A kastélylátogatás is lehet egyfajta program. Mi eddig négy kastélyt néztünk jól meg magunknak, általában fenntartások, előzetes elvárások nélkül indulunk útnak. Ez a mi kedvtelésünk, hiszen a látogatás során azt is elképzeljük, milyen lehetett egykoron ott élni. Legutóbb a péceli Ráday-kastélyban jártunk, ami volt kórház, Petőfi, Kazinczy, Jókai Mór szálláshelye, használták szovjetek a háború idején. Látott már szebb napokat, de van, amit nem lehet tőle elvenni. És vannak, akik szívesen mesélnek róla. A kastélyban fantasztikus tárlatvezetésben volt részünk.

Mint mindennek, a nyaralásnak is rengeteg formája lehet, aminek tölthetjük egy-egy részét a család mellett a barátokkal is. Akár csak egy hosszú délutánra, egy teljes napot kimozdulva a nyári melegben. A programba pont úgy beleférhet a strandolás, mint a kirándulás. Mi ketten, barátnők, és a Szoknya & Nadrág Magazin szerzői szívesen nézünk kastélyokat. A negyedik kastély, ahová ellátogatunk, az 1722-ben épült péceli Ráday-kastély volt.

A kastélytól mintegy 100 méterre parkoltunk le. A bejáratig, az embermagas kőkerítés mellett haladva, már szemügyre vehettük az épületet, ami kívülről nézve nem tűnt valami jó állapotban, úgyszólván meg is kapta tőlünk a kissé egyszerűsítő vadászkastély jelzőt, annak ellenére, hogy a város közepén elterülő épület körül közvetlenül erdő nincsen, és egyébként sem akartunk ítélkezni. Helyette annál kíváncsibban léptünk be az épületbe. Nem bántuk meg.

A hölgyek a jobb, az urak a bal oldalon

Az eddig látogatott kastélyokat egymagunk néztük meg, tárlatvezetés nélkül. Pécelen viszont dupláztunk: annyira izgalmasnak éreztük a helyszínt, hogy egy kisebb és egy nagyobb csoport részeként is meghallgattuk a kastély történetét.

A tárlatvezetés során, az eddigi kastélylátogatásainkkal ellentétben, itt szinte kézzel fogható ihletett kaptunk arra, hogy úgymond otthon érezhessük magunkat a kastélyban. Friss, naprakész információkat hallhattunk a kastélyról, a Ráday családról és vendégeikről, kifejezetten érdekes tálalásban.

Amikor az emeletre vezető lépcsősorokhoz értünk, a tárlatvezető felhívta a figyelmünket a ketté ágazó lépcsősor rejtélyére: az egykori szokásokhoz hasonlóan a hölgyek a jobb, az urak a baloldalon haladtak a kétszárnyú lépcsőn fel a kastély emeletére.

És miért alakult így ki így, ez a nem is feltétlenül udvariassági, mintsem praktikus szokás? Mert a kardot magukon keresztbe viselő férfiaknak ügyelniük kellett arra, hogy tőlük balra senki ne álljon, de leginkább egy hölgy ne, hogy véletlenül se ütődjön hozzájuk a nehéz fegyver.

De mielőtt még felmennénk az olvasóval is az emeletre, a tárlatvezetéssel szinkronban kezdjük a kastély történetét a földszinten.

Ha egy kastélyba kirándulunk, igenis fontos a kastély történelme. Ha a falak beszélni tudnának – de nem tudnak. Ezért jó, ha valaki mesél az épületről, a korszakról, az itt lakókról. Pécelen is van lehetőség a tárlatvezetésre, sőt, akár két-három látogatót is végigkísérnek a falak között, és közben mesélnek a kastély történetéről- Ez hatalmas élmény. Így van lehetőség kérdezni, jóval személyre szabottabb lehet a tárlatvezetés.

A kastély falait nem veheti el senki

A kastély méretétől függően van mit mesélni róla. Hallgatni pedig akkor élvezetes a tárlatvezetést, ha tényleg érdekességeket tudunk meg. Nem az évszámok számítanak, inkább a történetek, érdekességek, amelyek az itt lakókkal estek meg. Nekünk is hasonló élményben volt részünk Pécelen.

Bár mondhatjuk, hogy egy kastélyépület azért élő történelem, hiszen ezek az építmények általában több száz évesek. A Ráday-kastély is háromszáz éves már. Eredetileg kúriának épült, majd évtizedekkel később kastéllyá építették át.

A kastély vitathatatlanul Ráday Gedeon idején élte fénykorát. Atyai jó barátja volt Kazinczy Ferencnek, aki sokat vendégeskedett Pécelen. Több száz könyvet gyűjtöttek együtt össze, amelynek elraktározására több terem volt csak elég. A Rádayak egyébként olyannyira szívükön viselték a kultúrát, hogy Pécelen tevékenykedett egy ideig II. Rákóczi Ferenc híres portréjának alkotója Mányoki Ádám festőművész.

A kastély az 1870-es évekig volt Ráday tulajdonban, majd kis híján az enyészeté lett. Állomásoztak szovjet katonák, majd 1955 és 1999 között kórház működött a falak között. A tárlatvezető beszámolójában kiemelte: ez mentette meg az épületet.

Vagyis a a kórházigazgatóként kijelölt főorvos, aki felfedezte a falakat díszítő freskókat, s amely termek esetében lehetséges volt, orvosi szobát, direktori szobát, diagnosztizáló szobát rendezett be. Csakhogy ne fessék át a falakat. Mindig van valami, amit nem vehetnek el. Egy kastély esetében ezek a falak. És az azokat díszítő freskók.

Amit adhat egy tárlatvezetés

Indulhatunk is fel az emeletre. Ahogyan a tárlatvezetés során hallhattuk: a férfiak a bal, a nők a jobb oldali lépcsőt használják. Nincs mese, a turista is vegyen részt a játékban, s tegyen ő is úgy, ahogyan a korabeli kastély látogatók.

Az emelet – de az egész kastély – vitathatatlan ékköve a díszterem. Tele különlegességekkel. Ez a helyiség a kórház idején társalkodó volt. Nem is akármilyen. A páciensek és családtagjaik a háromszáz éves, eredeti ajtókkal és kovácsoltvas erkéllyel szegélyezett, és a csodálatos freskókkal díszített 7 méter 40 centiméter magas falak között beszélgethettek.

Ezek a freskók nem akármilyenek. Nagyon nem. Egyrészt nem színesek. Úgynevezett monokróm technikával készültek, rézkarcok alapján. Szürkék. Ki gondolná, hogy a szürkének valóban hányféle árnyalata van? A freskók Ovidius Metamorfózisának erkölcsi mondanivalójú jeleneteit mutatja be. Pontosan tizenötöt.

A képek alatt pedig Ráday Gedeon gondolatait olvashatjuk, még a nyelvújítás előttről. Mint például: „Napfény váltya fel a felyhőket. És őrőm a bút.” Egészen egyszerűen káprázatos látvány.

Az a jó tárlatvezetés, amely hozzáad valamit a lexikonokban, a világhálón olvasottakhoz. Ami nem csak a száraz tényeket közli. A péceli Ráday-kastélyt igazán magunkénak érezhettük.

– Itt szállt meg Laborfalvi Róza a kislányával, Jókai Mór és barátja, Petőfi Sándor. Kölcsey Ferenc. A nyelvújítók, Kazinczy Ferenc, Szemere Pál. De járt itt Károly herceg, aki édesanyja, II. Erzsébet révén Ráday-leszármazott. És most Önök a vendégeink – halljuk a tárlatvezetőtől a kecsegtető szavakat.

Akusztika énekszóval a díszteremben

Az emeleti díszterem akusztikája mellett sem mehetünk el szó, illetve dal nélkül. A tárlatvezetőtől megtudtuk ahhoz, hogy a látogatók valóban hallhassák a terem zenei adottságait, énekelni szokott velük. Velünk a Tavaszi szél vizet áraszt című moldvai-csángó népdalt énekeltette, és kipróbálhattuk néhány akkord leütéséig a felhangolt Ibadj zongorát.

A díszteremtől balra találjuk a női szalont, ahova még az eredeti háromszáz éves ajtó vezeti a látogatót. A rózsaszín szövettel vont kecses bútorokat nézve elképzeltük magunkat, levélírás, beszélgetés, tarot kártya vetése közben. Ahogyan a férfiaktól elvonulva tölthetnénk az időnket egy olyan budoárban, ahol tényleg védve vagyunk, ahová egy férfi sem lépheti át a küszöböt. A tárlatvezetésen azt is megtudtuk, hogy ez a helyiség a kórház idejében orvosi diagnózisok megvitatására használták. Ma is látszik a felszögelések helye az ajtón, amivel a hangszigetelést rögzítették.

A kastélyban szinte semmi eredeti tárgy nem maradt meg. Csak a falak. Amit ugye mozdítani nem lehetett. Ezért is különösen büszkék arra, amit – mondjuk úgy – a szerencse nyomán mégis megtaláltak. Ilyen néhány copf stílusú kályha. Amelyeket a szovjet katonák kalapáccsal törtek össze, de a helyi lelkész a darabokat talicskával kimenekítette, és megőrizte a padlásán. Ezeket a darabokat állították össze restaurátorok segítségével. Vagy az a két, vitrinben őrzött eredeti krajcár, amelyet a kastély kutyája ásott elő véletlenül a kastélykertből. Kellenek az ilyen történeket. Szükség van rájuk.

Eredeti receptek tsuka-ból

A tárlatvezetés az egykori konyhába is elkíséri a látogatókat. Természetesen a kastélykórház pácienseinek nem itt készítették az ételt. Az egykori konyha helyiségében kellemesen hűvös volt, a kinti 26 C ° fok ellenére. Itt is ahogyan a kastély többi részében nem eredeti, hanem korhű konyhai eszközöket láthattunk.

Barna színű sörös kancsót, kávépörkölőt, kuglóf sütő formákat, búbos kemencét, még valójában három lábon álló lábost, szűrőket, merőkanalakat, mozsarat, szikvíz üveget azaz szódás palackot, és még ágymelegítőt is, hiszen a konyha helyiségében tartották azokat melegen.

Olvashatunk olyan eredeti nyelvezeten írt üzeneteket, amelyeket az uraságnak címeztek, vagy a konyhai személyzet váltott egymás között a bevásárlásról, különféle konyhai fogásokról. Továbbá láthatunk recepteket, gyógyfőzetek leírását, grafikákat a különféle alapanyagokról, például az articsókáról. „A sült hal, tsuka tsuka lével főzve receptjét, hús-evő napokra való főtt étkek sorát, a Mutsos petsenye elkészítését.”

A tárlatvezetés alatt megtudtuk, hogy a konyha alatt további „rekeszek” találhatóak, ahol jégre pakolva tartósították a húsokat, és különféle módokon tárolták a zöldségeket hűtő, fagyasztó hiányában. Illetve azt is, hogy az egykori személyzeti lépcső leszakadt, jelenleg nem járható.

A közeljövőben átadnak egy felújított épületrészt is, ahol ígérik, korhű bútorok, képek restaurálását bemutató látványműhelyt tekinthetnek majd meg a látogatók.

Tehát a péceli Ráday-kastély is fejlődik. Vajon mit szólnának most mindehhez a Rádayak? Szerintünk, örülnének neki. Háromszáz évvel az építés után még mindig sokan kíváncsiak a kastélyukra. Ez tényleg történelem.


Szerzők: Karóczkai-Müllner Helga és Polgár Ágnes
Címlap fotó: Ráday-kastély