Bizonyára túl sok(k) lehet mindenkinek az, hogy mindig arra akarjon törekedni, hogy kerek legyen a gyermekének minden egyes napja, nem csak évente egyszer, meg a sátoros ünnepnapokon. Pedig szerintem, akkor van igazi gyermeknap, amikor nem érzi sem a gyerek, sem a szülő a különbséget.

Lesznek akik nem értenek egyet velem: nem kellene, hogy legyen gyereknap. Szerintem minden napnak csaknem egyformának kellene lennie, egyformán szeretettel telinek, játékosnak, nevetősnek. Amiben a szülő védelmező, gondoskodó, nevelő, nevetető, gyógyító, példamutató, őszinte…

Szabad erről beszélni? Nem. Gyermeket nemzeni mindenkinek joga van. Viszont nem kötelessége. Az igen, hogy jó szülő legyen. Nem tökéletes, csak jó. Talán tényleg nem ártana valami, egy vizsga, egy jogosítvány, amit le kellene tenni, mielőtt szülővé válna az ember. Tudom, lehetetlen…hiszen jogunk van gyermeket nemzeni….de mi jut a gyerekeknek? Ők nem választhatnak. Gyerekek milliót kellene nap, mint nap megmenteni, sokszor a saját anyjuktól, apjuktól.

Ezen a gyermeknap után gondolkodtam el, ami nálunk idén sem kapott nagy szót. Gyakorlatilag el is felejtettük. Éppen rokonlátogatóban voltunk, ahol felmerült, hogy aznap tulajdonképpen gyermeknap van. Rácsodálkoztam arra, hogy erre nem készültünk. Ezen a rokonlátogatáson mindketten jelen voltunk a gyermekünk mellett: a volt férjem és én. A gyermekünk mellett, aki egy pillanatig nem érezte a hiányát annak, hogy nem emeltük ki, ma tulajdonképpen körülötte, és a többi gyerek körül kellene forognia a világnak. Mert az ő nézetében, mi a szülei, körülötte forgunk minden egyes nap, nem csak akkor, amikor „illik”, hogy ez így legyen. Tudja a fiam nagyon jól, hogy ez a körülötte forgás viszont egy pillanatig sem jelenti azt, hogy neki ne lennének a jogai mellett, kötelezettségei is.

Merthogy rengeteg szó esik arról manapság, hogy a gyerekeknek milyen jogaik vannak. És valljuk be, ez nagyon szomorú, hogy ezekről beszélni kell. Hogy a gyerekek úgy élnek ezen a világon, hogy a felnőttek nem képesek jól bánni velük, jól viselkedni értük. Hogy felnőtt embereknek azt kell elmagyarázni, sehogy sem bántuk egy gyereket. Sem szóval, sem tettel.

Borzalmas, hogy felnőttek nem képesek a saját gyermekük körül forogni, mintha a gyermek lenne a Nap az égen, legfeljebb csak évente egyszer, vagy a piros betűs ünnepeken. Pedig minden egyes gyermeknek egy Napnak kellene lennie a saját családja egén– ha pedig több gyermek van, akkor több Napban is gyönyörködhetne az a család. Ha tudnák, hogyan kell. De sajnos, sokan, nagyon sokan, nagyon-nagyon sokan nem tudják hogyan kellene viselkedniük a gyermekükkel. Hogyan kellene jól nevelniük őt, gondoskodniuk róla. Hogyan kellene gyönyörködniük a gyermekükben.

Éppen ezért, ha lehetne, egyenesen jogosítványhoz kötném a szülőséget, –szoktam ezt mondani, amikor eldurran az agyam attól, ahogyan látom mennyi felnőtt alkalmatlan szülőnek lenni. Akiknek hiányosságaik ellenére mégis van gyermekük. Mert úgy hozta a sors. A nem védekezés. A felelőtlenség. A bele nem gondolás. Az elképzelhetetlenség. A remény, hogy csak jó lesz. Az álomvilág. A tudatlanság. Mert így kell lennie. És megannyi más.

Persze senki nem tökéletes. És nem is a tökéletességre kellene utazni, hanem arra, hogy az ember olyan szülő legyen, ami a legszebb álmában a szülőt jelentené saját gyermeki önmagának. Teljesen függetlenül attól, hogy mit kapott, hozott, látott otthon mintának. Függetlenül attól, hogy mennyire felkészült arra, hogy milyen lesz szülőnek lennie. Csak azért is a jót akarná. Szüntelenül.

Amihez folyton megkérdőjelezné önmagát: valóban jó, ha kiabálok? Valóban jó, ha követelek? Valóban jó, ahogyan én gondolom? Valóban az a jó a gyerekemnek, ami szerintem az? – tudom, nem mindenki képes az önkontrollra….ilyenkor kanyarodok vissza mindig ahhoz, hogy jogosítványhoz kötném a szülőséget. Alkalmassági teszthez, pszichológiai felméréshez, szülőségi ismeretek vizsgához… Bárkinek joga van a gyereknemzéshez, akkor is, ha nem képes szülőnek lenni. Ha egyenesen tönkreteszi a saját gyereke életét.

Ha lehetne, jogosítványhoz kötném a szülőséget, hogy évente ne csak egy gyermeknap legyen, hanem az összes nap – nem tökéletes–, hanem egyszerűen csak jó legyen. Hogy tiszta lelkiismerettel mondhassuk azt, hogy én ma is, tegnap is, és tegnap előtt is megadtam mindent a gyerekemnek, amit csak lehetett. Minden egyes nap keringek körülötte, nem csak évente egyszer, hiszen én akartam őt, és nem fordítva, ő engem. Az én kötelességem, felelősségem, lelkiismeretem, hogy mindent a lehető legoptimálisabban megtegyek érte. Értő szívvel, gondolkodással és odaadással. Mintha a gyermekem jólétén függne a saját életem. Hogy minden nap gyermeknap lehessen, neki és nekem is.

Fotó: Magdeleine