Találkozások. A szomszéddal, a pénztárossal, a benzinkutassal, a szülőkkel az óvodában. Azokkal, akik észrevétlenül is közel állnak hozzánk. A napjaink részei. Ismerjük őket, látásból. Néha szóba elegyedünk velük. Mondjuk hogy éppen esik a hó, és lehet végre délután szánkózni a gyerekekkel. Vagy hogy mégsem örülünk neki annyira, mert nem szeretünk havas úton vezetni. Az utakat pedig soha nem takarítják le időben, vagy ha igen, nemsokára úgyis megint havas lesz, a hó már csak ilyen.

Ilyenek vagyunk. Vágyunk a társas kapcsolatokra, még ha csak ilyen felületes témakörökben is, mint a hóesés. Fontosak számunkra az ismeretlen ismerősök, akikkel naponta néhány szót váltunk, vagy éppen csak hogy köszönünk egymásnak.

Sokszor ennyi is elég, hogy megnyugvást hozzon: nem vagyunk egyedül. Valaki figyel ránk. Valakinek fontosak vagyunk. Még ha egyébként nem is egyedül élünk, akkor lehetünk olykor magányosak. Sokszor elsiklanak egymás mellett az igények. Akárcsak egy pillanatra, vagy hosszabb időre. Nem lehet azt előre tudni.

Ezért is fontosak a találkozások. Amelyek, ha a távoli ismerőseinkkel futunk össze, nem véletlenek. Hogy is lennének azok, ha szinte minden nap ugyanazt és ugyanúgy csinálunk? És mi van a véletlenekkel? A véletlen találkozásokkal? Amikor nem mi, vagy nem a napi rutinunk intézi a találkozást? Hanem mondjuk úgy, csak megtörténik. Tényleg váratlanul.

Nem is számítunk rá. Megtörténik, hogy valaki egyszer csak ott lesz. Besétál az életünkbe, és olyan, mintha már régóta ismernénk. Nem minden idegennel érezzük azt a különös érzést, ami csak velünk, és csak akkor történik. Megmagyarázni is nehéz. Ilyenkor nem a hóesés lesz a legfontosabb téma.

Biztosan nem is mindenkit érdekelnek ezek a véletlenek. Ők talán észre sem veszik, hogy valami különleges dolog történne éppen velük. Történne, ha észrevennék. Attól még léteznek az ilyen találkozások. A véletlenek kiszámíthatatlanok. Eget rengetők. Visszafogottak, felejthetők. Kellemesek, ijesztőek. Ilyenek is lehetnek. Az biztos, hogy valamilyenek. Érzéseket váltanak ki belőlünk. Megváltoztathatnak mindent. Nem csak körülöttünk, hanem bennünk. A véletlen találkozásokból sokat meríthetünk. Nem baj, ha merítünk.

Ilyenkor hogyan tovább? Mit kezdjünk a véletlennel? A véletlen csak megszervezte az első találkozást. A folytatásról nem dönthet. Arról nekünk kell. De a találkozások akkor is megmaradnak nekünk örökre.

Szerző: Karóczkai-Müllner Helga
Kép: Unsplash