Sokan a Black Fridaynak, azaz a kedvezményes árakat ígérő fekete pénteknek örülnek ma, az én szívem azonban lilába öltözik ez a nap, ugyanis ez a színe a november 17-ei Koraszülöttek Világnapjának. Mi Zalánt és Tommyt ünnepeljük ma.
Amikor egy nő megtudja, hogy várandós, nem tervezi úgy, hogy a magzatának korábban adjon életet, mint ahogy az jó lenne – persze lehet, hogy egy gondolat erejéig utat tör magának ez az eshetőség is, de aztán gyorsan elhessegeti, hiszen “úgyis minden rendben lesz”. Így voltam ezzel én is, ám végül sürgősségi császárral született meg a kisfiam. Polgár Ági, a Szoknya és Nadrág főszerkesztője sem számított arra, hogy a kisbabája inkubátorba és nem vele egy szobába kerül az érkezése után, mégis így alakult. A mi történeteink, amiket most elmesélünk, szerencsére jól végződtek. Vagy mondjam inkább azt, hogy jól kezdődtek? Hiszen két csodás kisfiú anyukájává váltunk azokban az izgalmas pillanatokban.
Koraszülöttek világnapja: November 17.
Zalán születése
Az orvos már az ötödik hónap közepén látta, hogy Ági babája kicsi, de akkor még nem tette szóvá. Betudta annak, hogy Ági is kis súllyal született, ő maga is kicsi. Persze fejben tartotta a mért adatokat, és odafigyelt rájuk: a hatodik hónapban már nem hagyta szó nélkül, hogy a gyarapodás kevesebb a vártnál, így Ági kapott egy hónap haladékot, dupláznia kellett a kismamavitamin adagját és sok pihenést javasolt neki.
Amikor a hetedik hónap elején kiderült, hogy Zalán csak minimálisan gyarapodott, a kismamát azonnal befektették a kórházba. Speciális fehérjedús étrendet írtak elő neki, minden másnap ellenőrizték a babát és a biztonság kedvéért szteroidot is adtak, a tüdő fejlődésért, a koraszülés lehetősége akkor már számításban volt. Az első hétvégén még hazaengedték Ágit, de aztán “kórházfogságra” ítélték.
Négy hét után szeretett volna ismét otthon tölteni egy hétvégényi időt, amire az orvos rábólintott, egy feltétellel: mindent rendben kell találniuk a pénteki ellenőrzésen.
A vizsgálat mindenki számára meglepő eredményt hozott, a gépek szerint ugyanis Áginak összehúzódásai voltak, amiből a leendő anyuka semmit sem érzett.
Így nem haza, hanem a szülészetre küldték őt. Ott mindent bevetettek azért, hogy Zalánt maradásra bírják, Ági azonban érezte, hogy valami nincs rendben. Igaz, hogy másnap reggelre javult a helyzet, és a szombat nyugodtnak ígérkezett, vasárnap reggel azonban elölről kezdődött a kálváriájuk.
Minden próbálkozás hiábavalónak bizonyult, Zalán meg akart születni. Ágit arra kérte az orvosa – aki egy másik kórházban ügyelt éppen – hogy még egy óráig tartsanak ki, közben pedig a leendő apuka és Ági édesanyja is útnak indult. Este fél tízre, csendben, Ági kérését és Zalán épségét figyelembe véve természetes úton született meg Zalán a naplementében, 1860 grammal és 42 centivel. Egy tizenhárom fős szakmai team gondozásában. Zalán bal lábára tekeredett köldökzsinórral, de épen és egészségesen érkezett meg.
Egy hónapig volt inkubátorban, két hétig zártban. A terhességi probléma okát később fejtették meg az orvosok, amikor kiderült, hogy Ági rákos. De ma már mindketten jól vannak, és Zalán ma már nyolcéves igazi rosszcsont kisfiú.
Tommy születése
Az, hogy az én kisfiam sürgősségi császárral jött a világra a 35. héten – ráadásul külföldön – első hallásra elég ijesztőnek és szomorúnak tűnhet, mi mégsem traumaként éltük meg. Ezt annak a kórházi csapatnak köszönhetjük, amelyik hihetetlen emberséggel és maximális szakmai felkészültséggel mindent megtett azért, hogy számunkra is pozitív élmény legyen az, hogy szülővé váltunk.
Azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne érezzek csalódottságot, amiért a vártnál hamarabb ért véget számomra a várandósság, nálunk ugyanis nem Tommy döntött úgy, hogy ideje megszületni, hanem az én testem lázadt fel. A vérnyomásom nagyjából az ötödik hónaptól kezdve magasabb volt az ideálisnál, de ettől akkor még nem rémült meg senki, kaptam rá gyógyszert, betartottam az orvosok utasításait, szoros ellenőrzésen vettem részt, és ment minden a maga útján.
Ez az ígéretes állapot azonban nem tartott sokáig, csak akkor tudtuk kézben tartani a vérnyomásomat, ha emeltünk a gyógyszeren. Miután elértem a maximális adagot, minden egyes hétért hálát adtam az égnek, hogy nem kellett orvoshoz sietnünk a rendetlenkedő vérnyomásommal. A nőgyógyászom a lelkemre kötötte, hogy nagyon figyeljek oda, nem vizesedik-e a lábam, naponta legalább háromszor mérjem a vérnyomásomat és minden másnap végezzek el egy egyszerű tesztet reggelente, ami kimutatja, hogy megfelelően ürül-e fehérje a szervezetemből. Bár a fejünk felett lebegett a koraszülés árnyéka, én remekül éreztem magam. Azt, hogy mégis homokszem került a gépezetbe, csak az a bizonyos teszt mutatta ki egy áprilisi vasárnap reggelen.
Rögtön telefonáltam a kórházba, az orvos a vonal másik végén azt mondta, menjünk be és elvégeznek pár vizsgálatot, de ha jól érzem magam, biztos nincs nagy gond. Azt is hozzátette, hogy a biztonság kedvéért hozzam magammal a kórházi táskámat, de a babáéra nem lesz szükség. Jobbnak látták, ha befektetnek, így nagy erővel dolgozhattak azon, hogy normális mederbe tereljék a vérnyomásomat, de mindhiába. 20-30 percekre sikerült csak lenyomni a vérnyomásomat, azután ismét az egekbe szökött.
A délután érkező doktornő úgy döntött, hogy nem “bombáznak” tovább bennünket gyógyszerekkel – amik ráadásul a jelek szerint nem is hatnak – inkább a világra segítik a kisfiamat.
Annyi türelmi időt kaptunk, amíg a férjem beér a kórházba, hogy még megpuszilhassuk egymást, s már toltak is be a műtőbe. Két orvos – akiknek sosem fogom elfelejteni, amit értünk tettek – végezte a műtétet.
Amikor kiemelték a kisfiamat, az egyikük odahajolt hozzám, azzal, hogy gyönyörű kisbabának adtam életet. Tommy 2200 grammal és 44 centivel látta meg a napvilágot. Három napot töltött inkubátorban megfigyelés alatt, azután egy szobában laktunk és két hétig élveztük a kórház vendégszeretetét. Tommy két és féléves huncut baba ma már.
Címlap fotó: GettyImages
Gyermekfotók: a szülők tulajdona
