Kollégával kacérkodni – Ha forr a levegő a munkahelyen

Sokkal egyszerűbb és ezzel egy időben unalmasabb is lenne az életünk, ha a munkát és az érzelmeket teljes mértékben külön tudnánk választani egymástól, és soha nem vetnénk szemet senkire, akivel a munka során kerülünk kapcsolatba. Munkahelyi légyottokra sokkal gyakrabban kerül sor, mint gondolnánk, hiszen nagy részük titokban válik egyre szövevényesebbé – és ebből adódóan hihetetlenül izgalmassá.

Ez az egyik oka annak, hogy a munkahelyen fellobbant szerelem szenvedélyesebb a hétköznapi kapcsolatoknál, ugyanakkor legtöbbször problémásabb is, mert rengeteg hibalehetőséget rejt magában kollégával kacérkodni, s a legtöbb érintett bele is fut ezekbe.

Friss nemzetközi adatok szerint a felnőttek 70 százaléka legalább egyszer intim közelségbe került egy munkatársával vagy ügyfelével, “igazi kapcsolat” azonban csak elenyésző mértékben születik az “egymásra kattanásból”, nagy részük nem több futó kalandnál vagy flörtnél. Saját tapasztalatból tudom, hogy amíg tart a kacérkodás, elképesztően fel tudja dobni a szürke hétköznapokat, amikor viszont vége szakad, legalább olyan kellemetlenné válnak a viszonyok.

Kollégával kacérkodni veszélyes vizeken

Elég csak vonzódni, néha-néha összenézni vagy “véletlenül” egymáshoz érni, a gépezet máris beindul, anélkül, hogy fülig beleszeretnénk a másikba. Ha a másik vevő a dologra, egyre többször hallhatunk kétértelmű megjegyzéseket, amolyan felhívást keringőre – ennél nem is kell több ahhoz, hogy a munkaidő leteltével is ő járjon a fejünkben, és hevesebben kezdjen verni a szívünk, ha a következő találkozásra gondolunk. Pont úgy, mint amikor két kamasz habarodik egymásba a középiskolában – náluk azonban nem kell attól tartani, hogy egyikük (vagy netán mindkettőjük…) kapcsolatban él, ami tovább kuszálja a szálakat: a munkahelyi következmények mellett azon is izgulhatunk, hogy mi történik, ha a titkos románcra fény derül.

Amíg mindent rózsaszínben

Amíg mindent rózsaszínben látunk, azt hihetjük, megfogtuk az isten lábát, hiszen a kiszemeltünkkel munkaidőben is találkozhatunk és flörtölgetéssel tehetjük mozgalmassá a dolgos hétköznapokat. Kollégával kacérkodni nem csak felettébb izgalmasnak, hanem a gyorsan elért intimitás miatt erősebb kötődésnek is érezhetjük. Hirtelen a megszokottnál is gondosabban válogatjuk össze a ruháinkat mielőtt munkába indulunk, gyakrabban járunk fodrászhoz, sőt, még sportolni is szorgosabban járhatunk. A baj csak az, hogy ennek az éremnek is két oldala van, és az örömök mellett bizony hátulütőket is tartogat a munkahelyi szerelem: könnyebben hibázhatunk munka közben, ha elkalandoznak a gondolataink, nehezebbé válhat a koncentráció, és nem utolsó sorban egyre nyomasztóbbá válhat a titkolózás, ami az elején még olyan mámorítónak tűnt.

Ha a kapcsolat mégsem úgy alakul, ahogy azt szerettük volna, igen kellemetlen szituációkban lehet részünk nap mint nap, főleg akkor, ha egy csapatban kell dolgoznunk azzal, aki összetörte a szívünket. Mondanunk sem kell, hogy innentől a korábbi lelkesedés átcsap csalódottságba és lehangoltságba, a munkába járást és az együtt töltött időt hirtelen a hátunk közepére kívánjuk.

Az ezt követő kínos pillanatok annyira elmérgesíthetik a helyzetet, hogy sokszor csak az hoz enyhülést, ha az egykori pár valamelyik tagja új állás után néz. Aki pedig azt hiszi, hogy ennél rosszabb már nem lehet, az téved: ha az a szerencsétlen helyzet áll elő, hogy egykori partnerünk bosszúálló típus és/vagy beosztásából adódóan borsot törhet az orrunk alá, érdemes fontolóra venni a munkahely váltást, és valószínűleg jó ideig nem jut eszünkbe kollégával kacérkodni, de lehet éppen senkivel sem.

Különleges helyzet áll elő, ha valaki nem „egy szimpla kollégával kacérkodik, hanem a főnökével ismerkedik meg közelebbről” – nem csak azért, mert ennek köszönhetően akár előnyökhöz juthat, hanem azért is, mert ha a kollégák körében kitudódik az édes kettes, az a minimum, hogy a szerelmes beosztott közellenséggé válik.

A kisfőnök kiszemeltje

A munkavállalók valamivel kevesebb mint fele eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne intim kapcsolatba keveredni a főnökkel, és bizony nem tiltakozna, ha az félreérthetetlen jeleket küldene felé. Így volt ezzel Réka is, aki 22 évesen, egy fájdalmas szakítást követően csöppent bele egy magazin szerkesztőségének mozgalmas mindennapjaiba. – Az “igazi főnök” a nagypapám lehetett volna, szóval ő egyáltalán nem hozott lázba, viszont a fián, aki szintén vezető beosztásban dolgozott a cégnél, már az első találkozáskor megakadt a szemem. Szinte biztos voltam benne, hogy ő levegőnek néz majd, egyrészt azért, mert 10 évvel idősebb volt nálam, másrészt azért, mert hosszú ideje együtt voltak a barátnőjével – idézi fel Réka. Úgy tűnt, jól mérte fel a helyzetet, mert sokszor még a szükségesnél is kevesebbet beszélgettek egymással.

– Mindig megállapítottam, hogy milyen helyes és mennyire jó illata van a parfümjének, de ennél több nem történt, így ment ez több éven keresztül! – neveti el magát Réka, aki utólag úgy látja, a főnök fia tudta jól, hogy megdobogtatta a szívét.

– Pontosan nem emlékszem már, hogy mikor fordult a kocka, egyszer csak azt vettem észre, hogy gyakran találkozik a tekintetünk az értekezleteken, és egyre többször botlottunk egymásba ebédidőben is. Győzködtem magam, hogy ez biztos csak a véletlen műve, és ráparancsoltam magamra, hogy nem szabad reménykednem sem, mert annak rossz vége lesz! – részletezi Réka, aki pont azzal húzgálta az oroszlán bajszát, hogy tudomást sem vett az apró jelekről.

– Közben szakítottak a barátnőjével, de nem lógatta az orrát, kifejezetten élvezte a visszanyert szabadságát. Ekkor már egyértelműen tudtomra adta, hogy tetszem neki, és én sem rejtettem véka alá, hogy odáig vagyok érte, de mindezt úgy kellett tennünk, hogy a többieknek ne tűnjön fel. Egy ideig csak szóban flörtölgettünk, amit imádtam, annyira, hogy utáltam a hétvégéket és a munkaszüneti napokat, amikor nem lehettünk egymás közelében – meséli Réka, akinek nem kellett sokat várni a végkifejletre.

Az egyik ilyen “utálatos hétvége” után hiába várta a kisfőnök nem jött be a szerkesztőségbe, viszont küldött egy smst, hogy focizás közben megsérült, és otthon árválkodik, fájós lábbal. Két napon keresztül megállás nélkül üzengettek egymásnak, aminek a vége az lett, hogy Réka felugrott hozzá ápolónőnek… Hogy mi történt ott a kisfőnöknél, azt inkább az olvasók fantáziájára bízza Réka, aki (akkor még) a fellegekben járt.

– Leírhatatlanul boldog voltam, másnap én sem mentem be dolgozni, egész nap élveztük egymás társaságát. Este aztán hazavitt, és mielőtt kiszálltam a kocsiból, meg akartam csókolni. Ő viszont elhúzódott, és egy gyors puszival tudta le a búcsúzást. Amilyen boldog voltam az elmúlt napokban, egy csapásra olyan pocsékul éreztem magam… – osztja meg velem Réka, akinek ma már cseppet sem fájnak a történtek.  Akkor persze rémes volt neki, becsapva és kihasználva érezte magát, pedig nem ígért neki a kisfőnök semmit. – Ettől függetlenül reménykedtem a boldog végkifejletben, ami elmaradt. Nagyon nehezen tettem túl magam rajta, de levontam a tanulságot és nem hagytam magam újra tőrbe csalni – zárja sorait Réka, aki nem sokkal ezután újabb csábító ajánlatot kapott, méghozzá az egyik konkurens magazintól. Egy percig sem gondolkodott rajta, hogy igent mondjon, a napokban lesz nyolc éve, hogy nekik dolgozik, kínosan ügyelve arra, hogy elkerülje a munkahelyi flörtöket.

Sok helyen külön paragrafusok szólnak a munkaszerződésben a kollégák közötti kapcsolatokról. Ha ilyen körülmények között lobban fel a szenvedély, érdemes tiszta vizet önteni a pohárba: csak flörtről vagy komolyabb kapcsolatról van-e szó? Ha ez utóbbi van kialakulóban, érdemes még azelőtt színt vallani, mielőtt ezt mások tennék meg, vállalva a románccal járó következményeket.

Menni vagy maradni?

Ez a nagy kérdés foglalkoztatta Zsófit is, aki Rékával ellentétben sok tapasztalattal a háta mögött, elvált kisgyerekes anyukaként kezdett dolgozni egy irodában, ahol már akkor felkeltette a férfi kollégák érdeklődését, mielőtt személyesen találkoztak volna. – Az állásinterjú, amin a későbbi főnökömmel beszélgettem, nagyon jól sikerült, sok közös témánk adódott, ezért a megszokottnál hosszabb ideig tartott az interjú, ráadásul hangosan nevettünk közben. Ez feltűnt a többieknek, és próbáltak kívülről leskelődni, biztosak voltak abban, hogy “egy jó nővel” interjúzik a főnök – emlékszik vissza Zsófi, aki még mindig elneveti magát, ha elképzeli a kukucskáló munkatársakat.

Ezen az ominózus beszélgetésen, és az első napon a kollégáktól is hallott egy bizonyos fontos emberről, aki csak ritkán fordul meg az irodában. Zsófi ekkor még nem tudta, hogy ez a kulcsfontosságú munkatárs is az egyike volt a kukucskálóknak. Akinek aznap, hogy Zsófi először munkába állt,  “épp dolga akadt” az irodában, persze azért, hogy szemügyre vehesse Zsófit. – Nem sokszor történt velem ilyen: ahogy közeledett felém, egyszerűen izzani kezdett közöttünk a levegő, ami tovább forrósodott, amikor bemutattak minket egymásnak. Az első pár kérdésből, amit hozzám intézett, egyértelművé vált számomra, hogy “felkészült belőlem” – meséli Zsófi, aki hetekig szemezett a sármos munkatársával. – Elég rossz passzban voltam akkoriban, és egyik nap az iroda teraszán sírtam. Ezt ő is észrevette és utánam jött. Megkérdezte, hogy mi a baj, én pedig azt válaszoltam, hogy allergiás vagyok. A kérdésre, hogy mire, jobb híján azt válaszoltam, hogy a pasikra, valójában azonban a frissen vágott fű tette fel az i-re a pontot. Innentől új irányt vett a beszélgetésünk arról, hogy ezek szerint a családi házakat nem nekem találták ki… –emlékszik vissza a történtekre az akkor még egyedülálló anyuka.

– Igazán akkor találtunk egymásra, amikor véletlenül egymásba botlottunk az utcán. Ezt akár szó szerint is érthetjük, ugyanis a kisfiam, Botond nekiszaladt a “fontos embernek”, mi pedig akkor összenéztünk, és semmihez sem fogható kötelék alakult ki közöttünk. A kapcsolatunkat végig titokban tartottuk, egyrészt azért, mert neki még folyamatban volt a válása, másrészt azért, mert nem akartuk, hogy az irodában mindenki ezen csámcsogjon. Ez egy idő után annyira megterhelővé vált, hogy felőrölte a szerelmünket, így az nem lánykéréssel, hanem először szünettel, majd szakítással végződött – avat be a végkifejletbe Zsófi, aki szerint a kedélyek csak akkor csillapodtak le, amikor eljött erről a munkahelyről.

– Alapvetően nem azért néztem másik állás után, mert nem akartam rendszeresen belefutni a “fontos emberbe”, hanem azért, mert a tulajdonos arra biztatott, hogy vágjak bele abba, amit megálmodtam, mert látja, hogy itt nem vagyok boldog. Fájó szívvel engedett utamra, mert meg volt elégedve a teljesítményemmel, de érezte, hogy munka szempontjából nem vagyok a helyemen. Az ő reakciója nagyon jól esett, a kollégák azonban tartogattak néhány kellemetlen meglepetést, miután utólag megtudták, hogy egymásba szerettünk. Az egyik munkatársam, akivel jó barátok voltunk (legalábbis én így hittem), kiakadt azon, hogy rosszul viseltem a szakítást, és míg előző nap segítőkésznek bizonyult, másnap szó nélkül becsapta az ajtót az orrom előtt – idézi fel értetlenül Zsófi, aki saját bevallása szerint nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy bár első látásra egymásba habarodtak, a férfi folyamatban lévő válása miatt teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mikor teljesedhet ki a kapcsolatuk.

Le kell vonnunk a konzekvenciát Réka és Zsófi „kollégával kacérkodni” történetéből, hogy a munkahelyünkre jobb, ha nem visszük magunkkal a magánéletet, mi több kerüljük a munkahelyi szerelmet. Ha mégis egy párt alkotunk a munkatársunkkal, akkor figyelnünk kell, hogy a többiekkel se pozitív, se negatív irányba ne változzon munkahelyi kapcsolatunk, inkább ne osszuk meg velük a magánéletünket. A legtöbben erről szoktak megfeledkezni, amikor kollégával kacérkodni kezdenek.

Fotó: Pixabay

Ha önnek is van Kollégával kacérkodni témába illő története, küldje el nekünk az info@szokyaesnadrag.hu e-mail címre, a tárgyba írja bele: Kollégával Kacérkodni.