Olvasási idő: < 1 perc

Francúz nyúlbecsinált borecettel savanyítva – a Nagy Macskajajkönyvből

Francúz nyúlbecsinált borecettel savanyítva

Az eredeti nyúlbecsinált recept egy másfél kilós, feldarabolt nyúllal számol. Én ezt soknak tartottam, ezért két nyúlcombbal (amely nagyjából 35-40 deka volt) készítettem el az ételt. A húst felhasználás előtt javaslom legalább egy éjszakán át húspuhító sóval pihentetni, majd ezt főzés előtt mossuk le róla. Az ételhez egy kis darab vajat és egy evőkanál olajat hevítünk egy lábosban. Megpirítunk benne két kisebb, felaprított vöröshagymát (én vékony szeletekre vágtam), és öt deka, apróra vágott húsos szalonnát, és a nyulat. Sózzuk, borsozzuk, és meghintjük egy kevés liszttel, így egy kicsit megkapatjuk. Mehet bele két evőkanál borecet (én fehéret használtam). Babérlevéllel, kakukkfűvel, egy kis gerezd fokhagymával fűszerezzük, és felöntjük 2-3 deci húslevessel. Fedő alatt kb. fél órát pároljuk. Közben meghámozunk kb. 25-30 deka krumplit, apróra vágjuk. A recept erdei gombát ajánlj az ételhez, de én ezt nem szeretem, ezért 30 deka zöldbabbal együtt pirítottam meg a krumplit, majd amikor megpirult, a nyúlhoz adtam. Még fél órán át pároltam, és időközben pótoltam vízzel az elfőtt levet. Metélőhagymával megszórva tálaltam.

Müllner Helga

Újságíró és szociálpedagógus vagyok. Dolgoztam napilapnál, s most jelenleg a Szoknya és Nadrág Magazin olvasóinak írok.

Újságíróként az inspirál leginkább, ami körülöttem van. Az élet valódisága érdekel. Szeretek megfigyelni, beszélgetni, jelen lenni, kérdezni. Szeretek játszani. Érdekelnek az emberek. Szeretek róluk írni.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.
Olvasói sarok hírlevél
Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.