Mint egy rossz moziban látom magam előtt a zöld táblánál, a rövid nadrágos, elnyűtt pólós, de vadiúj szandált viselő gyereket, ahogyan nyújtózkodva írja fel a következő A betűt egy színes krétával a KÁCIÓ elé: AKÁCIÓ. – Még két nap van ebből a tettes suliból – motyogja magában.


Ez nem is egy rossz mozi, nagyon is jó – erre vár diák, tanár és szülő egyaránt. Mindegyik más szempontból sürgeti, hogy bezárjanak az iskolák. Nem végleg, csak átmenetileg, úgy két hónapra. Tanítás szempontjából mindenképpen. Legyen VAKÁCIÓ, így csupa nagy betűvel.

És, ha nincs, aki vigyázzon a gyerekre, mert a szülő, nagyszülő dolgozik, vagy nagyszülő nincs, nem elérhető, messze van, nem terhelhető stb. és nincs más megoldás a gyermek felügyeletére, akkor őrizze a kiskorút, akkor persze legyen nyitva az oskola, csak ne tanítsa a gyereket. Lehetőleg semmire sem. 

Még arra sem, hogyan érdemes várat építeni az állandó esőtől sárrá váló homokból, dobni a labdát a hálóba, koszorút fonni az iskola udvarán fellelhető százszorszépekből. Semmire se.

A gyerek nem akar mást, mint kiszellőztetni a fejét. Az első egy-két hétben mindenképpen. Aztán jöhet az új info. Amiből manapság sosincs hiány. Kicsinek, se nagynak. A szakember szerint az sem baj, ha a gyerek néz ki a fejéből, vagy éppen nyomkodja a mobilját. Egy-két hétig, aztán irány a természet!

A pedagógus sem akar feltétlenül tanítani a nyári napköziben, meg sehol sem. Otthon sincs kedve századszorra elmondani, hogy hol tartja a család a naptejet, vagy melyik típust használják, melyiket kellene pótolni a bevásárláskor. A pedagógus is pihenni akar. Szellemileg mindenképpen. Egy-két hétig legalább.

Ahogyan a szülő is. Végre felszabadult e-mail fiókot szeretne, olyat, amiben nincsenek óhajok, kérések, figyelmeztetések. Fehér, feliratmentes póló a ballagásra, elmaradó technika óra, kitöltendő szülői háttérkérdőív, félfamentes rajzpapír, igazolások feltöltése és kiskutyafüle.

Már csak két nap, és mindenki megkapja amit akar. Ebben egyetértés van maradéktalanul. Legyen felmentés, szünet már az iskola alól. Két hónapig. Éljen a vakáció!

Fotó: Canva grafika