Javában benne vagyunk a nyári szünetben. A gyerekeknek is van miért szusszanniuk. Jó ilyenkor a hűs szobában ejtőzni, akár egy könyvvel. Vagy hangoskönyvvel. Mert az sem baj, ha valaki más olvassa fel nekünk a történetet. Mostanában ezekből is nagyobb a választék. Na, de régen, a mi gyerekkorunkban is voltak mese hanglemezek. Ezek közül találtunk rá a gyerekekkel egyre, a legismertebb zenei streamelő szolgáltatónál. A Vukot többször egymás után meghallgatva nagyon sok minden jutott eszembe. A történeten túl főleg Karak személyisége ragadott meg. És újra rácsodálkoztam, hogy mennyire mai, mennyire elgondolkodtató.
Bizonyára nem én vagyok az egyetlen a hetvenes, nyolcvanas években születettek közül, akiknek Vuk története sokat jelent. Ugyan a regényt már 1940-ben megírta Fekete István, a könyvből készült hangjátékot 1982-ben jelentették meg. Az a család, ahol akkor kisgyerekek voltak, és volt lemezjátszójuk, biztosan beszereztek egyet ebből a lemezből.
Abban az időben Vuk olyan volt, mint most bármelyik menő szuperhős. Vagy a minyonok. Vagy éppenséggel Szilaj, a vadló. Elzáék a jeges világból. Mindenre rányomták a kis róka képét, amire akkoriban csak lehetett. Bögrére, tányérra, ágyneműre. Nem véletlenül robbant be akkor, a nyolcvanas évek elején Vuk története. 1981-ben készült el Dargay Attila rajzfilmje is.
Vuk: nem csak egy gyerekregény, több annál
És az sem véletlen, hogy a Vukból rajzfilm készült. Mert maga a történet is nagyon különleges. Jól összerakott. Nem csak egy gyerekregény, több annál. Tulajdonképpen egy fejlődéstörténet, rókák szerepeltetésével. Éppen emiatt időtálló.
Nekünk is megvolt gyerekkoromban a rajzfilm alapján készült hangjáték. Aztán elfelejtődött. Azóta már nincs is meg. Édesapám szerint kölcsönadtuk valakinek, és már nem kaptuk vissza. Ezt a történetet – éppen a rajzfilm miatt – szerintem mindenki ismeri. Vuk, mint még kölyök róka híres mondatait mindenképpen: Egyedül vagyok. Kicsi vagyok. Éhes vagyok. Segítsetek Vuknak, a kisrókának!
Hozzánk aztán először – már amikor szülők voltunk – mégsem ez a rajzfilmes változat érkezett meg. Hanem az eredeti regény hangoskönyv formájában, amelyet Gyabronka József olvas fel. Hiába gondoltam azt, hogy ez – főleg a regény első fele – sok egy gyereknek.
A legidősebb fiam mindig megkért, hogy ne tekerjem el azt a részt, amikor a Simabőrű és Csufi, a fővadász tacskója ráront a rókavárra. Tudjuk, hogy ott mi történik, és a regény ezt kellőképpen részletezi. De az élet és a halál együtt jár, érzi ezt már egy kisgyerek is.
Éppen ezért meglepett, hogy a hangjáték és a rajfilm ezt a részt diplomatikusan átugorja. Természetesen megértem, hiszen ezek már célzottan a gyerekközönségnek szólnak. És talán nem is ez a lényeg. A lényeg ugyanis ott hallható a hanglemezen is. A hanglemezt pedig teljes egészében megtaláltuk a Spotify-on.
Vuk cuki, de Karak mond többet
Nagy szerencsénkre, ugyanis a gyerekeink imádják. Nagyon sokszor meghallgattuk már, és mindannyiszor elégedettséggel tölt el, hogy a Vuk még menő. Mond valamit, amit a gyerekek vagy megértenek, vagy jól elraktároznak maguknak későbbre. De legalábbis hallják, találkoznak ezen gondolatokkal.
A lemez a rajzfilm alapján készült, és még azon is rövidítettek. De teljesen jó így. Nincsenek benne üresjáratok, egyáltalán nem hangsúlyos a Simabőrű (még szerencsére!). Kimaradtak a kótyagos libák, akik a rajzfilmben viccesek ugyan, de mégsem hiányoznak.
Tudjuk, hogy az ismert mondataival és a cuki ábrázatával Vuk a mesefilmben elvitte a show-t. A hangjáték valahol a regény és a rajzfilm metszete. A lehető legjobb metszete.
A rókavárban történteken hamar túljutunk, és már ott is vagyunk a tóparton, ahol Tás él, és ahol Karak először találkozik Vukkal. És kezdetét veszi az ő közös történetük. Ahogyan az életük egymásba fonódik, az egyszerre bájos és komoly. Amiről és ahogyan beszélgetnek.
És a beszélgetésekben nem is a főhős, Vuk mond többet, hanem Karak. Karak a támasz, aki terelgeti, tanítja a kis Vukot. Akinek mindig van egy jó szava. Akitől csak tanulni lehet. Akire érdemes hallgatni. Aki nem ítélkezik, egyszerűen csak ott van Vuk mellett. Karak a nevelő.
Karak az apa. Akárhogyan is nézzük, ő Vuk számára: apa. Ki fia vagy odalent, kis vérem? – fogalmazza meg ezt már az első találkozásuk alkalmával Karak. Egyből eszembe jutott, hogy akkor most ki is a jelentősebb szereplő? Vuk vagy Karak? Mindig mindenki csak Vukról beszél, pedig Karak az igazán érdekes figura.
Karak monológja
Karak és Vuk beszélgetései egyszerűen tökéletesek. Lényegre törő, nem hamis mondatok és gondolatok, amelyekre igazán érdemes mindenkinek odafigyelnie. A családunkban Karak több mondata is már szállóigévé vált (Karak vén róka, kincset kaptál, úgy vigyázz rá! És ez is: Itt mindig van valami.)
Szerencsére a kedvenc részem is helyet kapott a Spotify-on is hallható hangjátékban. Amelyet ha csak meghallok, minden egyes alkalommal megállok, és meghallgatom, amit Karak mond. Mert miről beszél Karak?
Amikor Vuk azt kérdezi: És minket miért bánt az ember? Megesz bennünket? Karak pedig – Csákányi László tolmácsolásában – elkezdi sorolni. És mi – vagyis én – levegőt sem kapunk. Mert letaglóz, és újra és újra rádöbbent: ez tényleg így van!
Fenét! Csak sajnálja tőlünk, amit megeszünk. Azt hiszi minden az övé! És mi tényleg ezt hisszük! És még tudja tovább sorolni Karak: Az ember irigy. Ezért utálja a rókák szabad népe. Erős, mint Mú a marha, akinek még a tejét is ellopja. És mi nem bírunk vele! De kerüljük, és elvesszük tőle, amit lehet. Nincs lába, nincs orra nincs füle, csak a nagy szája van.
Ugye, hogy mellbevágó sorok? Ehhez persze kell Csákányi László hangja és a hangsúlyai, amelyek még inkább hatásossá teszik az elhangzottakat.
Egy másik nézőpont: mi vagyunk a betolakodók
Ezek a gondolatok talán a leginkább fontosak a Vukban. Jó, ha eszünkbe jutnak akkor is, amikor arról panaszkodunk, hogy láttunk egy rókát a lakóparkban. Vagy egy bevásárlóközpont területén. Ha belegondolunk, mi sem különbözünk a regénybéli Simabőrűtől. De vajon lehetnénk mások? Értjük, hogy mit akar mondani Karak?
Ki volt ott először, ahová a házaink épültek? Ki veszi el a rókák és más vadállatok életterét? Sajnos a válasz az, hogy mi, emberek. A rókák mi mást csinálhatnának? Ők legalább megpróbálnak együtt élni velünk. Nekünk vajon sikerül velük?
A Vuk bemutat egy másik nézőpontot, amit mi már, vagy egyre inkább elfelejtünk. Hogy nem csak mi vagyunk. A rókák szemszögéből mi nem vagyunk mások, mint betolakodók, akik elveszik előlük az élelmet, a bundájukat, az életterüket. A Vuk láttatja, hogy az embernek muszáj – lenne – összhangban lennie a természettel.
Örülök annak, hogy a gyerekeink szívesen hallgatják a Vukot. És így Karakot. Kezdeti lépésnek az összhang megteremtésében talán ez is elég. Csak a követező lépést kellene közösen kitalálni.
