Bizalommal lenni más felé szinte sosem, vagy csak kiváltságos esetben feltétlen. Nem véletlenül. Elveszíteni a hitünket valakiben nem fáj kevésbé, mint a lelkiismeret-furdalás, amit az érez, aki visszaélt a felé vetett hitünkkel. Hogyan ne rokkanjak bele, míg kéretik és megadatom a megbocsájtást, s egyáltalán hogyan lesz újra bizalmam még?

Nem szabad várni, hogy rögtön minden ugyanolyan lesz, mint a bizalomvesztés előtt. Sőt, nem árt tudni, hogy ugyanolyan már nem lesz, mint volt. Ez egyszerűen nem lehet. Nem azért nem lehet, mert kőszívűek lennénk. Hanem mert ha ugyanolyanná tesszük az adott féllel a kapcsolatot – legyen szó a párunkról, gyermekünkről, munkatársunkról, haverunkról, barátnőnkről – akkor újra előidézzük azt az állapotot, amivel eljutottunk odáig, hogy megtörténjen az, ami miatt elvesztettük a bizalmunkat a másikban.

Türelem nélkül nem megy

Ahelyett, hogy várakoznánk az után, hogy majd minden visszájára fordul, sokkal inkább rá kellene jönnünk, mi vezetett el idáig.  Ehhez viszont türelem kell. Sok türelem. Anélkül nem megy. Attól, hogy hoztunk egy döntést –miszerint újra bízni szeretnénk a másik félben – nem fogunk másnap úgy ébredni, hogy már meg is történt, máris újra bízom abban, aki visszaélt a hitemmel. Dolgozni kell rajta mindennap. Kemény munka lesz, mert sokszor elbizonytalanodunk közben. Ehhez pedig magunkban kell mindennél és mindenkinél jobban bíznunk. Enélkül sem tud menni. Mint ahogy semmi más sem. Ismernünk kell a határainkat, tudni, mennyit bírunk, milyen tempóval tudjuk elérni a kívánt eredményt.

Amikor fejünkbe vesszük, mától el kezdünk futni, akkor először utánajárunk milyen cipőt vegyünk, hol érdemes kezdeni – murvás, salakos, beton, gumi felületen – a környéken hol van lehetőségünk erre, és ha az ideálisnak vélt körülmények adottak, na akkor belevágunk az első edzésbe. Akkor is fokozatosan, apránként, először csak rövid távon, sokszor meg-meg állva, közben séták beiktatásával futunk. Csak a sokadik alkalommal sikerül megállás nélkül lefutnunk a kitűzött távot.

Újra bíznék benned

Mert hogy elengedhetetlen, hogy legyen egy célunk. Egy konkrétan megfogalmazott végcél, amit ha elérünk, tudjuk, hogy megcsináltuk, és megünnepeljük, amikor odaértünk. Ez fontos. Erőt ad a következő célunk kitűzéséhez és annak eléréséhez is. Ha pedig nem jutunk előrébb, érdemes felülvizsgálni a folyamatot időközben, akár többször is. És ha kell újratervezést eszközölni.

Újratervezés

S azt se felejtsük el, hogy egyedül ez sem megy. A másikba vetett bizalmunk visszaszerzéséhez a másik félnek is dolgoznia kell(ene), keményen. Egyedül kevesek leszünk hozzá. Én hiába bíznék meg, ha ő nem ad hozzá kapaszkodót. Ezt neki is akarnia kell.

Meg kell találni azt az igen erős motivációt, ami mindkét félt hajtja a (közös) cél felé. Bízni egymásban, újra. Közben pedig folyamatosan kommunikálni. Kérdezni, tudni hol tart a másik, tudatni, hol tartok én magam. Elengedhetetlen. Mint ahogy az is, hogy tudjuk, érdemes-e egyáltalán dolgozni az ügyön, vagy sem.


Kép: Pixabay