A kultúra mindannyiunknak mást és mást jelent. Egyikünket az iparművészet, másikunkat a képzőművészet vagy ezek sajátos ötvözete együtt jelenti a kultúrát. Bennünk pillanatnyilag a zene és a színház merült fel elsőként a magyar kultúra napjának emlékére, túltekintve az irodalom egyeduralmán.

A kultúra világa, hiphopformáció: Halott pénz

Amikor rádiózni kezdtem, egy barátom fellengzősen leszólt. „Ja, hát poénkodni mindenki tud!” Aztán nem sokkal később állásinterjúra ment, ahol folyamatosan beszélnie kellett. Nem viccesen, csak magáról. Később felhívott, és azt mondta: „Bocs, tévedtem, mégsem olyan könnyű mások előtt összefüggően, hosszan beszélni.”

Valahogy így vagyok a Halott pénzzel. Úgy tűnhet elsőre, hogy bárki elmondhatná ezeket a szövegeket: mert egyszerűek, mindennapi érzésekről szólnak. Mintha csak mesélné az egészet. A szakítást, a gyökértelenséget, a megbánást, a szép fenék dicséretét. Aztán jön egy „ha a pillanat a csengő, én éppen csengetek”, vagy egy „Láttam találtál egy srácot azóta magadnak, kalap volt rajta, meg alakra biztos hogy gyúr, meg biztos egy úr, a szemedben láttam a szerelem dúl,”… és akkor rájössz, hogy nem, ezt nem tudja akárki. Ehhez tudatos, művelt, kreatív, magyar szó-szobrásznak kell lenni.

Köszönöm, Halott Pénz, a könnyeket, a mosolyokat, a felszisszenős szókimondásokat, a szívembe látásokat. Az egyszerű nagyszerűséget, a lokálpatriotizmust, az egyediséget. A frissességet, és azt a magabiztosságot és jó értelemben vett szemtelenséget, amellyel az anyanyelvedhez „nyúlsz”.

Kalla Tímea

Kultúra világa: Opera, színház

Óriási zaj, por, munkás emberek kantáros nadrágban bútorokat, falakat cipelnek. Kopácsol a kalapács, zúg a fúró, fűrész nyekereg. Hórukk! felkiáltásra emberek fognak össze és emelnek magasba palánkokat. Egy lánc ereszkedik le a magasból, azon húz fel egy díszletdarabot. Mindezt a nézőtérről látom. A nagybátyám is rakodó munkás, amolyan díszletes. Ötéves lehettem. Ugyanitt órákkal később már megy egy előadás. Csodaszép jelmezekben.

A legfelső emelet keskeny, de hosszúkás helyiségéből a budai hegyekig ellátni. A páratlan hetedik kerületi kilátás viszont érdektelen most. Hosszú selymek, brokátok, zsorzsettek,  jacquardok, finom minőségű szövetek, szaténok, taftok és a többi sorakoznak. Egyszínű, sokszínű, átlátszó, gyűrt, hímzett, fényes, matt, puha, kemény és ki tudja megannyi féle és fajta, kész jelmez, ruhadarab, rongy, szoknya rojtja, zakó gombja, kalap karimája, esernyő teteje és miegymás polcokon, fogasakon, dobozokban, földön, falon, plafonról lógva. A nagymamám, az akkori Nemzeti Színház egyik öltöztetője, görnyed a varrógép felett. Hatéves lehettem.

Csónak. Imbolyog alattunk, Garas Dezső bácsi ül velem szemben, evez. Elfelejtek félni, pedig víziszonyom van, de hát A Színművész az, aki szaval nekem, miközben két keze gondosan emeli a lapátokat. Már hogy félnék? A siófoki színházüdülőben mindenki egy nagycsaládként nyaral. Hétéves lehettem.

Mindezt nem tudom átadni most nyolcéves kisfiamnak, de szebbnél szebb, igényesebbnél igényesebb darabokra tudom elvinni őt, hiszen igazán gazdag hazánk színházvilága. És májusban, még a felújítások előtt, egy több órás operalátogatáson is részt vehettünk még mielőtt bezárták egy hosszabb időre, míg felújítják az épületet. Benézhettünk a páholyokba, állhattunk a színpadon, a kisfiam a balettórán tanult tánclépéseket próbálhatta ki. Láttuk a készülő jelmezeket a varrodában, ahová egy földalatti alagúton mehettünk át, a színészöltözők folyosóját járhattuk végig, kiléphettünk az épület homlokzati nagyteraszára, és még a díszlet-festőműhelyben is jártunk, ahol éppen A Kalóz című balettre festették a háttérfüggönyt. Köszönöm a lehetőséget az Így dolgozunk mi csapatának, hogy egy egészen kicsit a kisfiamat is bevihettem a színfalak mögé!

Polgár Ágnes

Kép: https://www.facebook.com/HalottPenzOfficial/