány. Mi például rendszerint ide-oda tologatjuk a lakásban, mindig oda, ahol éppen kevésbé van útban.

Szárítógépek ide vagy oda – amelyek a háztartások jelentős részében egyáltalán nem állnak rendelkezésre -, ruhát mindenki mos, és valahol meg is kell szárítania. Mégis, a lakások jelentős részében mintha senki nem gondolt volna arra, hogy a mosás utolsó lépésének is helyet kellene biztosítani.

Komolyan kérdezem: akik otthonokat terveznek, azok barlangban laknak? Nem viselnek ruhát, nem mosnak és nem teregetnek? Nem viselnek cipőt, amit sárosan le kellene mosni valahol? Nem takarítanak, és a takarítás után nem tisztítják meg az eszközeiket?

Nincs szükségük egy előtérre, egy mosókonyhára vagy legalább egy olyan jól átgondolt háztartási helyiségre, ahol elfér a mosógép, a szárítóállvány, és van egy külön mosogató vagy mélyebb mosdó is? Ahol le lehet mosni a sáros cipőt, a földes virágcserepet, a poros lapátot, a koszos felmosóvödröt, vagy éppen a kisgyerek összekoszolt holmiját? Ahol be lehet áztatni a fertőtlenítésre váró holmit, a foltisztításra ítélt ruhanemüt vagy éppen kipucolni a rongyszőnyeget?

Miért kell mindezt abban a mosdókagylóban elvégezni, amely fölött fogat mosunk és arcot mosunk? Vagy abban a kádban, amelyben egy hosszú nap után szeretnénk elmerülni?

És ha már az előtérnél tartunk: miért nem kap nagyobb figyelmet a lakásba való megérkezés? Miért nyílik sok helyen szinte közvetlenül a lakótérbe a bejárati ajtó? Miért nincs egy megfelelően kialakított, lehetőleg zárható előtér, ahol letehetjük a cipőnket, a kabátunkat, a táskánkat, és nem visszük be rögtön az utcáról érkező koszt és zajt az otthonunkba?

Miért olyan gyakori, hogy a bejárat közvetlenül a fürdőszoba ajtajával szemben van, és úgy kell áthaladnunk a lakáson, hogy éjszaka, mezítláb eljussunk a mosdóig, hogy belebotlunk a levetett cipőkbe?

És akkor még nem beszéltünk az ablakokról. Miért nem alapvető szempont, hogy a nyílászárók megfelelően rögzíthetők legyenek egy szellőztetésre alkalmas, bukó vagy résnyire nyitott állásban? Miért kell attól tartanunk, hogy egy erősebb huzat becsapja az ablakot?

Az erkélykorlátok kialakítása is megérne egy külön gondolatmenetet. Miért nem szempont minden esetben a biztonságos kialakítás, különösen akkor, ha kisgyerekek vagy háziállatok is élnek a lakásban? Egy erkélyen nemcsak felnőttek tartózkodnak, és nemcsak az számít, hogy a korlát jól mutat-e az épület homlokzatán, hanem az is, hogy onnan semmi ne tudjon kiesni?

Végül ott vannak az ajtók, a bútorok és a beépített szekrények. Miért tűnik úgy, hogy a design sokszor minden más szempontot felülír? Miért kell olyan fogantyúkat felszerelni, amelyekbe beleakad a ruhánk, amelyeknek nekimegyünk, vagy amelyek sérülést okozhatnak?

Kinek készülnek valójában az otthonaink?

Nem gondolom, hogy az otthontervezés során különleges igényeket fogalmazok meg. Nem luxusigény, hogy legyen elegendő konnektor, megfelelő világítás, biztonságos közlekedés, használható tárolóhely, vagy egy olyan pont a lakásban, ahol a sáros cipőt, a koszos takarítóeszközöket és a földes virágcserepet is le lehet mosni.

Ezek nem extra szolgáltatások. Ezek a mindennapi élet részei.

Egyedül élünk vagy többen, kis lakásban vagy nagyban, gyerekkel vagy gyerek nélkül, háziállattal vagy anélkül: az alapvető háztartási tevékenységeink nem szűnnek meg. Mindenki mos, tereget, takarít, ételt készít, tisztálkodik, pihen és tárolja a mindennapi életéhez szükséges holmikat. Ezeknek pedig helyet, megfelelő körülményeket és biztonságos megoldásokat kellene biztosítani.

Szerintem az otthontervezésnek az emberi életből kellene kiindulnia. A lakás nem egy alaprajz, amelyen a lehető legtöbb eladható négyzetmétert kell elhelyezni. Nem egy látványterv, amelyen minden szép, rendezett és üres. Hanem az a hely, ahol nap mint nap élünk. Ahol főzünk, mosunk, takarítunk, dolgozunk, pihenünk, vendégeket fogadunk, gyerekeket nevelünk, esetleg házi állatokat tartunk, és megpróbáljuk megszervezni az életünket.

Nem luxusigény, hogy legyen elegendő konnektor, megfelelő világítás, biztonságos közlekedés, használható tárolóhely és egy olyan pont a lakásban, ahol a sáros cipőt anélkül lehet lemosni, hogy utána a fürdőkádat kelljen kitakarítani.

Ezeknek nem szabadna extra szolgáltatásoknak lenniük. Hiszen ezek a mindennapi élet részei. Úgy látom, hogy ami a leginkább hiányzik sok mai lakásokból, az nem a modern burkolat, nem a látványos konyhabútor, nem feltétlenül az okoseszközök, hanem az átgondolt, emberközpontú tervezés.

Mert végső soron nem az a kérdés, hogy hány négyzetmétert sikerült értékesíteni, hanem az, hogy lehet-e a megvásárolt, vagy éppen bérelt lakásban normálisan, emberhez méltóan élni.

Fotó: YakobchukOlena/ Getty Images