Olvasási idő: < 1 perc

Megeszed vagy szemeted? – Ételmentő granolakóstolásra hívunk

Május 26-án, szerdán, izgalmas lehetőség nyílik azok előtt, akik finom megoldást keresnek az élelmiszerpazarlásra. A TransFoodMission érzékszervi bírálatra hívja a fenntarthatóság iránt elkötelezett – vagy egyszerűen csak kíváncsi – granola bolondokat. A kiscsoportokban (maximum 6 fő) történő, 30 perces kóstolás célja felmérni, mennyire ízlik a közönségnek a titkos hozzávalóval dúsított roppanós finomság. 

Mitől ételmentő?

Az élelmiszerpazarlás napjaink egyik legsúlyosabb, globális társadalmi problémája. Egyre több kiváló kezdeményezés foglalkozik azzal, hogy mi, magánemberként, hogyan tehetünk azért, hogy ne kerüljön a szemétbe értékes, fogyasztható élelmiszer. Nagyon fontos a személyes felelősségünk felismerése, hiszen az élelmiszerpazarlás harmada a háztartásokban történik. 

Ugyanakkor az élelmiszerlánc korábbi szakaszaiban is előfordul, hogy valamilyen emberi fogyasztásra kitűnően alkalmas, tápanyagokban gazdag melléktermék hulladékként végzi – mert az adott helyzetben egyszerűen felesleges, újrahasznosítása, revitalizációja pedig nem megoldott.

Vagyis, így volt ez egészen addig, amíg meg nem jelent a színen a TransFoodMission.

A csodálatos sörtörköly

A TransFoodMission Ételmentő Granolája a sörgyártás során keletkező melléktermék, a sörtörköly felhasználásával válik csak igazán ropogóssá és tápanyagban gazdaggá. A márka ezzel a termékkel debütál a hazai piacon – és van még néhány ételmentő ötlet a tarsolyukban.

Május 26-án, 9 és 16 óra között a budapesti Campden BRI kutatóintézetben nyílik lehetőség az érdeklődők számára, hogy megkóstolják a terméket. Granola fogyasztók számára különösen ajánlott a részvétel, hiszen észrevételeik alapján még módosítható a termék végleges formája – hogy az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem a lehető legfinomabb legyen! 

A kóstolóra ITT lehet bejelentkezni a férőhelyek erejéig.

(Fontos! A kóstoláson várandós és szoptató édesanyák, valamint ételallergiások sajnos nem vehetnek részt!
Fontos 2! A termék piaci forgalomban még nem kapható, ezért a kóstoláson nemhogy vásárlási kötelezettség, sajnos lehetőség sem lesz!)


Kép: TransFoodMission

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.