Az iskoláskorú gyerekeket egyre nehezebb feladat lekötni. A ma szülőjét már nem is az aggasztja, hogy a gyerek unatkozik, hanem az, hogy nem, mert játszik. Csakhogy már nem olyan játékokkal, amivel annak idején ő múlatta az időt. Mert minden, ami nem készen van egy gyerek előtt, és nem online élmény nyújt, az már unalmas. Szürke.

Amint egy iskoláskorú gyermeknek nincsen feladata, nem foglalja le a szülő vagy nem kap egyértelmű instrukciót arra mit tegyen, abban a pillanatban játékhoz nyúl, a választék pedig először a tablet, okosmobil, számítógép és egyéb videojátékokra esik. Hovatovább, hasonló okból, ha együtt játszhatnak többen otthon, iskolai szünetben, vendégségben előbb vagy utóbb előkerülnek ezek a kütyük.

Mikortól kütyüzik a gyerek?

Egészen kicsi kortól elkezdődhet ez az őrület, tulajdonképpen onnantól fogva, hogy a gyerek kezébe adja a kütyüt szülő és felügyelet nélkül hagyja vele. Hiába csak egy ártatlan videómegosztón nézett mese, hamar rájön a kicsi, hogy a jobboldali sávban vannak más hasonlók, és önállóan elkezd újakat kiválasztani magának. S elég hamar mást is talál.

Talán az egyedülálló szülők gyerekének, illetve ahol szinte alig vesz részt a hétköznapokban mindkét szülő, mert későbe nyúlóan munkában van az egyik, vagy otthon dolgozik tovább, még nehezebb a helyzet. Hiszen egy szülőnek reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és vacsorát is adnia kell a gyereknek, ehhez főznie és mosogatnia kell, továbbá mosnia, takarítania, amikor vannak olyan időszakok, amikor a gyereknek egyedül kellene elfoglalnia magát. Ahol ráadásul egyke is a gyermek pláne, mert, ha nincs akivel játszhat, vagy legalább szekálhatnák egymást, akkor még inkább keresni kezdi a hasonszőrűeket a virtuális világban. 

Ahogy a gyerek kezébe vesz egy kütyüt rögtön elkezd rajta játszani, vagy különféle tartalmakat nézni, jó esetben meséket, állatos dokumentum filmeket, vagy ami aggasztóbb, videóblogokat nézni. A különféle videóblogok nézése talán azért elképesztően népszerű, mert ezeken át gond nélkül leshetnek be egymás világába a gyerekek. A kukkolás meg mindig is érdekes volt. Még a kulcslyukon keresztül is.

A kisebbek még egyedül videojátékoznak, a nagyobbak már együtt. Együtt, de mégis külön, mert fizikailag külön-külön vannak ki-ki a maga otthonában, csak éppen online kapcsolatba “kötve”. A nagyobb gyerekek iskolán kívül amúgy is azonnal folyamatos online kapcsolatban vannak, chatelnek, videochatelnek vagy telefonálnak, a kicsik általában másnap az iskolában taglalják meg, vagy amikor találkoznak.

Videóblogok

Ezekben a videóblogokban egy-egy népszerű videóblogger, vagy akár több, egymással beszélgető fiú és lány osztja az észt, amit a gyerek végignéz. Ha ez éppen élőben megy akkor akár hozzá is szólnak, ha már utólag nézik akkor is  lájkolják vagy ellenkezőleg, diszlájkolják  a nézetekket. Ha nagyon szélsőségesen tetszik vagy sem nekik még el is kezdik követni, azaz feliratkoznak a videóik elérésére. És a vloggert figyelni kezdik egyéb közösségi oldalakon is. Ezek a vlogok szólnak szerelemről, halálról, tanulásról, mozifilmekről, barátságról, öltözködésről, szerintük ciki és trendi dolgokról, bulizásról, akármiről, és bármiről.

S ami szülői szempontból mindebből a legijesztőbb az az, hogyan olyan információt, tartalmat, véleményt kap készen a gyerek, ami nem feltétlenül egyezik azzal és úgy, ahogy azt a szülő tálalná a gyermekének, sem időben, vagy igen, de nagyon nem olyan tartalomban.

Ráadásul a legtöbb gyerek zokszó nélkül elfogadhatónak és követhetőnek gondolja mindazt, amiket ott lát és hall. Ha a szülő nem tanítja meg, hogy amit lát, az nem feltétlenül értékes. 

Napi szinten indulnak újabb és újabb véleménykifejtő, gamer, filmekkel vagy akár szépségápolással, barkácsolással, divattal kapcsolatos csatornák a népszerű videómegosztó felületén, és a gyerekek kajálják is ezeket.

A kölykök ezen kívül sokat használják a kütyüket klasszikus videójátékra is, ám ami most a legnépszerűbb, hogy olyan videókat néznek, amin tulajdonképpen más gyerekek játszanak. Leggyakrabban valamilyen ismert, éppen aktuális számítógépes- vagy konzolokra készített játékot mutatnak be úgy, hogy ők játszanak, a látogató pedig ezt nézheti. A gaming, azaz játék-videós a saját véleményét, tapasztalatát is megosztja az adott játékról.

Mi bajt okozhatnak a kütyük? 

Korábban is játékhoz nyúltak a gyerekek a holtidőben: kisautóhoz, katonához a fiúk, és babához, plüsshöz a lányok. Ám azokkal volt dolguk, míg a videómegosztón nézni, hogy mások mit csinálnak az nem ad számukra feladatot, — kezd a válaszadásba, Merza Péter, pszichológus  — a klasszikus játékokat fogni lehet, minden oldaláról nézni, dobálni, görgetni, hajtogatni, benyomni, kivágni, szétszedni vagy éppen összerakni mi egyéb, azaz használni. Élmény volt már az is, hogy a gyerek megtalálta otthon azt, ami érdekes lehetne a számára, majd kitalálta, hogyan lehetne vele játszani. Ez várakozással töltötte el a gyermeket, majd, ha rájött a lényegére még meglepetéssel is. A funkcionalitás használta a gyermek testrészeit, szerveit, az agyának mindkét féltekéjét mozgósította, szemben a videók nézésével, ami csak a jobb agyféltekét terheli, ami feldolgozza a képet és hangot.

Ami azért baj, mondja el a Merza Péter, mert ahhoz, hogy ez a bal agyféltekét is mozgósítja, hogy az értelmezni tudja amit a jobb agyfélteke kapott, ahhoz plusz idő kellene, ami a legtöbbször elmarad. Ha még a kütyüzés után a gyereknek lenne lehetősége arra, hogy mindazt feldolgozza amit látott és hallott, mi több ehhez még helyes külső segítséget is kapna a szülőtől, akkor nagyrészt egálba hozná az információt az agyában. Ami ha nem teljesül, zavart okoz a megválaszolatlan kérdésektől, és nyugtalanságot a funkcionális tétlenségtől. A gyermek frusztrált lesz, fáradt és nyűgös. Amit a szülő tévesen hisztinek, rosszalkodásnak értelmezhet.

Ugyanakkor a mai világ erről szól, és nem szabad lemaradni róla. Meg kell találni a helyes arányt, elsősorban azzal, hogy példát statuálunk és meghatározott időszakokban, helyzetekben nem vesszük elő a mobilt, a tabletet és nem ülünk le a számítógéphez sem. Az étkezőasztalnál semmi keresnivalója nincsen mobilnak, ahogy a közös játék vagy filmnézés alatt sem.

Gépezés helyett

Merza Péter pont abban látja a megoldást, amiből a szülők leginkább hiányt szenvednek: idő, türelem, kreativitás, lazaság és kezdeményező készség. Mindaz, amit ha használunk, hasonlóan izgalmas teret tudunk nyújtani a valóságban, mint egy online tér.

– A  gyermek pusztán pótlékból nyúl a kütyükhöz – hangsúlyozza a pszichológus.

Javasolja, hogy igyekezzünk  a gyereket bevonni abba, amit éppen mi magunk csinálunk, teremtsünk lehetőséget a közös élményekhez:  – Adjunk a kezébe eszközöket és sarkaljuk bátran feladatokra. Amit megcsodálhat, kipróbálhat, elronthat, szétszedhet és megjavíthat, ha sikerül neki.

Miért? Hogy ne tűnjön el a megismerés folyamata. Mert ha mindent készen adunk, akkor megalapozzuk számára a konformizmust, és nem sarkaljuk arra, hogy kételkedjen, gondolkodjon, cselekedjen, változtasson, ha szükséges.

Merza Péter felhívja a figyelmet a következőre is: – Az első a gyerek, és csak utána jön minden más, a karrier is. Hiszen a gyerek most gyerek, nem lesz később is az. Amit most kihagyunk vele és nála, az bepótolhatatlan. Akkor tesszük jól a dolgunkat, ha most beleprogramozunk mindent, ami kell majd a felnőtt életéhez. Mert, ha csak egy csövön, a kütyün keresztül látja a világot, elméletben, de nem tudja azt alkalmazni a gyakorlatban, akkor nem lesz felnőttként életképes. Most kell a fejébe tenni az agyi explorációval.

Beszélgetni, kérdezni, magyarázni, mutatni, ismertetni kell őt, valóban a kezébe adni a seprűt, a fakanalat, a vasalót, a szemetes vödröt, hogy vigye ki a kukához, a kalapácsot, hogy verjen be egy szöget, a serpenyőt, hogy dobja fel a palacsintát. Az alkotás mögött van a siker, adjunk neki sikerélményt azzal, hogy miközben feladatot végez, játszik velünk, készít, alkot, javít azzal elér valamit.

– Ha túl sokat hagyjuk a gyerekeinket az online világban, illetve tétlenül el lenni, akkor nem felnőnek, csak megnőnek majd. Mivel nem játszanak, el is felejtenek gyereknek lenni, megélni az őszinte játékot omnipotensként, vagy is hogy bármikor bármi lehetne belőle: egy hős katona, aki meghal, de feltámad, majd átvált és traktort vezet a kukoricásban, a következő pillanatban meg filmsztár lesz. Ha mindezt nem élheti meg a gyerekkorban, akkor egy infantilis felnőtt lesz belőle – figyelmeztet a szakember.

Időkorlát az online kütyü használatakor

Megoldás lehet még a korlátozás is a szakember szerint is. Merza Péter semmiképen sem ajánlja a tiltást, és az olyan mondatokat sem, miszerint “Tedd le azt a vacakot és csinálj valami mást” – mert ezzel nem adunk megoldást az idő kitöltésére, csak üres frázist löttünk el, rászóltunk, a lelkiismeretünk megnyugszik, hogy nem hagytuk tovább. Mindenképpen adnunk kell a kütyü helyett más alternatívát.

Arra különösen ügyelni kell, hogy a gépezés után maradjon idő a kijátszásra, feldolgozásra, értelmezésre, átbeszélésre. Éppen ezért az iskola vagy az edzés felé az úton ne vegye elő a gyerek, mert miután kipattant a kocsiból, leszállt a buszról és beér már nem lesz erre ideje, és a fentebb említett frusztráció viszont benne marad. Az online térnek legyen saját ideje és tere, lehetőleg otthon.

Még akkor is, ha valóban azt szeretnénk, hogy a gyermekünk legózzon, babázzon vagy autózzon, mint mi tettük régen, be kell látnunk, hogy ez sajnos lehetetlen, el kell fogadnunk a számítógépes játékok, a mobilok világát, mert teljesen új társadalmi kontextusban élünk, a gyermekeknek ma más típusú képességeket kell kifejleszteniük, mint amiben eddig éltünk.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy hátra kell tennünk a kezünket. Az éber szülői felügyelet és az átlátható szabályok mellett jó esélye van a sikerre. Szabjunk ki kütyü időt. Erre egyszerre félórát szoktak javasolni, de a legtöbb videojáték vagy tartalom ennél hosszabb idő, ám ezt figyelembe véve is maximum egy órát töltsön egybefüggően el a gyerek gépezve, játszva, az online térben. De azt is bontsa meg azzal, hogy feláll, vizet iszik, ugrál kettőt-hármat. Kerüljük, a vacsora utáni és lefekvés előtti időszakot is.

A szülő megszakíthatja a folyamatot az időkorláttal és azzal, hogy visszaintegrálja a gyereket a családi életbe, úgy hogy érdeklődve kikérdezi arról mit tett a gyerek, mit látott a gépezés alatt.

Így nemcsak a gyerek dolgozza fel sikeresen magában az ingereket, hanem a szülő is tisztában lesz azzal mi az, amit esetleg korrigálnia kell. A szülőnek ezen felül rendszeresen kontrollálnia kellene ezeket a tartalmakat, hogy felkészült lehessen a gyerek cybervilágból vett reakcióival.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy amikor letelt az idő, nembiztos, hogy éppen a gyerek befejezett egy játékszakaszt, vagy megnézett egy teljes videót. Míg nem szokja meg a korlátokat, problémája lehet ezzel az átmeneti érzéssel, hogy le kell tennie a gépet, lehet nem tetszik majd neki, ha hirtelen megállítjuk a kedvenc időtöltéséből, frusztrált lesz tőle. Ebben a helyzetben emlékeztetnünk kell a gyermeket, hogy hamarosan (a nap másik felében, holnap vagy a hétvégén) újra játszhat. Mind a gyerekek, mind a felnőttek szeretnek valami szépre, jóra, izgalmasra várni.

A függőség első jelei

Robbanásszerű viselkedés, amikor letelt a játékidő: sírás, hisztizés, kiborulás, toporzékolás, csúnya beszéd, a szülő szidása, kirohanás a szobából. Gyakori hangulatváltozás. Levertség és állandó unalom, amikor offline idő van. Figyelmetlenség az iskolában. Ha ilyen és ehhez hasonló szokatlan magatartást figyelünk meg a gyermeken, akkor üljünk le beszélgetni vele, magyarázzuk el neki, ez mi történik most vele.

Ne tiltsuk el a játéktól, de hozzunk egyértelmű, világos szabályokat a kütyü használatra, amit következetesen tartsunk be, és ne hagyjunk teret arra, hogy ez legyen az első számú szórakozása. Amihez nekünk, a szülőnek kell felkötnünk a gatyánkat.

Az igazi világ

Fontos, hogy beszéljünk a gyermekkel arról, mi történhet az interneten. Arról, hogy amit ott lát, az nem biztos, hogy teljes mértékben igaz. Meg kell neki mutatni, hogyan lehet manipulálni egy képet, egy videót. Hogy akár mi is tudnánk magunkat szebbnek, csillogóbbnak, nagyobbnak, ügyesebbnek, okosabbnak, gazdagabbnak beállítani, mint amilyenek vagyunk. Hogy egy lájk az nem egy igazi fejsimogatás, és hogy benyomni egy tetsziket nem nagy ügy, lájkolhatunk valamit azért is, mert jól kinevetjük a másikat, nem csak azért, mert valóban bejött nekünk a másik cselekedete.

Arra is ügyelnünk kell, hogy a virtuális világba azért is szeretnek a gyerekek elvonulni, hogy önbizalmat szerezzenek. Tévesen. A számítógépes játéktól való függőség elleni küzdelemben a siker kulcsa pont a gyermek önbecsülésének emelésében van. Keressünk olyan új megoldásokat, amelyek növelik a gyermek önbizalmát és alternatívát jelenthetnek a számítógépes játékok helyett. Új hobbit, sportot vagy külön foglalkozást.

Fotó: Guro Holmene

Merza Péter pszichológus elérhetőségei: Merzamerz@gmail.com és +36703328105