Megterveztük, elmegyünk hárman levendulát szedni, mi, barátnők. Kriszta a fotográfus, Helga az újságíró, és én. Egész nap készültünk a nagy levendulaszedésre, és a még nagyobb fotózásra, ám szakadatlanul esik az eső. A levendulamező pedig zárva volt. Amikor kicsit csillapodni látszódott a zuhé, akkor majd’ mindent bedobtunk azért, hogy kinyissák nekünk a virágmező kapuját…
…a mindenkori aduászt, miszerint egy magazintól vagyunk, nem használtuk fel. Nem lobogtattunk sajtóigazolványt, nem ígértünk PR-cikket, még egy jó fotót sem, egyszerűen csak kértük telefonon a tulajdonost, aki nem lakik messze, ott helyben él a faluban, jöjjön, adjon nekünk szabad utat. Mert mi, messzebbről érkeztünk, és a héten nem tudunk visszajönni, hogy a már így is erőteljesen virágzó levendulából még azelőtt szedjünk, hogy a jövő héten learatnák a maradékot. A levendulaboldogság nekünk is kell.
A tulajdonos jószívű és okos üzletemberként végül hamar odaért. Addig, míg megérkezett, mi barátnők, ittunk egy jó erős feketét. Finom laktózmentes tejjel lazítva, a keményre vert tejhabot a tetejéről, jólesően, lassan kanalazva. És csacsogva. Örültünk egymásnak, hogy végre újra élőben találkoztunk mind a hárman. Mert az év nagyobb részében főként chaten és telefonon beszélünk a gyerekekről, a nevelésükről, örümünkről-bánatunkról, párkapcsolatról, főzésről, filmekről, háztartásról, politikáról, ételallergiáról, divatról és persze a munkáról, cikkekről és hozzáillő fotókról a Szoknya és Nadrág Magazinba.
A Kevély-hegyi levendulamező bódító illata már messziről érződik, ahogy Üröm felől közelítettünk Pilisborosjenő felé, ott, ahol a lila virágok csalogatják a látogatókat. Vannak, akik a napsütötte időben esküvői képeket készítenek az enyhén lankás virágmezőn, mások családokat, fiatal kamaszlányokat vagy éppen egészen pici babákat fotóznak a virágbokrok között. Akik zacskószámra szedik a levendulát, azok moly ellen zsákolják majd be, szúnyogcsípés ellen olajat kavarnak, vízbe szórva testpermetet készítenek, cukorszirupos vízbe szörpnek áztatják, süteményt ízesítenek vele vagy éppen szappant főznek belőle.
Mi céltalanul vágyunk szedni egy-egy nagy csokorra valónyit.
Ahogy hajolgatni kezdtünk, az eső újra rázendít, eleinte csak csepereg, a levendulasorok között így is már dagonyázni lehetne a sárban. Gumicsizmában lépkedünk, hajolgatunk, vágjuk a levendulát. Egészen pontosan én vágom, a lányok fotóznak. Helga legkisebb gyermekével pózol, nem mindegy hol vágom le a növényt, mert a kislánya engem figyel. Olyan helyen kell leguggolnom amerre, ha engem néz, onnan ő jól fotózható. Kissé borus az idő, a vakító napfénnyel nem kell Krisztának vesződnie, de azzal igen, hogy ne lógjon ki a háttér a levendulamezőről. Átmegyek a kis modell jobb oldaláról a bal felére, a csöpp lány követ a szemével. Ez az! – meg kell ott állnom, szólongatnom, hogy az anyja kezéből végre Kriszta felé nézzen, én már közvetlen a masina mellett állok.
Eső áztatta levendulaboldogság
Kattog a fényképezőgép Kriszta kezében, Helga hangosan kacag, hogy a kislánya is vele mosolyogjon, csattog a kezemben az olló, telnek a papírzacskók. Nem bírunk betelni a levendula illattal, a lilasággal, a kis hercegnő bájával és a feelinggel, hogy megint hárman vagyunk együtt barátnők, raádásul nem online, hanem most élőben dolgozunk egyszerre.
Az eső már jóval sűrűbben esik, a hajunk egyre vizesebb, kezd átázni a ruha rajtunk, a gumicsizma ellenére csúszkálunk a sárban. A zacskók megteltek, a képek elkészültek, lehetne még szedni a levendulát, fotózni még csak úgy, de inkább úgy döntünk, hazaindulunk, nehogy megfázzunk. Ja, nem fázhatunk meg, a náthát vírus okozza, mindegy, értjük egymást, meghűlhetünk, elindulunk a kijárat felé.
Leadjuk az ollókat, megköszönjük még egyszer a tulajdonosnak a kedvességét, és megnyugodva konstatáljuk, hogy mind e közben mások is érkeztek, nem miattunk nyitott csak ki a levendulás.
Elosztjuk a kincseket, mindannyian hazamegyünk, otthon vázákba rakjuk a lila virágokat, pillanatokon belül levendula illattal lesz tele mindegyikünk háza. Elégedetten mosolygunk mind a hárman, ez a csajos nap is jól sikerült!
Majd fogjuk a mobilunkat, és szinte egyszerre írjuk mindannyian ugyanazt: – Lányok, már megint nem készítettünk szelfit…sebaj, mi így is mindig, mindenre jól emlékezünk … hármunk, összesen hét gyerekének legfontosabb életszakaszai mellett, mind a hármunkéra is…
Harminc év múlva is beszélünk majd arról, hogy ott voltunk a levendulában mi hárman, barátnők….a jelenlegi legkisebb gyermekkel…
Fotó: Starlet Photography
