Az anyák napja sem másabb, mint a többi. Legfeljebb annyiban, hogy ezen a napon, amennyiben tehetjük, felköszöntjük az édesanyánkat, ha nem tehetjük, akkor emlékezünk rá. Ezt tesszük anyánk gyermekeként.

Apaként, igyekszünk meglepni gyermekünk anyját, legalább egy animációval. Kényelmesebb egyszobányi távolságból mobilon küldeni egy szívecskéket dobáló pingvint, mintsem virágot vásárolni, vagy szóban köszönteni a másikat, a gyermekünk nevében, vagy a közös kölökkel. Meg is fagy az anya ereiben a vér, na nem a pingvin miatt. A kis fekete-fehér nem tehet semmiről.

Persze vannak figyelmesebb apák is, akik vásárolnak virágot. Egy szálat legalább, ha nem is csokrot. Máshol jár a csokor is, meg még valami más. Például csokoládé, azt nyom az apa a gyerek kezébe, hogy adják az anyjuknak. Az más kérdés, hogy mire az anyához ér, már híre hamva sincs az édességnek…

Anyaként sem másabb ez a nap, mint a többi. Reggel szellőztetnie kell, beágyaznia, reggelit készítenie és a többi. Pont úgy, mint máskor. Talán kap egy kávét. A mai gyerekeknek könnyű a dolguk, csak a kapszulát kell megtanulniuk benyomni a gépbe, majd azon megnyomni a gombot, és már vihetik is a feketét anyának. Már ha nem felejtettek el poharat rakni a kinyomó nyílás alá. Ha elfelejtette a gyerek, akkor az anya anyaként már is teljesíthet. Szépen, gyorsan és csendben. Robot üzemmódban. Hálásan. 

Merthogy persze pont ezért szép anyának lenni. Tulajdonképpen a fajfenntartáson és a romantikus elképzeléseken túl, hogy az ember onnantól kezdve full boldog lesz, hogy férjhez megy és gyereke születik, igazából azért vállal gyereket. Azért, hogy legyen mit tenni, véletlenül se unatkozzon élete végig, vagy legalábbis cirka húsz-harminc évig. 

A szakemberek azt mondják, nincs is szüksége egy anyának (és mindenki másnak sem) másra csak egy kicsi dán hygge-re, svéd lagomra, amikhez nem árt a francia flaneur sem, és máris könnyebben vehetjük az akadályokat. Magyarul: az anyaságra pusztán csak úgy kell tekinteni, hogy az a világ legjobb dolga és máris minden szép lesz. 

Ami szerintem így is van, tényleg ez a világ egyik legszebbike. Akkor is, ha anyák napja alkalmából sincs virág, viszont van több halomnyi hajtogatni (és vasalni) való ruha, ha majdnem felgyújtjuk a konyhát, mert elfelejtjük, hogy odaraktuk az olajat az ebédhez, vagy ha az egész nap tulajdonképpen nem szól másról, mint arról, hogy a gyerekkel készülni kell a jövő heti dolgozat cunamira. Anyák napja alkalmából pont az a legszebb ajándék, hogy lehetséges.

Az a nap, ami más mint a többi… az a születésnap…a gyermeké, amikor anya lettél…és ezt te is jól tudod. 


Fotó: Unsplash
Grafika: Mucsi Boglárka