Az egész ötórai teaszertartás Erzsébet királynő távozásával kezdődött. Azóta érezhetően napról napra hűvösebb van. Addig a nyári forróságban a jeges kávék, limonádék és gyümölcsteák jelentették a folyadékpótlást, viszont szeptember 8-án beköszöntött számára a teaszezon.

Az ötórai teázás szólhat persze az immunrendszer támogatásáról is. Hiszen az egyre hűvösebb és olykor esősebb idővel nő a meghűlés kockázata. Akkor is, ha tudja, nem a hidegtől fázunk meg, hanem a baktériumoktól és a vírusoktól.

Bár este volt már, amikor érkezett a halálhír, ösztönösen nyúlt a teához, kellett valami forróság, valami ami nem csak a kezét melengette fel, ahogy tartotta a csészét, benne a gőzölgő teával, hanem, ami a szívét is további dobogásra szólította.

„Kicsit” elment a kedve a saját életétől is.


Nulla reakcióidő

A W-betűs online szótárban szinte azonnal módosították a királynő adatait, és egymást követték a hírek, fotók, videók az uralkodó távozásáról. Mindenki tudja, hogy híres emberek (és hírhedtek) esetében (is) kész cikkanyagok vannak arra, ha valaki angolosan, felhajtás nélkül távozna. Ami persze pont a királynő esetében lehetetlen vállalkozás. 

Bármelyikünk nagymamája lehetett volna – folyamatosan ez zakatolt a fejében. El is pityeregte magát. A saját nagymamái jutottak eszébe. És az, hogy a melegségre, egy klasszikus fekete teától, szúrós gyógyteától, selymes zöld vagy fehér változattól, milyen sok embernek lenne szüksége. Azoknak például, akik a halálhírre, nyomdafestéket nem tűrően reagáltak. Pedig holtakról jót vagy semmit – ez nem csak egy mondás, ez egy íratlan szabály.

Meg különben is, mit nyer azzal bárki, ha gyalázkodik?



Ötórai nyugodt teázás?

Az ötórai nyugodt teázás az angoloké. De vajon minden angolé? És van, aki még tartja?

II. Erzsébet angol királynő uralkodása 15 miniszterelnököt ölelt fel, kezdve az 1874-ben született Winston Churchill-el, és a 101 évvel később, 1975-ben született Truss asszonnyal is. Vajon ezalatt az idő alatt, az Egyesült Királyság és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház fejeként összesen 32 független állam uralkodójaként, mennyi ötórai teát tölthetett el nyugalomban? – mindezen elmélkedett.

Miközben a saját ötórai teáját komótosan szürcsölte, elvégre is a szeptember már hivatalosan is az őszt jelentette. Az ötórai nyugodt teázások idejét.

‘Így aztán lökött magán egyet a hintaszékén és lehunyta a szemét. Arra gondolt, ő maga vajon hol lesz majd 96 évesen? Megéli egyáltalán? Bárhol is, az ötórai nyugodt teáit nem hagyhatja ki, már csak a saját nagymamája emlékére sem, akinek a hintaszékében várta azt a kort, amikor majd ő maga is nagyszülő lesz. Ha nem is az egész világé, de talán egy-két selymes hajú kiskobaké igen, akikkel majd megkóstoltatja az ötórai tea fogalmát. Nem filteres, forrázott teafűből készítve, kevés tejszínnel és barna cukorral. Citromos süteménnyel. Míg még él. Valahogy úgy, ahogy, elképzelése szerint, a királynő tehette.



Forrás: ITT
Kép: ©Buckingham-palota/AFP/Getty