Bár nem ez az első akció amivel rászoruló nőknek segíthetünk megőrizni méltóságukat a higiénia tekintetében, a #nemluxustaska kezdeményezés nemcsak a nők, hanem a férfiak fejébe is bekúszott. Gyűlnek a táskák, a szervezők a program félidejében nem várt eredményről szólnak.

Azoknak, akik eddig nem hittek a marketing erejében, vagy nem tudták hogyan fogjanak hozzá, figyeljenek és tanuljanak Huszka Ági stylisttól és Cserta Szandra, otthonszervezési tanácsadótól, akik a Máltai Szeretetszolgálat segítségét kérték fel a #nemluxustaska, azaz Nem Luxus táska kezdeményezésükhöz.

Ötlet Ausztráliából

Arról, hogyan jött az ötlet Cserta Szandra mesél nekünk, aki kérdésemre milyen végzettsége van, hogy ilyen jó a marketingjük illetve, hogyan jött az ötlet, perceken át sorolja az egyetemi végzettségeit, és már egyértelmű a válasz, miért sikeres már, a még csak félidőben járó kezdeményezés. Kiderül, Szandra még gimnazistaként egy évet Ausztráliában töltött, ahogy az egyetemi évek alatt is nagyon sokat utazott, több kurzust külföldön végzett. Azóta is figyel mindenre, ami azokban az országokban történik, ahol korábban járt. Decemberben kapta fel a fejét egy ausztrál megmozdulásra, aminek keretében nem luxus tisztálkodási termékeket juttatnak el nélkülözésben élő hölgyeknek.

– Úgy éreztem, ez az akció, ami mögé én is szívesen beállnék, könnyen átültethető lenne hazánkba is. Mert miközben otthonszervezési tanácsadóként nem győzöm mondani, hogy saját érdekünkben váljunk meg a felesleges holmiainktól, például a nők a nem használt táskáiktól, azokat megtöltve segíthetnének azoknak, akiknek viszont valóban szükségük lenne olyan holmikra, amikre nem telik, de szükségük lenne. Kértem Huszka Ági segítségét ehhez, így fogtunk össze – mesél az ötlet eredetéről Cserta Szandra, az egyik szervező.

#nemluxustaska

A #nemluxustaska kampány célja, hogy rászoruló nők­nek egy táskába össz­ecsomagolva alapvető női higiéniás és feh­érnemű csomagot gyűj­tsenek, amit a kampány után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Szociális Központjában a nehéz körülmények között levő nőknek adományoznánk.

Az elképzelést gyors tett követte. Megfogalmazták a #nemluxustaska célját, egyeztettek a Máltai Szeretetszolgálattal, kitették a www.kivulbelulboldogsag.hu weboldalukra, vlogbejegyzést tettek közzé a youtube-on, instagrammon és a facebookon is meghirdették az akciót, ami nem várt érdeklődést hozott. Továbbá nem várt akadályokat is, amiket gyorsan le kellett Szandrának és Áginak küzdeniük. Ilyen volt például az, amikor az adakozók már nem csak a fővárosból jelentkeztek, és vidéki átvevő helyeket is szervezniük kellett. – Hirtelen kértük fel a családtagokat, a barátokat és még az üzlettársakat is, hogy segítsenek átvevő pontokat biztosítani. Az átvevő helyek folyamatosan bővülnek így  – osztja meg velünk Szandra az egyik nem várt kihívások megoldását.

A postás többször csenget

A postás a Kívül Belül Boldogság Webáruházba napi 10-15 újabb dobozt szállít ki, amiben nem is egy táskát találnak. Szandra hároméves kisfia is örömmel segít a pakolásban. A csomagok gyakran levelet is tartalmaznak, amikből kiderül, hogy munkatársak, barátnők, szomszédok álltak össze. Az érkező csomagokban inkább vadiúj táskák kerülnek, mint használtak, amik gondosan egymásra lapítva fekszenek a küldemény alján, köréjük halmozva mindazokkal a tisztasági termékekkel, amiket a táskákba szánnak az adakozók. Akik – a levelekből, és a közösségi oldalak hozzászólásaiból is kiderül – külön programot csináltak abból, hogy vásárló körútra induljanak, beszerezni mindezt. – Külön öröm tudni ezt, hogy ennyi embert mozgósítunk, hogy lányok, asszonyok ezért külön shoppingolnak, egy kávé vagy tea mellett beszélik meg mit vásároljanak a táskákba, hogy ezzel közösségeket erősítünk – fűzi hozzá Szandra.

Ez a megható összefogás további erőt ad a szervezőknek, akik úgy érzik, jövőre is meghirdetnék ezt az akciót. A felmerülő problémák miatt többször össze is ülnek menet közben, mondhatni válságmenedzselni a felmerülő problémákat. Sokan jelentkeznek úgy is, hogy gyűjtőpontot nyújthassanak, ám többszáz kilométerről nehéz megítélni, hogy milyen körülmények lehetnek másoknál. Tényleg nem remélték, hogy ilyen visszhangja lesz a kezdeményezésüknek, de nagyon örülnek és hálásak minden jó szóért, segítségért és a halmozódó táskákért. Az összegyűlt táskák számát nehezen látják el, a gyűjtőpontokra folyamatosan érkeznek, már tizenhét helyre küldhetők, vihetők be a táskák az ország különböző pontjain.

A legfrisebb összesítés szerint, a táskák száma már meghaladja az 1700 darabot.

Mindkét nem segít

A férfiak sem mennek el szó nélkül a nemluxustáska mellett, éppen úgy érdeklődnek, mint a hölgyek azután, hol adhatnak le táskákat, vagy mit lenne jót belepakolni. A szervezők elsődlegesnek az olyan létfontosságú higiéniai szereket tartják, mint például a sampon, a fogkefe, a fogkrém, a szappan vagy tusfürdő és az egészségügyi szárnyas betétek. De e mellett minden olyat is ami még egy nő komfortérzetét növelhetik: tiszta bugyi, tiszta zokni, papírzsebkendő, nedves törlőkendő, hajgumi, hajkefe, dezodor, szájbalzsam, WC-papír és műanyag papucs. Kérik, egy-egy müzliszeleten vagy csokoládén kívül más élelmiszert ne tegyenek az adakozók a táskákba, és annak minőségi határidejére is vigyázzanak, lehetőleg ez év júniusa előtt ne járjanak le. Továbbá, hogy tampont, mosható betétet, illetve intim tölcsért, éles kést, kis ollót vagy borotvát ne tegyenek bele. Szandra és Ági arra is felhívják a figyelmet, hogy higiéniai okokból minden termék legyen új és a csomagolása bontatlan. A szervezők kérik, hogy minden esetben a hivatalos gyűjtőpontokon adja le mindenki a táskát.

Az akció január 31-ig tart. Még több információt a www.nemluxustaska.hu weboldalon olvashatunk.

Egy ideálisan bepakolt #nemluxustaska

Jelenlegi átvevő helyek és időpontok

Budapest: előzetesen kiírt időpontokban a Agi Huszka Style Stúdió – Paulay Ede utca 41. (Kapucsengő 25. a Hölgyválasz táncstúdió melletti, vaníliasárga kapu, 1.emelet)

Budapesti leadási időpontok:
2019 január 14. hétfő 16:00-19:30
2019 január 22. kedd 15:00-18:00
2019 január 23. szerda 17:00-21:00
2019 január 24. csütörtök 15:00-17:00
2019 január 29. kedd 13:00-16:00
2019 január 31. csütörtök 15:00-17:00

Székesfehérvár: Cserta Optika Kft.: 8000 Székesfehérvár távirda u. 25. (nyitvatartási időben)
Szombathely:Smile nyelviskola: 9700,Szombathely, Fő tér 24/C (nyitvatartási időben)
Győr: Smile nyelviskola: 9024, Győr Babits Mihály u. 14/b (nyitvatartási időben)
Sopron: Smile nyelviskola: 9400 Sopron Csengery u. 30-32. (nyitvatartási időben)
Veszprém: Smile nyelviskola: 8200 Veszprém, Szeglethy u. 4. (nyitvatartási időben)
Zalaegerszeg: Smile nyelviskola: 8900 Zalaegerszeg Tüttőssy u. 7. (nyitvatartási időben)
Eger: TPC Kft: Csiky S. u. 48-50. Eger (nyitvatartási időben)
Szeged: Csongi fűtéstechnika: Csongrádi sgt 22. (Nyitvatartási időben: 8-15.30)
Hajdúszoboszló: Bóbita magánóvoda: Rákóczi u. 55.
Biatorbágy: Namaste Jógastúdió: Vasút u.9 (órarendi időpontokban)
Békéscsaba: KÖRÖS Motoros Egyesület (H-Sz-P: 14-16)
Siófok: Crissy’s Maternity Fashion-Baba-Mama divat Siófok (H-P 9-18 Sz:9-13)
Dunakeszi: Kispiac Dunakeszi Repülőtéri út 1. (P 16-18)
Debrecen: Fitty Land: Szent Anna u. 34. fsz.2. (bejárat az üzletsor mögött, a Kandia utcai parkolóból) (H: 13-21 K:14-20:30 Sz:14-21 Cs:14-21 P:14-16:30 Sz: 10-12)
Nyíregyháza: Szent István utca 14. 21-es rendelő (H-P 8-16) és Szentháromság tér 1 (Görög katolikus templom) (H-Cs 9-12)
Pécs: Crosssec Solutions Kft.: Közraktár utca 5. (1.em.) ( H, P: 7-11:30, K, Sze: 12:00-16:30, Cs: 7-16:30)

Postázási cím: Kívül Belül Boldogság Webáruház – Cserta Szandra – 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 33/a 6.3. (A név minden esetben szerepeljen a csomagon!)

Fotó: Cserta Szandra