Jobban szeretünk arról írni itt a Szoknya és Nadrág Magazinban hogyan élhetne együtt boldogabban egy szoknya és egy nadrág, ám mi is tudjuk, az élet nem fekete vagy fehér. Vannak bizony válások is. Ami nemcsak a válótársakat és gyerekeket érinti, hanem a szülőket, a családot a közvetlen környezetet, a legjobb barátokat is.

Válni nem könnyű. Nagyon nem. Egyenesen bele is döglik az ember. Akkor legalábbis mindenképp. Mindkettő fél. A felperes és az alperes is egyaránt. Teljesen mindegy ki adta be a bíróságra a válási keresetet.

Beledöglenek, mert senki nem úgy házasodik, hogy ha nem működik a frigyük, legfeljebb elválnak. S így, ahogy telnek az évek és a két ember minél jobban megszereti és megszokja egymást annál nehezebb lesz meghozni a döntést, ha valami megrepeszti a burkukat, ha valami helyrehozhatatlanul megtöri a szövetségüket, és már szabadulni szeretnének a másiktól. Mert mindaz, ami így maguk mögé kerül, az a saját, közös, elvehetetlen történelmük lesz. Még akkor is, ha az a végére már egyenesen szar és fáj.


Eldöntöttük: válunk

A válás mindenképpen egy kudarc, nem egy móka és kacagás. Még akkor sem, ha megkönnyebbülnek a felek általa. A válás életük korszakának egy lezárása, egy olyan fajta elszámolása, amire sosem lehet igazán felkészülni. Csak túlélni lehet.

Ekkor a váló felek elképesztően érzékenyek, bizonytalanok, érzelmileg labilisak,  riadtak, otthontalanok, magányosak, kétségbeesettek – még akkor is, ha elszántságot mutatnak – s bizony ilyenkor el kél nekik a segítség. Pontosan azoktól, akik a legközelebb állnak hozzájuk: a szüleiktől, a testvéreiktől, a családtól és a barátoktól.

Akiknek a szerepük igen nagy lehet a válóper folyamán. Mert sajnos nagy a befolyásolási lehetőségük, mindkét, jó  és rossz irányba egyaránt. Pontosan ezért, a legdiplomatikusabb, legokosabb és szeretettelibb döntés az, hogy ha még ott is vannak jelen, akár mindkét fél részére, csak éppen mindig egy lépéssel hátrébb állva, semlegesen teszik azt.

Mert még egy, a család életében sokat résztvevő szülő, rokon, barát sem lehet egészen tisztában azzal, hogy mi történik a négy fal között. Arról csak egy férj és feleség tudhat igazán. Arról, hogy valójában mi és hogyan esett meg közöttük nap, mint nap azt valóban csak ők tudhatják, senki más. Akkor sem, ha mesélnek. Ugyanis, a felfokozódott lelkiállapotban álló fél nem igazán lát minden esetben jól és biztosan, így nem is biztos, hogy a saját érzelmeivel valóban tisztában van.

Fontos tudni, hogy a válási folyamat kezdetekor az érzelmek intenzitása idővel csökken, és az érintettek nem biztos, hogy ugyanazt mondják később, mint amit korábban kiadtak magukból, amikor még nyakig benne voltak a válságban.

Mind emiatt egyetlen egyet tehet egy közeli kívülálló: ha abban segíti a válófelet, hogy az amennyire képes hátrébb lépjen akár több lépést is, hogy úgymond kívülről, felülről nézve, tisztábban láthassa a saját életét. Továbbá, hogy meghallgassa akár mindkét válótársat, vagy csak egyiküket, ahogyan igénylik a felek.  Pont. Semmi mást.

Senki, de senki nem adhat kéretlen tanácsot, nem mondhatja el a kéretlen véleményét, meglátását. Nem buzdíthat maradásra, vagy válásra senkit. Egyszerűen nincs joga a beleszólásra.

Nincs senkinek, egy szülőnek sem. Bármennyire is úgy véli, hogy joga lenne hozzá. Nincs. A gyermeke házasságáról van szó, nem a sajátjáról. A szülők, akik a gyermekük pártján állva esetleg rázzák az öklüket a fiatalok válásakor, nem is gondolnak bele, hogy a gyermekük amit a szüleiktől tanultak és láttak, azt viszik bele a saját kapcsolatukba. Nem gondolnak bele, ha van unokájuk, akit a jövőben látni szeretnének még, annak a körülménye, a jelenlegi pillanat függvényén is múlhat. S hogy bizony, milyen ócska dolog hétvégi nagyszülőnek lenni, majd újabb és újabb meny vagy vej jelöltet megismerniük. Igen, ez az egész valahol egy tükör a nevelésükről, amivel most kell szembe nézniük. Nem tetézhetik a bajt.  Mert talán még van remény arra, hogy a gyerekek megoldják a gondjaikat, de nélkülük. Lépjenek hátra és biztosítsák a feltétlen szeretetüket minden más helyet.


Nem szólhat bele a környezet

A szitkokat gyártó barátok is elfelejthetik, hogy a káromkodással a barátjuk korábbi döntését tipporják éppen a sárba, azt a pillanatot, amikor még ők maguk is ropták azon a bizonyos esküvőn a táncot és bőszen örültek a tökéletesen összeillő párnak. Nincs joguk ítéletet hozni.

Valóban egy  helyes dolgot tehet csak egy közeli kívülálló: ha csak hallgat. Nem áll egyik fél pártjára sem, nem vesz részt az érzések káoszában. Egyszerűen csak létezik mint egy mentsvár, akinél hallgatóságra találhat egyik vagy mindkét fél. Esetleg kívülálló szakember segítségét javasolja.

Ne feledjük, a pár nem tőlünk válik el! Attól még maradunk az anyósa, az apósa, a sógora, a barátja a másiknak.

Nem könnyű, de le kell győznünk az esetleges idegességünket, neheztelésünket, megvetésünket bármilyen negatív érzetünket. Ha ez nem megy, inkább válasszuk az elkerülést, és egy ideig ne mutatkozzunk inkább, mintsem ostobán, felróhatóan, bántóan viselkednénk.

Kép: GettyImages