Élők napja? Valahogy most az élet maga nem is jut az eszünkbe, mert egymást követi a halloween, a mindenszentek és a halottak napja – egyik sem az élet ünnepe. Az ünnep szó amúgy is sántít, ünnepelni a halált elég bizarr. Viszont szükséges. A gyászfeldolgozás része.

A halloweenről még csak-csak lehetne mondani, hogy ünnep, de nem azért, amiért kialakult, hanem azért, ami lett belőle. A kelta hagyományokból eredő éjszakai szokások valódi mulatságokká váltak. A gyerekek többsége legalábbis élvezik a töklámpás faragást, a rémsütemény sütést, a beöltözést, az ijesztő ábrázatú arcfestést, a cukorka kéregetést.

Mára a három különálló nap teljes keveredést hozott, ami miatt sokan mérgelődnek. A mindenszentek a keresztények ünnepe, az üdvözült lelkek emléknapja a katolikus egyházban, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. Nem tévesztendő össze a halottak napjával, amikor viszont az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő lelkekért kér üdvözölést a keresztényegyház.

Ezen a napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk az elhunyt szeretteik emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint azért, hogy a „véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.

De mit csinálunk mi élők ebben a három napban? Kérem: rohanunk, logisztikázunk, csúszunk időben. A hallottakért. Legyen tök a gyereknek, az sem baj, ha egy éjszakával később vagy előbb, de valamikor faragjuk ki. Legyen szép koszorú és mécses, amit a tömeget elkerülve egy héttel akár előbb, vagy inkább utóbb vigyünk ki a temetőbe, és ha már együtt megy a család, akkor legyen már valami kis összeröffenés, főzni is kell, ahhoz meg bevásárolni….és takarítani.

Mindezt rohanva, kapkodva, pedig élnünk kellene. Ünnepelni azt, hogy élünk. Legyen élők napja, ne feledkezzünk meg magunkról.

Fotó: Starlet Photography

Polgár Ágnes