Érzékenyítés, esélyegyenlőség, testpozitivitás, önelfogadás – kifejezések amelyekről egyre többet hallunk, és amiket egyre gyakrabban élhetünk meg a mindennapokban. Erről szól A divat mindenkié! című rendezvény is, ami harmadik alkalommal hozza el fiatalabb-idősebb, molettebb-vékonyabb, magasabb-alacsonyabb, épek-fogyatékkal élő modelljeit a kifutóra.
A Szegedi RuhaTár egy lakásbutik – értelemszerűen Szegeden. Mégpedig egy olyan, butik, ahová az érdeklődők, vásárlók a saját életritmusuk alapján, előre egyeztettet időpontban érkezhetnek, és egyedül nézhetnek körül, próbálhatnak, vásárolhatnak ruhát. Semmi és senki nem befolyásolhatja, zavarhatja meg a vendégeket a folyamatban, senki nem szegheti kedvüket a választásnak. A Szegedi RuhaTár tulajdonosa Szabó Gréta, akinek szívügye az esélyegyenlőség. Érzékenyítésként A divat mindenkié! című rendezvényt harmadszorra viszi kifutóra.
Érzékenyítés fontossága
Érzékenyítésnek nevezhetjük mindazt az elvi felvilágosítást, befolyásolást vagy gyakorlati nevelést, amivel valaki könnyebben meg akarja érteni és elfogadja azokat az embereket, élethelyzeteket, akik vagy amik különböznek tőle, az általa ismerttől, vagy eltérnek az általában megszokottól. Ha ez az érzékenyítés sikeres, az emberek nyitottabbak, elfogadóbbak lesznek, könnyebben felismerik a saját és mások előítéleteit, és tudatosan tesznek ellene, gyakran valamilyen felismerő katarzis által.
Szabó Grétát, a rendezvény szervezőjét kérdeztük arról, miért szívügye az érzékenyítés a divat témájában? Gréta telefonon válaszolt: – Mióta megnyitottam a Szegedi RuhaTár üzletemet, nagyon sok olyan egészséges, ép lánnyal, nővel találkoztam, akik annyira nincsenek kibékülve önmagukkal, hogy saját magukat bántják, degradálják le nagyon csúnyán, a saját kinézetük miatt. Miközben sérült, végtaghiányos, kerekesszékben ülő emberek teli szeretettel fordulnak a világ felé. Viszont ha megmutatjuk, hogy vannak olyan idős, kerekesszékes, molett, végtaghiányos nők, akik viszont bátran fel mernek csinosan öltözni és végig mernek menni, gurulni a kifutón, akkor mindazok az ép lányok és nők, akik nincsenek kibékülve önmagukkal és így a világgal, feltehetik maguknak a kérdést, hogy tulajdonképpen mi bajom is van? Ezért szívügyem az érzékenyítés, hogy kevesebben gondoljanak magukra tévesen, ne legyen olyan sok nő, aki testképzavarral, önértékelési problémával küzd.
A divat mindenkié!
A divat mindenkié! rendezvény kifutóján a legidősebb modell 76 éves. Ahogyan végiggurul a kifutón egy-két kerekesszékben élő modell is. Avagy végigsétál egy műlábbal élő, kézamputált, illetve mozgásában valamilyen szinten akadályozott modell is. A plus size hölgyek között van olyan, aki saját maga jelentkezett a rendezvényre, mert szeretné a saját korlátait átlépni azzal, hogy végig mer menni a kifutón.
Április 30-án este 18 órás kezdéssel tizenhat-húsz hölgy mutatja be három körben a Szegedi Ruhatár kollekcióját a Szegedi Vár Rendezvényközpontban. Az est házigazdája Máté Roland televíziós és rádiós műsorvezető lesz, aki műlábbal él.
A Szegedi RuhaTár A divat mindenkié! programmal a Csévharaszton élő kilencéves Pintér Gergőt és családját támogatja, a tombolából, a licitálásból és a felajánlásokból befolyt összegekből. A kisfiút daganatos betegsége miatt végtag amputálni kellett. Gergő a műtétje óta már megkapta a végtag protézisét. A rendezvényen az osztályfőnöke képviseli majd.
Forrás: Szegedi RuhaTár
Fotómontázs: A fotókat Szél Dóra a tavalyi rendezvény alkalmával készítette, a montázs a Canva-ban készült.
–