Még a szürke téli estéken fedeztük fel Kovács István bartender rövid videóit: ahogyan a pörgő, forgó, repülő üvegekkel és poharakkal zsonglőrködik, és csábítóan színes italokat tölt. Lessük, figyeljük mennyiféleképpen tud kinyitni egy kólás üveget, milyen magasra képes feldobni egy palackot, hogyan egyensúlyozza a hosszú nyelű kiskanál végén a poharat. Miközben önti bele, majd szívja ki szívószállal az italt. Mindezt a felkarján megtartva. Most már nyakunkon a nyár, igazán jól jönne egy finom koktél a fergeteges látványhoz. Kovács István flair bartenderről arról beszélgettünk, mi-minden van a mixer világon túl.

Telefonon „találkozunk” Kovács István jelenleg az ország déli részén él. Pécs most az otthona. Miskolcról indult, lakott már Budapesten, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, és megfordult számtalan európai nagyvárosban, a bártender bajnokságok mellett, különféle bárokban mozgott. Leginkább a munka miatt változtat lakhelyet. Amikor aktívan versenyzett, akkor naponta akár 6-8 órákat is gyakorolt.

Nem mixer, flair bartender

Kovács István, vagy ahogyan megtaláljuk őt a közösségi oldalakon: @istvanandonly 2020. márciusában költözött Pécsre. Éppen két héttel azelőtt, hogy lezárták az egész országot az első karantén idején. Ami az új munkahelye, egy bár kifestésével és felújításával telt.

‒ Amikor aktívan versenyeztem, akkor naponta 4-4 órákat gyakoroltam. Volt egy olyan évem is, amit kimondottan a gyakorlásba fektettem, akkor haza is költöztem a szüleimhez, és csak havi egy-két rendezvényt vállaltam, hogy tényleg full time-ban, napi 8 órában csak a versenyekre készüljek ‒ kezd mesélni magáról.

Elmondja, hogy egy úgynevezett Flair versenyen a látvány mellett a koktélokat is osztályozzák: A flair bártenderekről szakmán belül él az előítélet, hogy zsonglőrködni jól tudnak, de italt keverni nem. A Flair versenyek nem csak a trükkökről szólnak. Vannak olyan versenyek, ahol ötven százalékban számít az ital íze, kinézete és illata, és a másik ötven százalék pedig a dobálásról, a látványról, a trükkök nehézségéről szól. Akadnak olyanok is, ahol az ital minőségét csak tíz százalékban nézik.

Zsonglőrből bartender

István nem flair bartendernek készült. Matek szakon végzett a középiskolában, az érettségit követően a testnevelés szakra járt, de nem fejezte be. Ekkor már zsonglőrködni kezdett, cukrásznak is jelentkezett, de rájött, az sem neki való. ‒ Elvégeztem szülői nyomásra. Egy csomó munka kívülről jól néz ki, de amint kipróbálja, beleássa magát, rájön az ember, hogy nem ezt szeretné csinálni. A zsonglőrködés, tűzzsonglőrködés és ilyen Istvánnak, az egész inkább csak kaland, utazás és zsebpénz volt a számára. Elmondása alapján a cirkusz kiszámíthatatlan világ. ‒ A zsonglőrnek sátrat kell állítania, jegyet, majd félidőben popcornt kell árusítania. Úgy láttam, vagy megütsz egy nagyon jó szintet vagy nincs munkád ‒ részletezi.

Mondhatnánk, hogy Istvánnak könnyen ment a váltás, de ez szerinte így nem igaz. ‒ Hiába tud valaki jól úszni, az öttusázáshoz meg kell tanulnia terepfutni, lőni, lovagolni és vívnia is. Szépen tölteni az italt, üvegeket dobálni, izgalmas koktélt készíteni is meg kellett tanulnom. A zsonglőrködés a gyakorlás alapját segítette, így már tudtam hogyan, és miként épül fel egy edzés ‒ meséli.

Miért lettél bartender kérdésemre kérdéssel felel: ‒Hányszor voltál az utóbbi időben cirkuszban, és hányszor bárban?

Jó kérdés, igaza van. Ha csak nem kisgyermekes szülő, nagyszülő az ember, akkor tényleg hamarabb ül be egy bárba egy italra, mint egy cirkuszi mutatványra, egy megfeszített hét után. Kétségtelenül kifizetődőbb a bartenderi lét.

‒ Amikor először láttam flairt, olyan lazán csinálták a srácok, hogy esélyt láttam arra, én is megüthettek egy világszínvonalat, hogy pénzdíjakból meg tudok élni. Úgy gondoltam, ha nem sikerül még mindig tarthatok workshopokat, amiken taníthatok, ha az sem megy, akkor vállalhatok rendezvényeket, ha az sem megy, még akkor is van egy biztos állásom, lehetek mixer. Kapcsolatépítésre nagyon jó volt, amit eddig elértem.

Edzőteremben gyakorol a flair bartender

Szakavatatlanként hiába látjuk, hogy a bartender üveggel dolgozik, nem biztos, hogy eszünkbe jut, bizony az üvegek törhetnek is.

István instavideói többnyire otthon készülnek, egy rendezvényekre is mobilizálható bárpult mögött, vagy a munkahelyén. Viszont korábban, a miskolci Factory Sport Arénában volt egy gyakorló terme a Vasgyári úton, majd Angliában elszeparált pincehelyiségben edzett.

‒ Üres vagy vízzel töltött üvegekkel gyakorolunk. Kertben, parkokban nem lehet dobálni, ha versenyszerűen csinálja az ember, akkor kell egy hely, nem maradhat ki az edzés, mert két hétig esik az eső. Otthon sem lehet, mert iszonyú hangosak a shakerek, az üvegek, ahogy elkapjuk őket. Gumi szőnyeget szoktunk használni, ha leesnének ‒ vezet be a bártenderi világ rejtelmeibe István.

Az edzéseket rock zenekari próbához hasonlítja: szüksége van egy hangszigetelt vagy legalábbis egy olyan helyre, ahol senkit nem zavar. Na meg belmagasságra.

‒ Van egy román versenyző, akinek látszik a stílusán, a trükkjein, hogy ő egy alacsony belmagasságú teremben tudott gyakorolni ‒ árulja el. Kiderül, sok mindentől függ, hogy ki milyen megoldásokkal áll elő. Elmeséli: ‒ Én hideg teremben gyakoroltam sokáig. Egy ukrán fiútól hallottam, hogy náluk sem volt fűtés és mindig meleg vízzel töltötték meg az üvegeket.

A siker kulcsa a látvány, az aroma és a prezentáció

A versenyeken a zsűritagok az úgynevezett Working Flair illetve az Exhibition elemeket díjazzák.
Az Exhibition Flair mozdulatoknál csak az üveg alján van egy kisebb mennyiségű, 1-2 centiliternyi alkohol vagy cukorszirup ,amivel anélkül lehet látványos mozgásokat tenni, hogy fröcskölnének a flairbartenderek. Egy Working Flair mozdulatnál viszont 2-3 deciliternyi ital van a palackban, amitől már más az üveg mozgása. Mivel István gyakran hidegben gyakorolt, meleg vízzel félig telített palackokkal, hogy ne fázzon a keze, több látványos Working Flair trükkje van. Többnyire ezeket osztja meg a közösségi médiában, amit azután indított el, hogy már csak ritkán jár versenyekre.

Amiken hol 50-50, hol 90-10 százalékban számítanak a látvány mellett az ízek aránya. ‒ Prezentálni is tudni kell a koktélokat. Ezeket úgynevezett klasszikus versenyeknek nevezik, ahol nem dobálunk, csak elkészítjük és mesélünk az italokról. Készítheted a világ legjobb koktélját, ha nem tudod eladni az italodat ‒ hangsúlyozza.

Győzelem a joghurtos likőrrel

Zárásképpen a koktélokról is beszélünk. A kérdés elkerülhetetlen: Vajon ki lehet találni még új koktélt?

‒ Szerintem, nem. Mindig felkapnak valamit. 8 éve az aperol spritz volt itthon a menő, majd a vodkaszóda, aztán a rozéfröccs, 2014-ben mindenki brazil caipirinhat ivott a foci világbajnokság alatt. Bármilyen újnak tűnik egy koktél, annak van egy klasszikus eredeti elgondolása. Vannak persze őrületek, ittam kecskesajttal fuzionált, jalapeñós lila répás koktélt, ami szerintem nem más, mint túlzás. A habszifonból kinyomott fűszerezett darált hús is csak egy fasírt.

2017-ben mivel nyerted meg a Flair magyar bajnokságot?

‒ Egy olyan itallal, ami az akkori barátnőm szerint pocsék volt. Azóta megtanultam, hogy ne adjak más véleményére, inkább csak a megérzésemre hallgassak. Ez egyfajta alapszesz volt, a Sour, ami az alkohol mellett cukorból, citrusból és tojásfehérjéből áll. Én az Aperolból indultam ki, vaníliaszirupot, citromlevet tettem bele, a tojásfehérje helyett pedig joghurt likőrt használtam, zöld kardamommal fűszereztem.

István jelenleg a pécsi Cafepartisan-ban dolgozik. Ha szeretnénk tőle rendelni egy izgalmas koktélt, érdemes hétvégén lemenni a bárba: ‒ Hetente 3-4 estét dolgozom, hogy a többi napon időben ágyban legyek ‒ árulta el.

Végezetül, István még megerősített abban is, hogy nem kell tartani attól, hogy hosszú sorban kellene állnunk nála az italunkért, mert pontosan tudja, hogy mikor érdemes a látványra, és mikor a gyorsaságra helyeznie a hangsúlyt.

Utóirat: Beszélgetésünk megjelenésével megvártuk a Magyar Bajnokságot, amin István a Flair kategóriában 2. helyen, After Dinner kategóriában pedig a harmadik helyen végzett. Továbbá a Cafepartisan a vidéki top5 bár közé került.

Idén ennyi készülés fért bele.
De legalább láthattátok, hogy NINCS olyan, hogy TEHETSÉG.
GYAKORLÁS VAN.
Ha pedig nincs elég gyakorlás, akkor ez van…