Beszéljünk most a szájmaszkok mosásáról. Hordjuk, viseljük a maszkokat. Óvatosságból. Meggyőződésből. Kötelességből. Muszájból. Kényszerűségből. Rajtunk van perceket, órákat, hosszú-hosszú órákat vagy akár egész napon át. Ki kellene mosni, lehetőleg kilencven fokon. Elkülönítve a többi ruhától, ami nem bírja a magas hőfokot! Lejegyzeteltük hogyan:

Tavasszal hirtelen szakadt ránk a maszkviselés nyűgje. Mára viszont szinte állandóvá vált a viselése azoknak, akik sokat vannak más emberek között nap közben is. A maszkokat elvileg minden használat után ki kellene éppen úgy mosni, mint a fehérnemüket, hiszen közvetlenül érintkeznek az egy legkényesebb testrészünkkel. Maszk szempontjából is így kellene gondolkodnunk, hiszen nagyon nem mindegy mivel, mennyire tiszta anyaggal érintkezik az arcunk, a szánk és az orrunk közvetlenül.

Nagymamáinkat, dédanyáinkat követve

A szövetmaszkok mosása minden használat után elengedhetetlen, hogy azok valóban higiénikusak legyenek, és így biztonságosak maradjanak. nekünk. A szövetmaszkok ugyan moshatók a mosógépben kilencven fokos mosási programmal, de egyszerűen ki is főzhetők. Végtére is a kifőzés gyorsabb és kényelmesebb módszer, mint néhány darabért minden este lefuttatni egy hosszú mosási programot a gépen.

Nem kell megijedni, nem ördögtől való művelet, a nagyszüleink, dédszüleink, amikor még nem volt mosógép, bizony a tűzhelyen főzték, fertőtlenítették ki a ruhákat. Nem kell ehhez túl sok eszköz. Közben lehet a családdal anekdotázni a felmenőkről, és a régi időkről. De lehet barkóbázni, leckét kikérdezni, vagy más dolgok megbeszélésére is juthat közben figyelem.

 

 

Fazékba a szájmaszkokkal

Hozzávalók 1-4 maszk fertőtlenítéséhez, kifőzéséhez

1 liter víz

fél dl mosószer vagy 1 ek mosópor

Kifőzés

Egy liter víz elegendő legfeljebb négy szövetmaszk kifőzéséhez. A folyékony mosószer a legjobb a szövetmaszkok mosásához, de ha mosóport használnánk, akkor még az előtt keverjük a forrásban lévő főzővízhez egy hosszú fakanállal, mielőtt beletennénk a maszkokat, hogy teljesen feloldódjanak a szemcsék, és ne ragadjanak véletlenül se a textilbe.

Mosás előtt vegyük ki a textilmaszkokból a szűrőbetéteket, ha azok is moshatók azokat külön edényben ugyanígy mossunk 1-4 darabot egyszerre ugyanennyi vízzel és mosószerrel számolva. Ha nem mosható, hanem meg cserélhető a szűrő, akkor a frissen mosott és megszáradt maszkba már új szűrőt tegyünk.

Fazékba a szájmaszkokkal, tegyük azokat a forrásban lévő mosószeres vízbe. Legyünk óvatosak, nehogy megégessük magunkat! Hagyjuk öt percig forralni a szájmaszkokat. Olykor keverjük meg a fakanállal, hogy ne ragadjanak össze. Öt perc után ételfogóval emeljük ki egy tiszta edénybe a kifertőtlenített textileket. Majd öblítsük le párszor folyóvíz alatt még a textileket. Ezután akasszuk fel megszáradni őket. Ha egészen biztosra akarunk menni, vasaljuk is ki használat előtt.

Kép: Pixabay
Polgár Ágnes