A nehézségben, a veszteségben a sorstársak azok, akik igazán bátoríthatják egymást. Jól tudja ezt a UNYQ is. Az egyedi gyártású, stílusos protézisburkolatot kínáló cég, életmód fotósorozatot indított az amputáltakkal -amputáltaknak. Máté Roland szegedi televíziós érzékenyítésként a cég #unyqer-e lett. Igazán vagány és bátorító fotósorozat készült róla, és a saját vádliprotézis burkolatáról.
Máté Rolandot pár hónappal ezelőtt mutattuk be, 10 kérdés interjúsorozatunk első válaszadójaként. A rövid beszélgetésből is már kiderül, Roland nyíltan és vagányan, ugyanakkor mégis érzékenyítően tud beszélni arról, milyen az élet(e) amputáltként. Így már meg sem lepődtünk azon, amikor elküldte nekünk, mire kérte fel őt a UNYQ: legyen a cég Közép-kelet európai nagykövete, és mutassa be önmagát és a saját protézis burkolatát egy életmód-fotósorozatban.
#unyqer
A Szegedi Televízió műsorvezetője úgy fogalmaz, az igazi élete az amputáció után kezdődött. Blogot vezet Egy pillanat- Az élet lábatlankodása címmel a történetéről, amiben megfogalmazza, hogy négy és fél éve az az önelfogadást, a testpozitivitást, az esélyegyenlőség fontosságát hirdeti. Beszél közösségi platformjaimon, és különféle érzékenyítő rendezvényeken vesz részt.
Így külön megtisztelésnek érzi a UNYQ felkérését, hiszen a spanyol cég amputált emberek számára készít egyedi kozmetikai borításokat, azaz extrém módon pótolják a protézisre a vádlikat. Mindenkinek egyéniségéhez megfelelő kiegészítőket készítenek, színben, mintázatban, formában és méretben.
– A márka népszerűsítése mellett ezek az életmód-fotózások arról is szólnak, hogy amputáltként merjük vállalni magunkat, bátran mutatkozzunk, ne vonuljunk el, mert nincsenek különbségek – emeli ki Roland.
Nem a UNYQ az egyetlen élharcosa a bátorságnak. Roland elmondja világszerte egyre több cég kér fel kerekesszékben-, illetve protézissel élő embereket különböző kampányokhoz, ezzel is nagy lelki erőt adva a társadalom minden rétegének, csökkentve épek és nem épek közötti különbségeket.
– Minden ilyen kampány nem egy emberről szól, legalábbis véleményem szerint nem, hanem az összes sorstársról – hangsúlyozza a #unyqer.
A divat is mindenkié
A szegedi Ruhatárral tavaly nagyszabású jótékonysági divatshowt szervezett a „ A divat is mindenkié” jegyében, amin épek és nem épek egyaránt részt vettek. Ezt a programot idén is megrendezik április 30-án Szegeden, ahol az épek mellet ismét parasportolók, kerekesszékesek, műlábbal élők is a kifutón lesznek. A bevetélt pedig ismét jótékony célra ajánlják fel. A rendezvényt, mint műsorvezető is támogatja.
– Az amputálás előtt már évek óta a rádióban, televízióban dolgoztam, amit utána sem szerettem volna feladni. Látva azt, hogy egyelőre itthon nagyon kevés esélyt kapnak ezen a területen is, a fogyatékossággal élő emberek. Jelenleg, a Szegedi Televízió és más, különböző, főleg szórakoztató rendezvények műsorvezetőjeként dolgozom, illetve kampányokban, fotózásokon veszek részt, és mutatom meg, az életem nem állt meg – mondja el magáról.
A UNYQ életmód-fotósorozatára a képeket Csányi István fotográfus készítette Rolandról, akinek ez volt az első amputált fotósorozata. A fotózás stylistja, illetve több ruha készítője pedig a D’ange márka tulajdonosa Csikós Anikó volt.
A stylist különösen figyelt mindenre: a divatot, az extremitást és az esélyegyenlőség jegyeit ötvözte, hogy a figyelem központja ne hivalkodóan, mégis elegánsan hívja fel a figyelmet a protézist borító UNYQ kiegészítőre. Úgy látjuk, nagyon is jól sikerültek ezek a képek. Bennünket érzékenyítettek.
Fotók: Csányi István