Márciusban az erdők még mondhatni színtelenek, ám pár hét múlva teljesen zöldre fordulnak. Ekkora már elvirágoznak a hóvirágok, helyettük előbújik a guggonülő kankalin, a medvehagyma és majd az ibolya. A kökény rügyezni, a som virágzásba kezd. A vadak is érzik, hogy itt a jó idő, egyre többet mozognak. Nyomukat hagyják az erdei talajon az őzek, szarvasok, vaddisznók. A langyos napfény egyre több embert csal ki az erdőkbe. És az első tavaszi virágok között máris ott lapul a műanyag flakon, a csokoládé fémes csomagolása, és virít a megrongált holtfa látványa.
Egy egészséges erdő nem kizárólag szép, nemes fákból, hanem úgynevezett elhaló, vagy már elhalt, és nagyon öreg, famatuzsálemekből is áll. Holtfa például a még ég felé nyúló, vagyis lábon álló, de elszáradt lomb nélküli fatörzs, a földön fekvő, elnyúló törzs, a ferdén fennakadt fa, a vízben élő elhalt fa, a letört és földön heverő vastag vázág, és holtfa a vékony letört gally is, az élő vagy elhalt fák odvai és üregei, és ide tartoznak az élő fák elhalt részei is. Mindezek az egészséges fákkal együtt az erdő részei.
Az erdőkről tudjuk, hogy sok alapvető ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak a környezet és az éghajlat számára. Segítséget nyújtanak például az éghajlat szabályozásában és a vízgyűjtő területek fenntartásában, amelyek tiszta vízzel látnak el minket. Tisztán tartják az általunk belélegzett levegőt is. Az erdőállomány növekedése segítséget nyújt a légkörben lévő nagy mennyiségű szén-dioxid megkötésében. Segít megőrizni és megvédeni a biodiverzitást is, mivel sok faj él az erdőkben és függ tőlük. Egyben fontos gazdasági erőforrást is jelent, nemcsak a faanyagok előállításában, hanem a gyógyszerekben, kozmetikumokban és egyéb termékekben használt erőforrásként is. Az erdőknek fontos szerepük van az ember jóllétében és szabadidős tevékenységeiben is.
Kocogás egy erdei ösvényen, rókagomba szedés a napsütötte tisztáson vagy túrázás az erdő árnyékában a júliusi tikkasztó hőségben – a legtöbbünknek sok szép emléke van olyan pillanatról, amikor egynek érezhette magát az erdő teljes szépségével. Mégsem mindannyian vigyáznak az erdőre. Pedig kizárólag a saját fegyelmezett magatartásunkon áll az erdő védelme.
Alapvető szabály, hogy nem hangoskodunk, nem térünk le a járható útról, nem szemetelünk és legfőképpen nem rongálunk az erdőben. Egy kidőlt, elhalni látszó vagy elhalt fát sem! A holtfa is kéreti a védelmet! Mert rájuk is nagy szükségünk van.
Erdeinkről pár mondatban
Magyarország területének mindösszesen csak az ötödét, körülbelül kétmillió hektárt borítanak különféle erdők és faültetvények. Az erdők fele őshonos fafajokból áll, a hegy- és dombvidékekről ismert „természetközeli“ tölgyesek, bükkösök, szurdokerdők, vagy a folyókat kísérő ártéri erdők. Az erdők másik felét pedig az elmúlt száz évben ültették az erdészek felhagyott mezőgazdasági területekre és legelőkre – ezek a főleg síkvidékekre jellemző nyárültetvények, telepített fenyvesek és az akácosokból állnak.
A hazai élővilágot alkotó fajok legalább hatvan százaléka kötődik a természetes erdőkhöz. Néhány élőlénycsoport – például a ragadozómadarak, harkályok, denevérek, nagytestű bogárfajok többsége; a virágos növények, mohák, gombák egy része szinte csak erdei élőhelyeken találhatók meg.
Az erdők a biológiai sokféleség fenntartása mellett olyan alapvető úgynevezett ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak a társadalom számára, mint a tiszta ivóvíz, tiszta levegő, klímaszabályozás, faanyag vagy a kikapcsolódási lehetőségek: a kirándulások, túrázások, erdőfürdők vétele vagy az erdei iskolák.
Az erdők szerepe különösen a települések közelében értékelődött fel az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor a legnagyobb és legértékesebb, összefüggő darabjaikat a nemzeti parkokban lehet igazán megőrizni, ott ahol nem folyik erdőgazdálkodás, és ahol az emberek után, a szakemberek nagyobb erővel védik a környezetet. Mert az emberek után sajnos óvni kell az erdőt!
A fészket vesztő madárnak nem vigasz a facsemete
Az erdők kivágásakor, vagy egy-egy ember által megsebzett fa után hiába ültetnek a szakemberek új fákat, ettől még nem pótolható egy erdő, és nem lesz fenntartható az erdőgazdálkodás. Az lehet tény, hogy minden kivágott fa helyett legalább két új fát ültetnek, de ez sem garantálja az erdőgazdálkodás fenntarthatóságát. Az újratelepítés célja az erdőtáj famennyiségének megőrzése, de a fenntartható erdőgazdálkodás sokkal többről szól, minthogy mennyi fa van egy erdőben. A fákon, a fák között élő növényeknek és állatoknak csekély vigasz, hogy élőhelyük elpusztítása után új fákat ültetnek. És nekünk embereknek sem mindegy, hogy mennyire egészséges és mekkora kiterjedésű erdeink vannak.
Hiszen az erdő értékes az éghajlat szempontjából. A növekvő erdő megköti a szén-dioxidot, továbbá a faalapú termékek életük során továbbra is tárolják a szén-dioxidot. Ha a szén- és olajtermékeket fenntarthatóan kezelt erdőkből származó fák termékeivel helyettesítik, a szén-dioxid a talajban marad, és megakadályozza a globális felmelegedés fokozódását.
Magyarország legidősebb erdei
A 120 évesnél idősebb fákkal büszkélkedő erdők az ország erdő területének kis töredékét -kevesebb mint kettő százalékát- alkotják. Összes területük mint egy 37 500 hektár. Azért találunk kevés idős erdőt, mert az úgynevezett vágásos erdőgazdálkodás során már azelőtt kivágnák a fákat, hogy azok elöregednének. Bükkösök és tölgyesek esetében általában 100-120 év az úgynevezett vágásérettségi kor. Egy tölgyfa életkora ezzel szemben a 400 évet is meghaladja, de a bükk is gyakran él 250 évig.
Az idős erdők sokféle – köztük ritka növény és állat faj – számára jelentenek alapvető élőhelyet. Az idős erdők megfogyatkozásával e fajok is veszélyezetté válnak, esetenként kipusztulnak az országból, ilyen például a siketfajd vagy a császármadár.
Az idős erdők legnagyobb mennyiségben (csaknem 1200 erdőrészlet) a Központi-Bükben lelhetők fel. Sokat láthatunk még a Magas-Bakonyban, a Mecsekben, a Vértesben, a Zempléni-hegységben és a Börzsönyben is. Vagyis jól látható, az ország kevésbé sűrűn lakott hegyvidékein nagyobb eséllyel maradtak fenn az idősebb erdők, ott ahol védve vannak tőlünk, az emberektől, mint a nagyobb települések közelében.
Matuzsálemek, kiszáradt vagy pusztuló fák – az élő erdőkért
A fa életciklusának végső szakaszai során az öreg fából elhaló fa, majd holtfa lesz. A holtfa stabilizálja az erdőket, fenntartja az erdő produktivitását, szén-és tápanyagraktárként szolgálnak, és fajok ezrei számára biztosít táplálékot és élőhelyet. Ezekhez a folyamatokhoz pedig számos faj kötődik, amelyek kulcsszerepet játszanak az erdő stabilitásának fenntartásában. Az erdélyi fajok csak nem harminc százaléka az öreg fákhoz és a holtfákhoz kötődik.
Kevesen tudják, hogy a holtfa az egészséges erdők leggazdagabb élőhelyének mondhatóak. A famatuzsálemek, a lábon álló kiszáradt vagy pusztuló fák, a kidőlt törzsek és a leszakadt ágak, a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából a legjelentősebb élőhelye közé tartoznak. Az európai erdei fajok csaknem egy harmadának életében maradása az öreg fáktól és a holtfa jelenlététől függ.
A holtfa élőhelyet, menedéket és táplálékforrás biztosít az odúlakó madaraknak, denevéreknek és egyéb emlősöknek. Különösen fontos a kevésbé feltűnő, de többségben lévő erdőlakók számára. Ilyenek például a rovarok – különösképpen a bogarak –, a gombák, zuzmók és a mohák. A
A holtfa és a hozzá kötődő biológiai sokféleség kulcs szerepet játszik az erdőben történő biológiai folyamatok fenntartásában. Ilyen például az anyag és energia forgalom, a termőhely stabilizáció, a regeneráció, és a széndioxid megkötés – amik mind nélkülözhetetlenek az erdő fa termőképességének és környezetvédelmi szolgáltatásainak biztosításához is.
A matuzsálem, a kidőlt holtfa is kéreti a védelmet
Egy fa, még mielőtt elhalna, specializálódott fajokat vonz magához. Például a zengőlegyek mintegy 115 faja korhadéklakó, de szinte kizárólag pusztulóban lévő, nem teljesen elhalt, fákban fejlődik. Számos nagytestű madárfaj, például a fekete gólya számára fészkelőhelyül csak a nagyméretű famatuzsálemek alkalmasak.
A frissen elpusztult fák olyan specializálódott élőlényeket vonzanak magukhoz, amelyek képesek lebontani a fát védő durva lignin rétegeket. Ilyenek a gombák és baktériumok. Terjedésüket nagymértékben segítik a különböző bogárfaj, például a szúfélék és cincérek. A bogárfajok lárvái összetett járatrendszereket készítenek a frissen elhalt faanyagban. Majd további gerinctelen állatok, növények és gombafajok telepednek meg az elpusztult fákon. Amint a növények behatolnak az elhalt fába, a ragadózók is megjelennek. A legismertebbek a harkályok. De a vaddisznók és a borzok is előszeretettel kutatnak a holtfában rovarlárvák után, a lóhangyák pedig járataikat kialakítva vesznek részt a felaprózásban.
A teljes lebomlási folyamat időigénye változó. Amíg az éppen elpusztult fa anyaga humusszá alakul, igen sok idő, szélsőséges esetben akár több évszázad is eltelhet. Az időtartam hossza sok mindentől függ: a fafajtól, a pusztulást kiváltó októl, a mikroklimatikus viszonyoktól, a holtfa méretétől és a lebontó szervezetektől is.
A lebomló holtfának jelentős szerepe van az anyagforgalomban és a talajfejlődésében is. A természetes erdőkben az anyagáramlás egy körkörös folyamat, mely kiegyensúlyozott: a szervesanyag-lebomlási folyamatok egyensúlyban vannak a növények tápanyagfelvételével és szervesanyag-felépítésével. E kiegyensúlyozottság a feltétele az erdei ökoszisztémák stabilitásának. Szerintünk, nem kell tovább szaporítanunk a szót ahhoz, hogy megértsük: védenünk kell az erdőt, a holtfákat benne éppen úgy, mint az egészségeseket. Még akkor is, ha eddig tévesen úgy gondoltuk, a holtfákra nincs szükség.
