Tulajdonképpen a velős, tartalmas beszélgetéseknek jót tesz a rendkívüliség. Amikor a találkozás tárgya az együtt töltött idő, az élményszerzés és a kikapcsolódás. Így ült be két nő az autóba. Barátnők, munkatársak és mindketten anyák. Látogattak kastélyokat, az esztergomi Bazilikát, átgurultak a Duna felett a hídon egy másik országba, moziztak és sétáltak Budapest belvárosában. Maguk mögött hagyva mindazt, ami mindannyiunkat érint, mert senki élete sem forgatókönyv pontos.
Több mint két éve tervezte a két barátnő, hogy legalább egy kastélyba ellátogatnak, de minden kitűzött nap egy újabb és újabb esőnapra tolódott. Hasonló dolgokkal küzdenek, mint más nők, és nem csak nők, férfiak is. A világjárvány, az országos és egyéni karanténok, más betegségek és nyavalyák, a munka és magánélet okozta túlterheltség, a tanárok helyzete, az egészségügyé, az orosz-ukrán háború, az infláció. A két kirándulás között KATA is beesett az ajtón. Mindig volt valami, ami miatt nem tudtak elindulni. Nem volt semmi közös, amit kitehettek volna, jól mutatott volna az Instagramon.
Egészen idáig. Beültek az autóba és mentek, mentek. Miközben csupa olyan dologról beszélgettek, amire nem jut idő a hétköznapokon, vagy csak sietősen. Nem forgatókönyv szerint haladtak. De készítettek pár olyan képet, ami a személyes és szakmai elvárásaik szerint is jól mutathatnak az Instagramon.
Első jelenet: Elhagyni a várost – irány a kastély
Korán indultak. Viszonylag korán, előtte mindkettőjüknek akadt némi dolga, hiába igyekeztek előre dolgozni, helyére tenni a dolgokat. Pénteki napot írtak, vagy hétfőt? Már nem emlékeznek. Illetve de, hétfő nem lehet, a múzeumok és kastélyok akkor zárva tartanak. Irány Bajna a Sándor-Metternich kastély. Az ördöglovas otthonáról ITT írtak.
2. jelenet: Fotózás a napraforgóban
Az Instagram, amit mindketten szeretnek nézni, figyelni, akaratlanul formálja őket is. Idén nem jutottak el se mákvirágzásra, se a levendulásba. Megnézni se, nemhogy fotózkodni. Budaörs felől indulva szebbnél szebb tájakon haladtak át. A napraforgó mellett nem tudtak csak úgy üres kézzel elmenni. A selfi és az egymásról készített fotóról tudták, messze nem ugyanaz, mintha egy fotográfus kapta volna őket együtt és külön-külön lencsevégre, de legalább lett fotó. Még akár Instagramon is jól mutat. Bár az élményt, hogy ott voltak együtt, egy fotó sem adná vissza. Az a szívükben marad.
Míg odaértek a kastélyig beszélgettek is arról, melyikük hogyan éli meg az instajelenlétet. Mi befolyásolja a saját aktivitásukat. Na és másét. Meglátásuk szerint mint sok minden mást, ezt is az aktuális hangulatuk, a családi háttér, az önbizalom, a közlésvágy, a korral való haladás. Ha hosszabb időre mennének el együtt, akkor talán a mobilt is kinyomnák. Már amennyire ezt egy anya megteheti. Teheti?
3. jelenet: Ördögtől való eszköz(ök)
A kastélyban és, annak parkjában hosszú órákat töltöttek el. Élvezték a műfajt. A letisztult és arisztokratikus környezetet. Amit lehetett megcsodáltak, megérintettek és kipróbáltak. Közben kiderült, egy anya jobb, ha nem nyomja ki a telefonját. Mindig történhet valami.
Míg egyikük (és akaratlanul a másikuk is) hosszan, nagyon hosszan hallgatta a vonal túloldalán lévő családtagot, addig, ahogy az két jó barátnőtől várható: pajkosan és némán összenevetve, egymáshoz dőlve biztosították egymást a megértésről.
Persze a barátok előtt is lehetnek titkok, közöttük nézeteltérések és számtalan különbség, ezek hosszú távon nem számíthatnak. Akkor pláne nem, ha eljátsszák, ők annak a kastélynak a tulajdonosai, amiben éppen vannak. Márpedig ha ez így van, akkor lehetne több lepke és kevesebb gaz a kertben, na meg a túl hangos, ördögtől való négykerekűeket is ki kellene tiltani az épület közvetlen közeliből. (És a mobilt is?)
4. jelenet: Ebéd a Duna-partján
A nők szeretik a szépet. A romantikusat. A finomat. Az ételben is. Esztergomban a Duna-partján találtak olyan éttermet, ahol színes limonádét ihattak és ízletes ebédet költhettek el. Ahonnan csábítóbbnak tűnt a túlpart. A szomszéd zöldje mindig zöldebb?
Cica kétszer, oda és vissza. Álmos szemekkel köszöntött az újra találkozásnál
5. jelenet: A Bazilika nem klausztrofóbiásoknak való
A városból nem lehet anélkül elmenni, hogy az ember ne csodálná meg a klasszicista és óegyiptomi stílusban épült Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházat, ami tele van titkokkal. Alagsorában sírok, síremlékek, fogak és hajak tartósítva különféle egyházfőktől. A két barátnő ez utóbbira külön rácsodálkozott. Arra is, hogy időkapszula van a falak közé rejtve. De ennyire ne siessünk előre. Ők sem siettek.
Már a Bazilika pincéjében is nehéz lehet egy klausztrofóbiásnak, nem a tér szűke, sokkal inkább elzártsága miatt, egyikük félelmével, klausztrofóbiájával ezt meg is tapasztalták. Ahhoz, hogy a toronyba is feljussanak kellett a nem viszolygó lélekjelenléte, szeretete és ötletessége is. Odafent a kilátás minden félelmet elvitt. A boltíves kávézó acélszerkezetén ki-és átnézni a Duna másik oldalára, hasonló lehet a párizsi Eiffel torony adta kilátáshoz. Bár egyikük sem járt ott, így érezték.
6. jelenet: Fagylalt Euróért
Séta a Bazilikától le a Duna-partra, találkozás ugyanazzal a macskával, amelyik odafelé is ugyanannál a kapu előtt aludt. Beszívni a gyors nyári zápor illatát, aminek elállát még megvárták az oszlopok alatt. Persze fotózkodva.
Párkányba egyenes út visz át a hídon, pár perc kellett és már külföldön voltak. Néhány elfeledett, pénztárcában lapuló Euróból még fagylaltra is telt. A fotózás innen sem maradhat el, ahonnan nézve a szomszéd kertje (vagyis a magyar) zöldebb. A Bazilika kimondottan hazacsalogató. Az Instagramon is jól mutat majd.
7. jelenet: Nem forgatókönyv szerint – egy héttel később
Egy héttel később. Újabb kastély és más beszédtéma: Katától zeng az ország. Nem attól, aki Pepsit kért. A kirándulást a véletlenek hozták össze, és az akarás. Jobb volt félretenni mindent. Na nem a gyerekeket, azt egy anya nem igazán teheti meg. Olykor a nagyszülők is igényt tartanak az unokákra.
A péceli Ráday-kastély tárlatvezetésén kétszer mentek végig, annyira jó volt. A kettő között fotózásra és beszélgetésre is volt idő. A jövőről leginkább. Ami most valahogy mindenkinek olyan kétesnek tűnik. Mert az is. A tűnődés a megoldásról is szólt. És arról, hogy kellenek a kapaszkodók. Mint egy kastélylátogatás. Amivel a régmúltba tekinthettek vissza ÍGY, ami figyelmeztette őket: azok az ódon falak, ha beszélni tudnának, elmondanák: Minden túlélhető. A legrosszabb is. Minden csak döntés kérdése. Erre jutottak, és döntöttek. Nem adják magukat a rossznak. Nem csak az Instagramon lehet minden szebb.
8. jelenet: Vidékről a belvárosba
A kastély után ebéd. Ezúttal nem csak színes, hanem virágos limonádéval. A lila ibolya mellé zöld(borsós) és fehér (parmezános) rizottót választottak, szinte kipuffadásig. Némi ejtőzés után pedig irány a főváros, a nyár nem telhet el egy pesti est nélkül. És olyan fotó nélkül, ami jól mutat akár az Instagramon is.
Budapesten séta a Wesselényi utcából egészen a Puskin moziig, áthaladással nem a hisztérián, hanem az Astorián. A mozi ízlésesen mi más lehetne, mint a Downton Abbey sorozat második egész estés mozija. A kiadós ebéd dacára nachos-szal illetve csokival.
9. jelenet: Jól mutat az Instagramon
A mozi után pedig a bulinegyed, a hömpölygő kánikulán és tömegen át. Ketten. Két barátnő, hogy végre évek után tényleg kettesben, egymásra hangolódva megőrizze azt, ami olyan törékeny. A barátságot. A szeretetet. Az emberséget. Mindazt, amire alig találni rá a hétköznapi valóságban.
