Tizenhét közös év után egyszer csak szakít velünk a párunk. Pedig hisszük, olyan jól megvoltunk együtt, hogy ez már örökre így marad. Nem is értjük, mi történt, hiszen egyik nap még boldogan bújtunk össze, majd másnap, az ő születésnapi partija előtt egyszer csak kimondja: vége. Sok párkapcsolatban élő embernek rémálma lehet mindez. Mi történhet velünk mindezek után? Ez az alaptémája a napokban debütált, Újra szingli című Netflix-sorozatnak.

Tizenhét év párkapcsolat után szakítani, aztán újrakezdeni bőven negyven felett, sőt, inkább közelebb az ötvenhez. Könnyű vagy nehéz? Nem is lehet kérdés. Újrakezdeni mindig nehéz. De ugyanúgy változtatni is. Legalábbis elkezdeni. Egy ilyen újrakezdési történet elindulásának lehetünk szemtanúi, ha megnézzük a Netflix egyik új sorozatát Újra szingli címmel.

Michael-lal párja, Colin váratlanul, éppen az ő meglepetésből szervezett ötvenedik születésnapi bulija előtt közli: köztük mindennek vége, elköltözött tőle. Michael persze nem tud mit kezdeni a hirtelen jött hírrel, Colin pedig akkor, és utána sem ad magyarázatot mindarra, mi történt.

Újra szingli egy csapásra

Michael (Neil Patrick Harris) és Colin meleg pár, ahogyan sok barátjuk is meleg, de hetero újrakezdők is jelen vannak az Újra szingli-ben. A sorozat New Yorkban játszódik. Mondhatni, nem meglepő egyáltalán a férfi-férfi felállás, ebben a városban főleg. Megszokhattuk már. Manapság ebben már semmi meglepő nincsen, nem különlegesség, az életünk része.

Ezt azért is emelem ki, mert valójában nincsen mit kiemelni. Teljesen mindegy, hogy az éppen szakított pár tagjai férfiak, vagy nők. Ugyanazokat az érzéseket éljük át ilyenkor is mindannyian, nemtől függetlenül. Emberek vagyunk.

Michaelt – aki egyébként egy elég menő ingatlanügynök – váratlanul érte a szakítás. Igazán dühös sem tud lenni Colinra, mert még mindig szereti. Először persze azt gondolja, hogy visszaszerezheti. Aztán amikor tudomást szerez arról, hogy Colin továbblépett, ő is beleveti magát a randizásba.

Ami nem egyszerű. Nem véletlen a párhuzam a méltán kultikus Szex és New York-kal. Michael is egy csapásra szingli lett, New York-ban él, barátaival Stanley-vel (Brooks Ashmanskas), Billy-vel (Emerson Brooks) és Suzanne-al (Tisha Campbell) ventillálja ki újra és újra a fájdalmát.

Beszélgetnek, „brancsolnak”, elutaznak síelni, koktélpartikra járnak, ahonnan taxival mennek haza. Pont mint Carrie-ék. Mondhatni, hogy az Újra szingli a Szex és New York meleg testvére. Igaz, az Újra szingli történetét nyolc részbe passzírozták bele. Tehát azért elég tömény Szex és New York lett belőle. Egyébként mindkét sorozatot Darren Star jegyzi. Ez is jelentősen hozzátesz a hasonlósághoz.

A randizás melós

No meg a sikertelen randik. Mert ki mondta, hogy meleg szingliként ez könnyebben megy majd? Egyáltalán: ez kérdés lehet, hogy melegként ugyanolyan egyszerű vagy nehéz párt találni? Ugyanolyan nehézségekkel szembesül Michael, mint bárki más hasonló helyzetben.

A sorozat rövidsége miatt Michael nagyon gyorsan belecsap a randizásba. Hamar kiderül számára, hogy bizony változtak a szokások a párkeresés nélkül töltött évei alatt: olyan partnerkereső applikáció nélkül nem is érdemes belekezdeni a randizásba, ami nem mutatja meg, hogy tőlünk hány méterre van éppen egy szóba jöhető jelölt.

Illetve a leendő partnerek nem az arcunkra, a mosolyunkra, a tekintetünkre kíváncsiak, hanem – hát – hogy hogyan nézünk ki odalent. Aki nem küld intim fotót magáról, az ne is álmodjon találkáról, sőt, azonnal blokkolják. Michael meglepődik ezeken, de szinte azonnal alkalmazkodik. Ezzel (is) idomul a sorozat a mai partnerkereső trendekhez.

Hiába kesereg még Michael Colin miatt, időt sem hagyott magának a gyógyulásra. Minden részben új lehetséges partnert talál, akikről hamar kiderül (még az adott rész vége előtt), hogy mégsem ők az igaziak.

Ezeket a gyors partnerváltásokat felfoghatjuk egy tükörnek is: bizony, mi is sokszor elégedetlenek lehetünk az újonnan megismert partnerünkkel. Egy nem jól sikerült randi, egy apró félreértés, és azonnal dobjuk is az illetőt. Megnyugtatásul persze vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy de hát ilyen világot élünk. Minden felgyorsult, minden és mindenki helyettesíthető.

Akik igazán számítanak és a szerelem

Én azért még mindig hiszek benne, hogy ez nem így van. Hiába dörgöli ezt Darren Star tolmácsolásában az orrunk alá most Neil Patrick Harris karaktere. Végül is – igaz sok-sok sorozatrészen és filmen át –, de Carrie is megtalálta Biget. Szóval biztos vagyok benne, hogy nem kergetünk hiú ábrándot, ha hisszük, megtaláljuk a boldogságunkat egy nekünk való partner személyében.

A randizási anomáliák ellenére élvezhető sorozat az Újra szingli. Michael párkeresési kísérletei során akadnak vicces helyzetek, amelyet jól eltalált humorral oldanak meg a szereplők. Sokszor nem is lehet ilyen helyzetből kilábalni a való életből sem, mint jókedvvel és nevetéssel.

Az élvezhető sorozatélményhez sokat tesz hozzá Claire (Marcia Gay Harden), akit úgy ismerünk meg, Michael és Suzanne közreműködésével értékesíti volt férjével közös ingatlanát. A válófélben lévő cinikus, vagyonos Claire ügyfélből lesz egyfajta jó ismerős, akiről kiderül, hogy szórakoztató személyiség, akivel érdemes munkán túl is találkozni, és aki a legtöbb helyzetben igen frappánsan és viccesen reagál.

Bár a párkeresés a központi témája az Újra szingli romkomnak, mégsem emiatt a vezérfonal miatt szerethető. A randizás témakörében semmi újdonságot nem kapunk. Milyen egy új emberrel összejönni? Nehéz és melós. Tenni kell érte mindkét félnek.

De azt megerősíti a sorozat, hogy a barátok milyen fontosak, rájuk számíthatunk, őket becsüljük meg igazán. Az a fontos, azzal tartsuk a kapcsolatot, aki még kíváncsi ránk, aki még minket akar.

És a szerelem? Az igazi, akivel nem megerőltető a kapcsolat? Na igen, ő is eljön valamikor. Vagy ki tudja, talán már ismerjük?


Kép: Netflix