Olvasási idő: 5 perc

Menopauza – amiről nem csak október 18-án kellene szólni

Ma van a menopauza világnapja. A menopauza a női szervezet természetes élettani folyamata, amely a menstruáció végleges megszűnésével jár. A menopauzát megelőző perimenopauza akár 7–10 évig is eltarthat. Ez a sok nő számára megterhelő időszak a hormonális változásokkal együtt egyre szembetűnőbb tüneteket hozhat, amelyek az évek során egyre nehezebben viselhetővé válhatnak. Beszélni kell róla. Nem csak október 18-án.

Felmenő női rokonok megtanítják a kislányoknak, hogy a húslevest sokáig, gyöngyözve kell főzni; ha vendégségbe megyünk, ajándékot illik vinni; ha leülünk a hideg kőre, „felfázhatunk”; ha nem aludtunk eleget, tegyünk uborkát a szemünkre. Ünnepen kerüljön terítő az asztalra, színházba öltözzünk fel csinosan, szoknyában ülve zárjuk össze a lábunkat, ne adjuk oda magunkat akárkinek. A férfiak pedig nem tudják magukról, hogy horkolnak, és egy egyszerű náthától is úgy érzik, halálos betegek.

De arról nem beszélnek, hogy a perimenopauza akár 7–10 évig is eltarthat, a menopauza ugyan egyetlen nap, de nem tudjuk meg csak utólag, hogy mikor volt az a nap; és azután pedig a posztmenopauza tölti ki majd a hátralévő életünket. És nem feltétlenül azért, mert nem illik, vagy nem szabad ezekről beszélni. Hanem azért, mert a nőkbe valahogy az is belénk kódolódott, hogy erről hallgatni kell.

Mert egy jó kislány nem hangos, nem beszél feleslegesen, kedves, nem követelőzik, és legfőképpen nem affektál, nem nyafog. Egy jó kislány tűr. Akkor is, ha már 46 éves, délelőtt 11-kor ólmos fáradtságot érez, belülről feszíti a semmiből érkező düh, úgy érzi, nem kap levegőt, és egyáltalán nincs kedve jófejet vágni a főnökéhez, aki marhaságokat beszél. Mert csak arra tud gondolni, hogy benyomjon magába egy féltábla csokit – vagy inkább egy egészet – megigyon egy doboz üdítőt, tök egyedül, és hagyja békén mindenki, míg be nem fejezi azt a könyvet, amelyet napokkal, hetekkel ezelőtt kezdett el olvasni.

Ez lenne a perimenopauza?

Persze rengeteg oka lehet annak, ha egy anya nem beszél a lányával a menopauzáról, sem a perimenopauzáról. Akár az is, hogy az anyák életében ez az időszak gyakran egybeesik azzal, amikor a lányuk menstruálni kezd, a kislányból tinédzser lesz, majd elkezdi a felnőtt életét – most tényleg azzal ijesztgesse az első menstruáció, a középiskolai felvételi, a gimnáziumi bullying, az első csók és az érettségi para között, amit ő maga sem ért, vagy fel sem ismer?

Ez lenne a perimenopauza, hogy nincs türelme végighallgatni, amint a barátnője ugyanazokat a köröket futja újra és újra, a válás utáni harmadik pasival, mint ahogy korábban a volt férjével tette? Hogy délután kettőkor is a legkényelmesebb dolog pizsamában grillcsirkét sütni a vanília fagyihoz, és igen, végig lehet nézni egy egész minisorozatot egy hétvége alatt – mi ebben a gáz? Büdös lennék, na és. Nekem is vasárnap van!

Vagy az a perimenopauza, amikor a menstruáció ugyan csak három napig tart, de a dupla tampon mellett TENA Lady is kell? Peteéréskor felfalnád a hűtőt, lehetőleg valami zsírosat, fehérjedúsat és sokat. Pár nappal később már csak valami édes, habos és gejl jöhet szóba. Aztán meg semmihez nincs erőd, kedved, türelmed, főzni meg végképp nem akarsz. Minden szagtól felfordul a gyomrod, úgyhogy rendeljen a család, vagy inkább húzzanak el valahová enni. Legalább addig is csend van.

Menstruáció előtt olyan, mintha átment volna rajtad egy úthenger, és a kétszeresedre dagadsz. Mindened fáj, és meghalni sincs erőd. Aztán megjön, szétdurran a melled, fáj a fejed, a hasad, a gyomrod, a csípőd, a feneked, a derekad. Mindened.

Na, utána végre jó. Nagyjából másfél hétig. Aztán kezdődik elölről az egész, a peteéréssel. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mindez hogyan változhat meg a perimenopauza évei alatt.

Nem, nem így van? Tartsd meg a véleményedet – senki sem kérdezett.

Ne panaszkodj!

Még ha fel is ismeri az anya, a nő, hogy éppen a perimenopauzában van, mikor és hogyan beszéljen róla úgy, hogy ne hurrogja le mindig valaki azzal, hogy erre most nincs se idő, se tér?

Mint Margitnál, aki a kisebbik lányához többször hívott ügyeletet, mint a nagybeteg anyjához, vagy saját magához, amikor úgy érezte, remeg a lába, szédül, nem kap levegőt, és helyben elájul. Mert a kis-nagylánya egy-egy menstruáció alkalmával a földön fetrengett a görcsös fájdalomtól. Már betöltötte a 19. életévét, amikor kiderült róla, hogy endometriózisa van, és sürgősségi műtétre volt szüksége – most tényleg mikor és hogyan kellett volna Margitnak a perimenopauzáról beszélnie?

Mikor kellett volna elmondania, hogy nem mérges, hanem néha úgy érzi, mintha kigyulladna a feje teteje, máskor lángol, vagy égető forróság fut végig a mellkasán? Akár külön-külön, akár egyszerre, a legváratlanabb helyzetekben is, bevásárlás közben, a mirelitosztály kellős közepén, de síelés közben is.

Krisztinánál ez az időszak jóval hamarabb és más körülmények között jelentkezett, mint ahogyan a legtöbb nő megtapasztalja. Mellrákja után olyan hormonkészítményeket kapott, amelyekkel leállították a menstruációs ciklusát. Nem igazán volt miről beszélnie a lányának. A kezelés nem feltétlenül ugyanazokat a változásokat és tüneteket okozta, amelyekről más nők meséltek. Honnan tudhatta, melyik tünet minek a következménye: a ráké, a gyógyulásé, a hormonkezelésé, esetleg a lelke erősítette fel ezt vagy azt? Merthogy a test és a lélek nincsenek egymás nélkül.

Örült, hogy a házassága túlélte a masztektómiát, hogy nem vesztette el az állását, és ott lehet a lánya diplomaosztóján. Hogyan kellett volna beszélnie arról, hogy nem hippiségből cetlizi fel a lakást, hanem az agyköd miatt, és nem azért visel oversize ruhát, mert 18 évesnek érzi magát, hanem mert azokon kevésbé látszanak az izzadságfoltok?

Mit jelentenek a fogalmak?

Nő legyen a talpán (tűsarkúban vagy sportcipőben akár), aki eligazodik a fogalmak között úgy, hogy az orvosi szakleírás olykor értelmetlennek tűnik egy hétköznapi ember számára.

Perimenopauza: A menopauzát megelőző átmeneti időszak, amely során a petefészkek hormontermelése változni kezd. A menstruáció rendszertelenné válhat, a vérzés erőssége és időtartama is megváltozhat, és különféle testi-lelki tünetek jelentkezhetnek. Ilyen lehet például a hőhullám, az éjszakai izzadás, az alvászavar, a hangulatingadozás, a szorongás vagy a koncentrációs nehézség. Az átmenet több évig is eltarthat. A menstruáció akár hónapokra is kimaradhat, majd ismét jelentkezhet.

Megtévesztő lehet a hőhullám szó. Aki még nem érzett ilyet, azt gondolja, bizonyára olyan, mint amikor egy forró nyári napon az aszfaltból dőlő forróság végigsimít a testén. Nem olyan. Lehet, hogy az arcát önti el a meleg újra és újra, más úgy érzi, mintha kigyulladt volna a feje búbja és égne a koponyája, vagy lángolna az egész teste, megint más folyamatosan izzad, folyik a hátán az izzadság – a mínuszokban, a tél közepén is. És közben azon aggódik: büdös vagyok?

Menopauza: Az utolsó természetes menstruáció első napja. Időpontját utólag, 12 egymást követő, menstruáció nélküli hónap után lehet meghatározni, amennyiben a vérzéskimaradásnak nincs más oka. Például, ha az utolsó menstruáció első napja 2025. október 18. volt, és azóta nem jelentkezett újabb vérzés, akkor 2026. október 18-án megállapítható, hogy a menopauza időpontja 2025. október 18. volt.

A menopauza természetes módon leggyakrabban 45 és 55 éves kor között következik be, de ettől eltérő életkorban is előfordulhat.

Posztmenopauza: A menopauzát követő életszakasz, amely a nő életének végéig tart. A menopauza körüli tünetek egy része idővel enyhülhet, mások viszont hosszabb távon is fennmaradhatnak. Az ösztrogénszint csökkenése a csontok egészségére, valamint a hüvely és a húgyutak állapotára is hatással lehet. Ezért a menopauza nem csupán a menstruáció végéről szól, hanem olyan életszakasz kezdetéről is, amikor bizonyos egészségügyi kérdésekre nagyobb figyelmet kell fordítani.

Korai menopauza: Korhatárát a szakmai források eltérően fogalmazzák meg: gyakori meghatározás a 40–45 éves kor közötti menopauza, más irányelvek a 45 év előtti kezdetet tekintik korainak.

Idő előtti petefészek-elégtelenség (POI): A petefészkek működésének zavara 40 éves kor előtt. Orvosi kivizsgálást igényel.

Műtéti vagy kezelés okozta menopauza: a petefészkek eltávolítása, illetve bizonyos daganatellenes kezelések következtében alakulhat ki. A változás hirtelen is bekövetkezhet, de a tünetek erőssége és lefolyása egyénenként eltérő.

A menopauza és klimax nem ugyanaz?

Klimax, vagyis változókor: A köznyelvben ezt a kifejezést általában a menopauza körüli teljes átmeneti időszakra használjuk, beleértve a hormonális változásokat, a testi-lelki tüneteket és az ezekhez való alkalmazkodást is. Nem egyetlen napot, és nem is egyetlen tünetet jelent. A klimax tehát tágabb, hétköznapi fogalom, amely magában foglalhatja a perimenopauzát, a menopauzát és a menopauza utáni időszakot is.

És akkor jöhetnek az anyós- és boszorkányviccek. A klimax szóhoz a közbeszédben gyakran olyan képzetek társulnak, mint a hisztis, ingerlékeny, elviselhetetlen nő, az anyós, akitől mindenki retteg, vagy a boszorkány, aki mindenkire rászabadítja a haragját.

Ezek a sztereotípiák azért is problémásak, mert miközben a menopauza valóban járhat hangulati változásokkal, alvászavarral és fokozott ingerlékenységgel, a nők tapasztalatait gyakran elintézzük egy legyintéssel: „biztos klimaxol”. Így a valós panaszokból vicc lesz, a női érzelmeket pedig könnyű hitelteleníteni.

Ráadásul nem minden nő éli meg ugyanúgy ezt az időszakot, és nem minden hangulatingadozás vezethető vissza a hormonokra. A klimax nem személyiségjegy, nem jellemhiba, és nem magyarázat arra, hogy egy nő véleményt mond, határokat húz vagy éppen dühös.

És talán ennyi idősen már el is juthat oda egy nő, hogy merje vállalni az érzelmeit, és hangot is adjon nekik. Nem azért, mert klimaxol, hanem mert már megélt egy fél életet. Ahogy az is lehet, hogy a nőnek egyszerűen csak igaza van, és oka van rá, hogy éppen dühös legyen.

Fotó: Magdeleine

www.arnyalatok.hu | Ajánljuk figyelmedbe

Polgár Ágnes

Újságíró és webdesigner, egy tinédzser édesanyja, valamint ráktúlélő.
Szenvedélyesen gyűjt szalvétákat, és kiemelten fontosnak tartja a mértékletességet az élet minden területén. Közel áll hozzá a lagom filozófia és a svéd kultúra, amely egyensúlyt és harmóniát hoz mindennapjaiba.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Tarts velünk más kiadványainkban is:
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2026 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.