Bizonyára ismeri a zöldségesről szóló viccet: „–Két almát kérek!/–Három lett, maradhat?” A poén nem feltétlenül vicces, ha saját magunk az, aki online rendelésnél nem figyel arra, hogy a mennyiség mellett a mértékegységet is beállítsa. Előfordulhat, hogy valamiből jóval többet vagy jóval kevesebbet rendelünk, mint kellett volna.
Ezen tulajdonképpen csodálkozni sem kell, hiszen annyi mindenben kell sietni manapság. A rendelésben is, mert ha túl sokáig ülünk felette, akkor kidob a webshop rendszere, nem menti el a rendelésünket és kezdhetjük elölről. Ez különösen akkor fordulhat elő, ha rövid határidőn belül szeretnénk élelmiszert vásárolni, például holnapra. Így simán előfordulhat, hogy bejelöljük a mennyiséget, de a mértékegységet nem állítjuk be. Vagy elnézzük, hogy egy darabról vagy egy egész csomagnyi áruról van szó.
Az áru ára, s talán a végössszeg is lehetne árulkodó, kivéve, ha amúgy is nagy mennyiségben rendelünk. Mint akkor, amikor nem 12 palacknyi, hanem 12 darab, hatosával zsugorfóliázott ásványvizet rendelt az egyik családtagom, ami nem volt olyan nagy baj a nyár közepén, legfeljebb azért, mert hirtelen nem tudta, hogy hová tegyen annyi ásványvizet a lakásban.
Egy ehhez hasonló félrerendelésből készült a háromfős családban most körtebefőtt, ahol a háziasszony egy süteményhez rendelt körtét. Négyet. Nem darabban, kilóban. Hogy ne rohadjon rájuk mind, nem tehetett mást, mint nekiállt körtebefőttet készíteni. Gyorsan megmosta, megpucolta, kimagozta, feldarabolta a gyümölcsöket, főzött egy cukorszirupot, amivel leöntötte a befőttesüvegbe tuszkolt körtedarabokat. Sebtiben rácsavarta a befőttesüvegekre a tetőket, két percre felfordította azokat, hogy kizárja a levegőt az üvegből, majd a vánkosok közé tette azokat, hogy szépen kihűljenek, tartósodjanak, mindenféle adalékanyag nélkül.
Hogy mire hajtja le a család ma este a fejét? – az más kérdés. De csak jó éjszakájuk lesz, hiszen a háziasszony gyorsan feltalálta magát. A körtebefőtt jól jön majd télen, amikor újra megkívánják a körtés házi pitét. Meg különben is, már tényleg ősz van, elérkezett a kompótok, befőttek ideje.
Fotó: Getty Images/Zeleno
Polgár Ágnes