Hölgyeké az elsőbbség (Ladies First) című film játékideje 1 óra 33 perc. Ezalatt az idő alatt fenekestül fordul fel az arrogáns, önimádó és még szexistának is mondható Damien Sachs élete (Sacha Baron Cohen), amikor nemes egyszerűséggel lefejel egy villanyoszlopot. Damien egy teljesen más, olyan világban tér magához, amiben nem a férfiaké, hanem a nőké a főszerep, és amiben a férfiak viselnek push-up fehérneműt a nők helyett. Érdekes fehérneműnek hangzik, ugye? Az is! Meghökkentő a heregolyókat megemelő, és ha szükséges, nagyító ruhadarab!
A Netflix nem túlzott, amikor úgy fogalmazott: Ez a film abszurd, mert tényleg az.
Egy csapásra változik meg minden, és lesz az elnyomó férfi központú helyett felsőbbrendű, nőknek álló világ. Amiben a kezdetektől fogva a nőknek terem babér. Ennek megfelelően Damien hűtőjében alkohol helyett zöldségek és joghurtok várakoznak, az asztalán sorakozó magazinok címlapján nem csinos nők, hanem férfiak szerepelnek, az irodalmi művek főszeplői pedig nem férfiak, hanem nők, és a pápa sem férfi, mert miért is lenne az? És ha lehetne Damien is kreatív vezető, az csak azért történhetne meg, mert a jogegyenlőségre figyelni kötelező lenne, nem de bár?
A Hölgyeké az elsőbbségben szerintem nincs túlzás. Mondom én ezt nőként. Egy férfi néző feltehetőleg másként látja ezt. Mindenesetre nekem nőként mindenképpen jelzés értékű lenne, ha egy férfi a jóízű nevetés mellett nem látná meg a film mondandóját. Miszerint, ha igazságosak akarunk lenni, gyakran csak papírforma szerint élünk jogegyenlőségben, mert ha az abszurditásokat visszafordítjuk, akkor a film lépten nyomon megmutatja, mennyi igazságtalanság éri a nőket a szürke hétköznapokon.
És nem kell túl messzire menni, hogy ezt belássuk. A film kimondottan segít ehhez azzal, hogy nem tesz mást, mint egyszerűen csak mindent megfordít.
Miért lenne kevésbé fájdalmas a gyantázás egy nőnek, mint egy férfinak? Vagy miért csak a női mell- és nagyajak plasztika az elvárt, a férfiak herezacskóját miért ne lehetne kivasalni egy bizonyos kor felett, a péniszüket feltölteni, hogy mutatósabbak legyenek? Mert mi lenne, ha a férfiaknak kellene tudomásul venni, hogy bár a nőket kevésbé hozza lázba a külső, az még nem jelenti azt, hogy a nők számára nem fontos az igényes, mutatós és legfőképpen ápolt külsejű férfi? A nő miért ne várhatná el, hogy egy férfi is legyen tiszta, jó illatú, kellemes megjelenésű és csinos, mint ő?
Mi lenne akkor, ha teljesen fordítva lenne, és a nők utaznának a látványra?
Márpedig Damien is kerül olyan szerepbe, amiben a korábbi asszisztense, Felicity (Fiona Shaw) –jelen esetben a felettese–, várja el tőle, hogy munkaidőn túl a lakásán keresse őt fel, és bújjon a szerepjátszáshoz szükséges jelmezbe, hogy a férfi vonaglására maszturbálhasson.
A nők szedik fel a férfiakat a bárban, steaket esznek véresen vagy duplahúsos hamburgert sült krumplival és töményet isznak hozzá, míg a férfiak slankító zöldséget választanak dresszing nélkül, egy könnyű rosé mellé.
Damien hol Dawson, hol Darvin – mert a nők képtelenek megjegyezni a nevét, és Damien hiába is próbálja kijavítani őket, egyszerűen nem figyelnek rá. Pont úgy, ahogyan ő sem figyelt erre férfiként. Végül inkább nem tud mást tenni, mint engedelmeskedik, legyen szó bármiről, amit kérnek tőle.
Talán éppen ezért működik ennyire jól a Hölgyeké az elsőbbség. Nem azért, mert minden férfi ilyen, és nem is azért, mert a nők jobbak lennének. Hanem azért, mert kíméletlenül megmutatja, milyen megalázónak, irritálónak, bizarrnak, gusztustalannak vagy egyszerűen csak fárasztónak hatnak bizonyos hétköznapi viselkedések, amikor a másik oldal kerül tőlük célkeresztbe.
És miközben nevetünk azon, hogy Damiennek állandóan figyelnie kell a külsejére, a testsúlyára, a viselkedésére, vagy hogy mennyire „kívánatos”, valójában pontosan ugyanazt látjuk vissza, amit a nők generációk óta kénytelenek természetesként elfogadni. A film ettől lesz több egyszerű vígjátéknál. Nem oktat ki, nem harcol, nem gyárt ideológiát, csak fogja a megszokott szerepeket és tükröt tart eléjük.
És talán ez benne a legkellemetlenebb. Hogy amit nőként sokszor túlérzékenységnek, hisztinek vagy túlreagálásnak bélyegeznek, az hirtelen teljesen érthetővé válik, amint férfiaknak kell ugyanazt átélniük. Sőt.
A Hölgyeké az elsőbbség ettől lesz egyszerre szórakoztató és zavarba ejtően pontos. Mert az abszurditása mögött végig ott marad a kérdés: vajon tényleg a hölgyeké az elsőbbség? Vagy ez csak addig tart, amíg a férfi előre nem engedi a nőt az ajtón, miközben ugyanúgy lekezeli, tárgyiasítja és alacsonyabb rendűnek tartja őt és a többi nőt?
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.