A hagyományos húsvéti tojások festésénél írókával rajzolhatunk viasszal mintát a tojásokra. A viasszal írt, rajzolt motívumok alatt pedig majd nem éri a piros vagy más színű festék a tojáshéjat, amikor színt adunk a húsvéti alkotásnak. Az így, kézzel gondosan írt míves tojások már önmagukban szépek, hiszen mögöttük van a ráfordított időnk, az elszántságunk, az alkotásunk ereje. Érdemes nem feladni akkor sem a tojásírást, ha az elsőre nem, csak másodikra vagy harmadikra sikerül olyanra, amilyenre szeretnénk.

Hagyományos viasszal írt tojások

A hagyományos húsvéti tojások festésénél írókával rajzolhatunk viasszal mintát a tojásokra. A hústűvel kifúrt, és alaposan kifújt és átmosott, vagy legalább húsz percig főtt tojásokat szárazra törüljük mielőtt viasszal megfestenénk, írnánk.

Az írókát, népi nevén gice, gica, kice, kandé vagy éppen kesice mi magunk is elkészíthetjük, de készen is megvásárolhatjuk valamelyik művészellátó üzletben.

A házi készítésű írókához megteszi egy kisebb faág vagy ceruza is, aminek a végére dróttal erősítünk egy réztölcsért, amivel felvesszük majd a viaszt. Erről hoztunk egy videót. Amennyiben kezdők vagyunk, nyugodtan rajzoljuk meg előre a mintát halványan, ceruzával, mielőtt nekiállnánk viaszolni. 

Tojás írókázása méhviasszal

Kezdjük az írást, a festést!

Viaszt is vásárolhatunk például granulátum formájában a művészellátó boltokban, a legjobb, ha méhviaszt választunk.  A rézlemezből hajlított tölcsért gyertyaláng felett melegítsük át, majd töltsük meg viasszal (például méhviasszal).  A tölcsér hegyén keresztül kicsordogáló viasszal rajzoljunk mintákat a tojásra tetszés szerint.

Ha megkötött, száradt a viasz a tojásokon, akkor tegyük langyos festékfürdőbe azokat. Használhatunk vízben oldódó festéket, vagy főzhetünk mi festékvizet. A piros szín eléréséhez főzhetünk céklát. A lilához áfonyalét, vörös káposztát is használhatunk, a narancshoz vörös hagymát. 

A festékfürdőben a viasszal írt részeken nem fogja be a festék a tojást, így kapjuk meg a mintát, amit még rögzíteni kell. Ehhez a festés után a viaszt le kell olvasztani a tojásról, majd letörölni azt a tojásról. A leolvasztáshoz tehetjük langyos sütőbe a tojást. A viasz alatt a míves tojás eredeti színét láthatjuk abban a mintában, amit a tojásra írtunk. Miután alaposan letöröltük a viaszt a tojásról, persze vigyázva, hogy a héj ne sérüljön, ne törjük össze, még zsírral vagy olajjal kenjük át a tojásokat, hogy szép fényesek legyenek.

Tojásfestésre az anilinfestékek elterjedéséig növényi festékeket használtak, berzsenyből állították elő a legkedveltebb piros színt, más színeket a környezetben gyűjtött növényi részek főzetéből, forrázatából. Leggyakrabban hagymalével festettek, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket.

Míves tojás: Nyolcmezős felület

A méhviasszal írott hímes tojások mintakincsének sok motívuma mutat vissza kereszténység előtti eredetre. A magyar hímes tojások díszei eredetileg a tojás termékenységvarázsló, gyógyító, bajelhárító szerepét erősítő mágikus ábrák voltak.

A díszítés alapja a geometrikus tojásdíszítés volt, a viaszlevonásos technikánál alapvetően jellemző volt a tojásfelület mértani felosztása. Ez a felosztás a felület lehetséges felezővonalainak meghúzásával történt, és bizonyos mértékig a Föld felületének a geográfiában kialakított felosztásához hasonlítható. A meghúzott felezővonalakkal elhatárolt mezők, felületrészek voltak a díszítmények hordozói.

 A tojások osztókörökből állnak, erre épülnek vagy ezek metszéspontjaiból indulnak ki a minták. Vagy a felrajzolt osztókörökből adódó geometrikus mezőben helyezkednek el. A legjellegzetesebb magyar felosztás a nyolcmezős osztófelület. A mező pöttyözéssel való kiemelése, kizárólag magyar tojásokra jellemző. Jelképezi a csillagos eget, a pozitív- negatív szembenállást. 

Míves tojás motívumok

A míves tojások motívumai megannyi lehet. Antalné Tankó Mária a Gyimesi írott tojások című írásába mintegy 216 féle ábrát, motívumot gyűjtött össze. Találunk benne szívecskét, kecskekörmöt, ördög térgyét, sárkányt két félét is, kukukk nyelvét, patkót, csillagot, pillangót, nyuszi fület. szentkoronásat, de még madárfészkeset is. Az összeset ITT nézhetjük meg. 

Forrás:
Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse. 1974 In Néprajzi Értesítő. LVI. 5-83. ITT
Antalné Tankó Mária: Gyimesi írott tojások Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár 1999 ITT
ITT

Kép: Shutterstock