Húsz évesen nagy biztonsággal negyvennel kezdődött a testsúlyom, mindaddig míg az agyalapi mirigyem nem kötött túl szoros barátságot a prolaktin nevezetű hormonnal, ami csak öntötte és öntötte rám a zsírpárnákat. Persze negyvenhat kilósan nem láttam magam vékonynak, de amikor elértem a hatvanhatot, akkor visszatekintve pontosan láttam, milyen nagyon jól néztem ki korábban.

Ezzel a legtöbb lány, fiatal nő így van. Kamaszkorban többnyire úgy látja, ő maga egyáltalán nem olyan, mint a többiek. Vagy az a fájdalma, hogy túlságosan nőiesedik és sóhajtozik magában Atyaég, de dagadt vagyok, vagy ellenkezőleg. Pont fordítva azért érzi magát rosszul, mert szerinte „az a két valami” a melle helyén sosem lesz nagyobb. Mindkettő attól fél: így nem kellek majd senkinek! Mindkettő utál tükörbe nézni.

A nő és a kilói száma

A tinilány legtöbb gondolatát elfoglalja a kilói száma, a melle és feneke mérete, a mitesszerei, hogy az a helyes fiú a végzősök közül nem rá koncentrál, hanem arra a tökéletes alakú Scarlett Johansson utánzatra.  Meggyőződése, hogy annak a lánynak az égvilágon semmi problémája nincsen, pedig dehogynem! S egyikük sem látja, hogy ugyanolyan hamvas szépség, mint a másik. Hogy már pusztán attól kedvesek a szemnek, hogy fiatalok. Még ha pattanások is fedik az arcbőrt, az attól még egy feszülő hamvas barack. Teljesen mindegy mekkora már, vagy még a melle, az nem lóg még, mint ahogy majd lógni kezd amint győzedelmeskedni kezd felette a gravitáció, és ahogy egyre több gyerek veszi igénybe annak értékes tartamát. Ez a nem vagyok elég jó gondolat sajnos ahogy beköltözik az éntudatba, úgy el is bitorolja a józan észt.

Talán tényleg el kell érni egy bizonyos, legalább krisztusi kort ahhoz, hogy rájöjjön a nő már arra, mennyire megmérgezi ezzel saját magát. Ez az első lépés, hogy erre rájöjjön, hogy ezzel tényleg csak magát bántja. Ekkor veszi fel a tisztán látó szemüveget és veszi észre másokon is a hibát, látja meg, hogy a másik sem tökéletes, illetve igen, pont úgy tökéletes ahogy van.

Nőnek lenni most nehezebb, mint bármikor máskor

Nem könnyű ma nőnek lenni. Volt olyan idő, nem is olyan régen, nagyanyáink, dédanyáink idejében, amikor nem voltak ilyen nagy elvárásaik sem a nőknek, sem a férfiaknak önmagukkal szemben. Ez is talán a baj, hogy annyira kinyílt a világ, hogy már nem tudjuk hol és hogyan van benne helyünk. Ebben az általános nagy zűrzavarban mindannyian igyekszünk a lehető legjobban helytállni, törekedni a maximalizmusra, és amikor az nem sikerül: összezuhanunk.

De mielőtt ez történne velünk, álljunk meg egy pillanatra, mert van erre is gyógyír. Már józan paraszti ésszel is találhatunk azonnal két dolgot, amit tehetünk. Ehhez megállunk a tükör előtt, hogy megnézzük jó alaposan önmagunkat benne. Majd választunk:

Az egyik, amit tehetünk, hogy  úgy ahogy vagyunk, úgy ahogy mutat bennünket a tükör, elfogadjuk önmagunkat. Ez persze nem egy félperces mutatvány. Mert az alkat sok szempontból determinál bennünket, és tényleg a legbölcsebb dolog elfogadni azt, amin nem változtathatunk. Hiszen nincs értelme hiábavalóan kapálózni olyan ellen, ami nem változtatható. Mert az, örök elégedetlenséghez, békétlenséghez és boldogtalansághoz vezetne. Vagy, és ez a másik lehetőség, ami pofonegyszerű: nekiállunk megváltoztatni magunkon és önmagunkban azt, amit lehet, hogy végre tessünk magunknak. És igen, ez sem megy egyik pillanatról a másikra.

Tükörbe nézni borzalom: vagy mégsem? 

Persze, ilyenkor hajlamosak vagyunk felsóhajtani, hogy de ez idő és pénz, amiből nekünk nincs, vagy egyikből, vagy másikból, vagy mindkettőből. Igen, így van. Nem is ámítok senkit, igen ez idő és pénz! De mindenre lehet találni megoldást, csak le kell vetnünk a büszkeségünket. Vannak barátaink, százával ismerőseink a közösségi oldalon, lehet eszközt, tanácsot, segítséget kérni ahhoz, hogy jobban nézünk ki, csinosabbak legyünk, elkezdjünk sportolni, vagy ha már tesszük azt, akkor azt ügyesebben, célzottabban vigyük véghez.

Vannak olcsóbb és drágább sporteszközök, lehet otthon is tornázni, vagy ilyen jó melegben kimenni futni, okostelefonja már tényleg szinte mindenkinek van, szuper appok vannak erre is. A tévé is ontja az ötleteket. Öltözni is elképesztően csinosan lehet turkálókból, a közösségi oldalakon is egymást érik a garázsvásárok, a megunt holmik oldala, a különféle önsegítő stylist csoportok. Mint ahogy lehet kompromisszumokat is kötni, ha most úgy érezzük nem bírunk lefogyni, akkor legalább a megjelenésünkre odafigyelhetünk, például elhatározhatjuk, ezentúl smink nélkül nem megyünk ki többet az utcára. 

Tényleg csak egy valami kell. Szembenézni önmagunkkal. És megszeretni azt, aki szemben áll velünk, és ha nem tetszik amit látunk, akkor addig küzdeni, újra és másként sminkelni új frizurát, öltözési stílust kipróbálni, meg nem állni, róni a köröket, míg olyanok nem leszünk, aki már igen: tetszik nekünk. Kirángatni magunkat saját hajunknál fogva a letargiából, az önutálatból. Ezt nem teheti meg helyettünk senki más. Még ha mindennap imáinkba vesszük, akkor sem változunk, csak akkor, ha teszünk is érte valamit. Az égiek, ha mással nem, de azzal bizonyára megsegítenek bennünket, hogy ne adjuk fel, tartsunk ki. Önmagunkért. Mert én is szép vagyok. És az olvasó is! Mert tükörbe nézni nem is borzalom!

Kép: Pixabay