Gyászterapeuták, blogok és cikkek tömkelege. Barátnők, megértő anyák. Könnyek, lufi-elengedés, naplóírás… egy vetélés után a nőket a vigasztalás ezer meg ezer formája várja tárt karokkal. De mi marad a barátoknak, vőlegényeknek, férjeknek? A magány, az önvád, a tehetetlenség és a tévhit, hogy egyedül vannak a bajukkal.

Pedig egy férfinek is szüksége lenne vigaszra, feldolgozásra, elengedésre, ha a barátnője, menyasszonya, felesége elvetél – csak máskor, máshogyan, mint ahogyan egy nőnek van szüksége rá. Két apa mesélte el nekünk a saját történetét, tapasztalatát:

A harmadik gyerek

Péter a harmadik gyermeküket veszítette el idejekorán. – A feleségem és én higgadt, józan emberek vagyunk. Talán kiábrándító, de számomra teljesen rendben volt: a nagy hírt egy bevásárlóközpont mosdója előtt tudtam meg. Örültem, hiszen vártunk és vágytunk a gyerekre, de tudtuk, hogy nem élhetjük bele még magunkat – meséli a férfi.

– Számomra akkor vált egy kicsit valóságosabbá az egész, amikor az ultrahangon láttam, hogy dobog a szíve. Az nagyon megható volt. A család persze velünk örült. Aztán egy háromnapos munka kezdete előtt felhívott a feleségem. Nem hiszem, hogy valaha el fogom felejteni a hangját és azt a pár mondatot: “Baj van. Nem él.” – folytatja Péter megrendülten.

– Azon kezdtem el agyalni, vajon hogyan segíthetnék, hogyan lehetnék mellette? Ennek ellenére a munka nem várt, az élet nem állt meg: szívesen maradtam volna vele, de mennem kellett. Éjszaka vele voltam, amikor a legnagyobb fájdalmakat élte át. Ez a borzalmas, együtt átélt szenvedés segített abban, hogy el tudjam engedni a gyermeket. Reggel a karjaimban vittem fel a teljesen elgyengült feleségemet az orvosához, majd rohantam dolgozni. Délután mentem el érte. Béke volt az arcán, és – furcsa, hogy ezt kell mondanom, de – megnyugodtunk. Belenyugodtunk abba, hogy vége – összegzi Péter az átélt heteket, hónapokat.

Érintetlenül hagyott

Dániel lelkipásztor. Feleségével, Eszterrel második gyermeküket várták. Vetéléskor derült ki, hogy nem is egy, hanem két baba növekszik az asszony szíve alatt.

– Már hetek óta mondogattam Eszternek, hogy szerintem babát vár. Egy ideig hárított, mikor végre csinált egy tesztet. Együtt néztük, ahogy beszíneződik a két csík. Az első gondolatom után, – Na ugye, megmondtam! – azt gondoltam magamban: Isten nem hagy el. Ugyanis életünknek és házasságunknak éppen egy nehéz szakaszában voltunk, amikor furcsamód megfogalmazódott bennünk, hogy készen állunk egy második gyermek fogadására. A terhességet egy válasznak tekintettem Istentől. Éppen ezért nem tartottam tőle, hogy baj lesz – emlékezik vissza a lelkipásztor.

A hetek múlásával azonban Eszter egyre nyugtalanabb lett, és az ultrahangos vizsgálatok sem voltak éppen reményt adóak: az embrió alig fejlődött valamit.

– Amikor megtudtuk, hogy Eszter terhességi hormon szintje rendkívül alacsony, de mégis növekszik, akkor már, -tudom, furcsa ezt így kimondani, de – nem féltem a vetéléstől, hanem reménykedtem benne. Ugyanis ez akkor azt valószínűsítette, hogy a gyermek él, de nagyon beteg. Hittem abban, hogy nem kapok nagyobb terhet annál, mint amit el tudok hordozni. Ennek ellenére persze, ha megszületik betegen, vállaltuk volna, és bizonyára erőnk is lett volna felnevelni őt! – mondja Dániel.

A következő vizsgálatok már kimutatták, hogy nincs szívhang, a terhességi hormonok azonban még ekkor is emelkedtek. A házaspár tovább reménykedett abban, hogy a magzatuk mégis él, de ha mégsem, akkor természetes módon történik meg a vetélés. Nem így lett.

Dániel így folytatta: – Eszter rosszul lett, mentőt hívtunk hozzá. Miután beértünk a kórházba, Esztert megvizsgálta egy orvos, majd rögtön a műtőbe vitték. Kiderült: a méhében elhalt magzaton kívül Eszternek volt egy második, méhen kívüli babája is. Később tudtuk meg, hogy ha két órával később érünk be, már nem tudják megmenteni Eszter életét. Ezekből következik, hogy a szó szoros értelmében véve a vetélés maga volt az, ami a legkevésbé érintett érzelmileg. Bevallom: két gyermekünk elvesztése érzelmileg szinte teljesen érintetlenül hagyott. Az örömöm sokkal nagyobb volt, hogy életben maradt a feleségem! Mivel ennyire összetett volt a helyzetünk, nem is éreztem azt, hogy tudatosan valamit tennem kellene a történtek feldolgozásának érdekében. Egyszerűen ott voltam a feleségem és a kisfiam mellett, és a róluk való gondoskodás által valahogy fel is dolgoztam mindazt, amin keresztül mentünk. Persze sokat imádkoztam, és hiszem, hogy segített a feldolgozásban az is, hogy sok barátunknak részletesen elmeséltük, min mentünk keresztül. 

Dániel szerint a férfiak a vetélést teljesen máshogy élik át, mint a társuk: ilyenkor náluk a gyász sokkal kisebb mértékben jelentkezik az érzelmeik között.

Dániel a férfiak számára tartott gyászterápiát, vagy egyéb „külső” feldolgozási formát nem tartja életszerűnek: –Szerintem a férfiak értetlenül, sőt hitetlenkedve állnak ilyen esetben a nők mély gyásza előtt. Számukra ez inkább egy kudarc, ami inkább haragos indulatokat vált ki, nem fájdalmat vagy gyászt. Egy feleség valahogy hamarabb el tudja magyarázni a férjének, hogy min megy keresztül, minthogy elküldje őt egy ilyen jellegű terápiára. Egy-két ezzel foglalkozó írás – szerintem – hasznosabb lenne. Azt még csak-csak elolvassák a férfiak, hogy bizonyítsák vele a feleségük iránti törődésüket, és még használna is nekik!

A vetélés gyásza a szakember szerint

Kovács Zsófia négy éve meddőségi- és gyászterapeuta, aki maga is egy évtizedig küzdött a nehezített gyermekvállalás kapcsán átélt veszteségekkel. Zsófia, ha csak lehet, kerüli a meddőség szó használatát.  Zsófiát a meddőségi problémával küzdő nők keresik elsősorban. A férfiak is rátalálhatnának, de eddig egyetlen férfi kliense sem volt.

Vajon mentálhigiénés szakemberként másként kezelné egy férfi veszteségét, lenne eszköztára egy ilyen probléma feldolgozásához?

— A gyászfeldolgozás nem azon múlik, hogy nő vagy férfi gyászol. Ennek ellenére persze egy férfi meddőségi terápia másként történne, mint egy nő esetében: hiszen nőknél a nőiesség kérdéskörét lehet boncolgatni, anyamintákat, gyerekkori berögződéseket, szorongást oldani, lazítani. Ha egy férfi fordulna hozzám segítségért, ami eddig még sajnos nem fordult elő, megvizsgálnám, mióta vágyik a gyermekáldásra, az apa szerepre, milyen az aktuális élethelyzete, hány éves, hányadik vetélést éli át a  sőt, a vetélés oka is befolyásolhatja a férfiak veszteségérzését – avat be a szakértő, a részletekbe.

Kovács Zsófia fontosnak tartja azt, hogy a férfiak is feldolgozzák a veszteséget, a feleségük vetélését. – A terápiáimra járó nők elmondása alapján a férfiak az abortusz vagy vetélés kapcsán keletkező valódi, mely érzéseiket gyakran elnyomják magukban. De a bűntudat vagy a fájdalom előbb vagy utóbb utat tör magának, akár más tünetegyüttes formájában, és akár sok év elteltével is. Sok párkapcsolat nem éli túl a sikertelenséget, a gyermektelenséget. Az önsegítő csoportok, illetve csoportterápiák fontos szerepet tölthetnének be a veszteségek feldolgozásában: a sorstársak ugyanis mindig a leghitelesebb megküzdési stratégiákat tudják átadni – indokolja Zsófia, miért lenne fontos a pároknak, hogy meddőségi- és gyászterapeutához forduljanak segítséghez.

Kép: jonbarron.org