Az otthonról mindannyiunknak más és más jut az eszébe. Vannak, akiknek egy fix hely kell, hosszú évek, évtizedek állandósága. Ahonnan eszük ágába sem lenne elköltözni. Sokan viszont úgy fogalmaznak, az az otthonuk, ahol a szeretteik várják őket, és nem számít nekik a rög.

Talán gyermekkorunkból hozzuk, mire lesz szükségünk felnőttként, hogyan viseljük lakhelyünk változását, esetleg mi magunk indítványozzuk az újabb és újabb költözést. Vagy nagyon nem.

Ajtófélfa

A családi filmek romantikus képi eszköze az ajtófélfa, amin a család a gyerekek növekedését dokumentálja időről-időre. Koch-Zuberecz Dóra a Szoknya és Nadrág Magazin life coaching szakembere is említi ezt a bizonyos félfát költözésről szóló írásában. Dóra kifejti ő maga tizenhatszor költözött. Igen, ennyiszer, hogy miért? Itt olvasható el.

Én magam kilencszer csomagoltam és költöztem, volt hogy csak utcát, máskor kerületet, később várost és volt, hogy országot is cseréltem, és vissza. Legutóbb két egymás mellett fekvő lakópark egyikéből a másikába cuccoltam át. Bútorostul, macskástul, gyerekestül. És élveztem, annak ellenére, hogy a gyermekem növekedését rögzítő ajtófélfát nem állt módomban magammal cipelni fizikailag, csak fotón és a szívemben örökítve meg a látványt. Mégsem lettem szomorú miatta. A fiam sem. A kérdést, miszerint megszoktuk az új helyet, nem értettük. Mi alig egy hét alatt már elfelejtettük a korábbi szeretet otthonunkat és már ezt éreztük igazinak. Idáig.

Zegzugok

Nem vagyok röghöz kötött, ez egyszer biztos. Sőt, beismerem, nekem időnként kimondottan költöznöm kell. Sokan csodálkoznak ezen. Pedig nekem szükségem van a változásra ahhoz, hogy lendületben maradjak. Nem tudom pontosan megfogalmazni mi hajt, de talán a kíváncsiság. Nem szép azt mondanom, hogy megunok egy-egy helyet, de így van. Mivel sétálós, kirándulós féle vagyok, minden költözéskor felfedezem az új lakóhelyünket. A fiam is szeret mászkálni, ismerni a környezetét, ezért mi oda is bemegyünk, felnézünk, lemászunk, átlépünk, bejárunk, lejutunk, bekukkantunk, átmegyünk ahová sokaknak eszébe sem jutna. Megismerjük az utcákat, tereket, patakokat, dombokat, feljárókat, átjárókat, parkokat, szobrokat, pihenőket, padokat, kerteket és játszótereket, üzleteket, szolgáltatókat, helyi vállalkozókat, művelődési házakat, könyvtárakat, sikátorokat és gazdátlanul maradt gyümölcsfákat, amiről minden májusban vödörnyi bogyósat szedhetünk.

Célnak megfelelő költözés

A környezeten túl, az otthonunkat belül is hamar kiismerem. Akkor kezdek egy otthont megunni, amikor átrendezni kezdem a bútorokat, mert más teret szeretnék látni magam körül. Amikor már minden tárgynak helye van, és nem hoz lázba az sem, hogy újat vegyek bele vagy változtassak valamin. Amikor más elrendezésű, más méretű, más fekvésű, más stílusú otthonra van szükségem, az adott élethelyzetem, élethelyzetünk szerint. Miközben csodálva figyelem azokat, akiknek évek óta minden ugyanúgy van az otthonukban. Tudom, én bárhová is költözöm, őket tíz év múlva is nagy biztonsággal megtalálom ugyanott, ugyanúgy.

Mindenkinek más az értékes. Valaki attól érzi biztonságban magát, ha megteremtheti azt az állandó környezetet, ahol, amiben hosszútávon élhet. Évekre, évtizedekre dönt előre, amikor leteszi a voksát egy ingatlan mellett. Arra rendezkedik be, hogy odaszülessenek, ott nőjenek fel, majd onnan repüljenek ki a gyermekei. Sokaknak sikerül is a kezdeti terveknél megmaradni, nem szól bele az életükbe kevesebb-több gyermekáldás, betegség, anyagi veszteség, válás, gyász, miegymás, ami kimozdítaná őket az előre kivájt mederből. Míg másokat igen. Ők nem biztos, hogy önként és dalolva változtatnak otthont, sokkal inkább praktikumból, anyagi okból, lelki indokkal, ésszerűségből avagy kényszerből lépnek. Faluból városba. Emeletről földszintre. Lakásból házba. Zuhanyzósból kádasba. Kicsiből nagyba. Lépcsősből liftes házba. Társasból sorházba. Panelből téglába. Vagy valamelyik fordítva.

Költözés lélektana: egyszer vagy sokszor 

Élethelyzetünk beleszólhat abba, mennyiszer csomagolunk össze. Tehetjük boldogan, vidáman, várakozással telve, kíváncsian, vágyva az újra avagy szomorúan, lemondóan, kiborulva, nem kívánva és nem akarva az egészet, akár fájóan is. Mert van, akit maga a változás önmaga kikészít, a költözés gyakorlati része.
Nekik nem könnyű nézni a költözés jó oldalait is: környezetváltozás, minőségi csere, lehetőség a jobbra avagy a szebbre. Állhat mögötte egy korábbi élet lezárása és egyben egy új élet kezdete is, még ha ez éppen fájdalmas is, lehetőséget kínálva arra, hogy jó irányú változást éljünk meg. Például, ha azért kell költöznünk, hogy spóroljunk, akkor gondolhatunk arra, a mostani szűkebb helyzet később ugródeszka lesz a jobb életminőség eléréséhez, és ez csak egy átmeneti állapot.

Legyen bárhogy, szerintem rajtunk áll, hogyan éljük meg, mire gondolunk akkor, amikor elkezdjük böngészni az ingatlanhirdetéseket, legyen szó kiadó vagy eladó otthonról, amit keresünk. A lényeg abban van, hogy bátran éljük meg az érzéseinket, amik csomagolásra sarkallnak vagy maradásra intenek bennünket, legyen akárhányszor is az, hogy költözünk vagy sem. Pont azért, hogy az új lakóhely kiválasztásában helyesen, jól tudjunk dönteni, ahogy a maradásban is.

Én most elvágyódom. Hová, merre? Valamerre, ahol víz lenne a közelemben. Mégpedig olyan víz, ami állandó, azaz nem folyik. Egy tó. Talán ott találnám meg azt az állandó helyet, ahol megmaradnék. Egy ideig biztosan.

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Unsplash