EGY LEBILINCSELŐ CSALÁDI DRÁMA

Svédországban sincs kolbászból a kerítés, az élet ott sem válogat, derül ki az Engedj el mindent! című filmből, amiből egy teljesen átlagos családot ismerhetünk meg, mindennapi, szokványos gondokkal. A megoldás a problémáikra is teljesen szimplán hangzik: Engedj el mindent!

Släpp taget! – Engedj el mindent! címen adott ki idén egy filmet a Netflix, az eredeti és nagyon tehetséges Josephine Bornebusch rendezésével és főszereplésével. A film egy átlagos négytagú család tragédiáját, és annak túlélését mutatja be, szerethető, együttérző, olykor bájos-fanyar humorral.

Főszereplője Stella a feleség, az édesanya, aki úgy dönt, hogy az egész család együtt utazzon el az idősebb gyermek, Anna rúdtánc-versenyére, még azelőtt, hogy teljesítené a férje kijelentését: válni akarok.


Rúdtánc-verseny, cöliákia, válás

Mondhatni nem átlagos dolog, hogy a lányunk rúdtáncoljon. Nehéz megértenünk, és még nehezebb másokkal – rokonokkal, ismerősökkel – elfogadtatni, hogy a rúdfitnesz nem egyenlő a sztriptízzel, a vonaglással, és ez is egyfajta talajtorna elemekre épülő mozgásforma. Több fizikailag nehezen kivitelezhető, összetett, akrobata mozdulattal. Amiért, akár büszkék is lehetünk arra a tinédzser lányra, aki még versenyen is elindulna, hogy megméretesse eme tudását. Az persze nem szép, ha a versenynevezéshez a szülő aláírását hamisítja. Stella nem véletlenül dönt úgy, hogy az egész család Annával utazzon a versenyre. Még akkor is, vagy éppen azért, mert a férje éppenséggel válni akar. A bejelentés friss, arra sem jut hely és idő, hogy Stella elmondja, ő mivel küzd, azt sem tudja, hogy mit akar, mire lenne szüksége.

Így hát a család elindul a repülőtérre, az arany színű fellépő sortnadrággal, a szétszerelhető rúddal, egy tekintélyes méretű csavarhúzóval, amit Arlandán a biztonsági emberek elkoboznak; és a túlélő táskával, a kisebbik gyermek búzamentes élelmiszereivel. A cöliákia diagnózis friss, az sem könnyű feladat, hogy egy kisgyerekkel elfogadtassuk, miért nem ehet már többet hagyományos tésztát, kenyeret, kekszet. Arról, hogy milyen mellékhatásokkal és nehezen viselhető fájdalommal jár, ha nem tartja egy gluténérzékeny, cöliákiás a diétát, komoly képsorokat láthat a néző, a filmkészítők nem titkolt szándékuk, hogy ne simán érzékenyítsenek, hanem egyenesen fejbe vágják a nézőt; ne játszanak már tovább ezzel és vegyék komolyan – ne kínáljanak búzából, árpából készült ételt egy cöliákiásnak vagy éppen búzaallergiásnak, még egy morzsát sem!

A feleség kontrollál, a férj hárítja a felelősséget

„A suszter cipője” kifejezés tökéletesen ráillik a férjre, az apára. Gustav (Pål Sverre Hagen) pszichológusként napi nyolc órában másoknak segít abban, hogyan éljenek kiegyensúlyozottan, mentálisan jól, párok és házaspárok kapcsolatát támogatja. Amiben gyakran hangsúlyozza, a kommunikáció hatékonyságát. Pszichológus attitűdjét a családba is beviszi, megnyilvánulásai, reakciói, kommunikációja sokszor a szakember énjéből jön. Gyakran nem ismeri fel, hogy a suszter cipője lyukas, vagy kopott a sarka, és pont azt nem teszi, amit a hozzá fordulóknak javasol. Egy viszont biztos, szereti a családját, és szeretetre vágyik ő is.

Gustav hibát hibára halmoz, figyelmetlen, kivonja magát a férji és apai felelősség alól, gyakran önző. Ebben Stella nincs a segítségére azzal, hogy a teljes felelősséget nem csak átveszi Gustavtól, hanem még számon is kéri. Stella mindent és mindenkit kontrollál. Nem véletlenül, ha nem teszi, akkor széthullanak körülöttük a dolgok. Így marad Anna csomagja a repülőtéren, benne az aranyszínű fellépő sorttal és a rúddal, eszik Manne a búzából készült Pizzából és kell őt azonnal a kórházba vinni – mert Gustav nem volt valójában jelen.

Mire férj és feleség felébred a hibáira, addigra szinte késő bármin is változtatni, de nem lehetetlen. Már, amin még lehet.

Stella és Gustav végre beszélgetnek

A rák nem válogat – Engedj el mindent!

Minden ember életében lehetnek olyan gondolatok, remények, fájdalmak, történések, amiről beszélnie lenne jó azokkal, akik körülötte vannak, de nem is tudják hogyan kezdjenek bele. Gustav el tudja mondani Stellának, hogy teljesen hétköznapi és egyszerű problémája van, akárcsak az apák többségének: a gyerekek születésével úgy érezte, őt már nem szereti a felesége, rá nincs szüksége.

Stella is meg tudja fogalmazni, hogy erre pont úgy reagált, ahogyan a legtöbb nő teszi: a gyerekneveléssel járó felelősség, egyre jobban, letehetetlenül elhatalmasodott benne, amit nagyon szívesen letenne, de ahogy Gustav egyre jobban távoldott, ő egyre inkább nem volt képes elengedni a gyeplőt, így egyre inkább a saját felügyelete alá vont mindent, hogy a család ne essen szét.

Egy valamit Stella viszont nem tud még elmondani Gustavnak. Nem talál rá megfelelő időt és teret, mert a családi utazás, a rúdtánc-verseny, Manne rosszulléte, Anna tinédzser problémái pont elég megoldandó feladatot adnak nekik. Még akkor sem tudja elmondani, amikor Gustav Stella és a gyerekek mellett dönt, és szakít a barátnőjével. És kétségtelenül azon van, hogy helyre állítsa a korábbi kedves, szerető, derűs családi képet. Amiről Gustav nem is tudja, hogy mekkora nagy szükségük van.

Az élet nem válogat, a rák sem. Stellát sem kerüli el. Amikor úgy érzi, már nyugodt lehet afelől, hogy elengedhet mindent, nélküle is boldogul majd Gustav, a gyerekekkel minden rendben lesz, akkor tárja fel a betegségét a férje és a családja előtt.

A néző pedig megérti a film mondandóját, hogy olykor mindenkinek fontos, hogy megtegye: Engedje el, amire nincs szüksége. Engedj el mindent! Csak legyél jelen, és szeress.

Fotó: Netflix

Polgár Ágnes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük