A Budakeszi Vadasparkban idén nyáron is szerveznek táborokat általános iskolás diákoknak. A felejthetetlen programok során a gyerekek kivételes betekintést nyernek a vadaspark mindennapjaiba.

Olvasóink gyakran találkozhatnak a Budakeszi Vadasparkkal az online lapjainkon. Írtunk már arról, hogyan érdemes ellátogatni a Vadasparka és arról is például, hogy a nyestek köztünk élnek. Most a Vackor és Berkenye nyári táborokról szólunk, ahol a gyerekek kipróbálhatják az állatgondozói feladatokat, és interaktív játékokon keresztül ismerkedhetnek meg az erdei élet sokszínűségével.

A táborok tematikája és programjai

A Budakeszi Vadaspark két táborral, Vackor és Berkenye néven, várja a természet és az állatok iránt érdeklődő gyerekeket. Mindkét tábor hasonló programstruktúrával, de kisebb eltérésekkel bír. A napok reggel 7:30-kor az érkezéssel és regisztrációval kezdődnek, majd 8:30-kor közös reggelivel folytatódnak. A délelőtti programokon megetetik az állatokat, erdei kirándulásokon vesznek részt vagy éppen az állatsimogatóban töltődnek. Ebéd után közösségi játékokkal, állatbemutatókkal és különleges kalandparki programokkal telnek a napok. A nap az uzsonnát követően 16:30-kor zárul.

Kinek ajánlott?

Ez a tábor kiváló választás minden természet- és állatbarát gyermek számára, aki szereti a kalandokat és nem riad vissza az új dolgok kipróbálásától. A Budakeszi Vadaspark szakértő gondozói minden gyermeknek biztonságos környezetet biztosítanak, ahol a gyakorlati tudás és a személyes élmények ötvözése révén, játszva mélyíthetik el az állat- és természetismeretüket.

A tábor során a gyerekek megtanulják, hogyan gondoskodjanak más élőlényekről, ami segít empátiás készségük és felelőségtudatuk fejlesztésében. Az állatokkal való interakció javítja a gyerekek kommunikációs készségeit és segít leküzdeni a szociális szorongást, miközben játékos és támogató környezetben tanulhatnak. Az állatokkal való érintkezés növelheti a gyerekek fizikai aktivitását és ösztönözheti őket a szabadban töltött idő növelésére. 

Vackor és Berkenye heti tunusokban

A Vackor és Berkenye Napközis Táborok a nyári szezon során heti turnusokban, júniustól augusztusig, nyújtanak feledhetetlen élményeket a résztvevő gyerekeknek. A táborokba a Vadaspark hivatalos oldalán lehet jelentkezni. Turnusonként 25 férőhely biztosított, túljelentkezés esetén a jelentkezőt várólistára veszik fel. A jelentkezési határidő a táborokat megelőző hét hétfője. 

Turnusok a Vackor és a Berkenye táborban:

  1. turnus 2024. június 24 – 28.
  2. turnus 2024. július 1-5.
  3. turnus 2024. július 8-12.
  4. turnus 2024. július 15-19.
  5. turnus 2024. július 22-26.
  6. turnus 2024. július 29–2.
  7. turnus 2024. augusztus 5-9.
  8. turnus 2024. augusztus 12-16.

Információ és jelentkezés: https://budakeszivadaspark.hu/programok/tabor/

További kapcsolat:

Budakeszi Vadaspark

nagy.ingrid@bkvp.hu

www.budakeszivadaspark.hu

Fotók: Surányi Linda