Tizenhat éve tartó küzdelemnek vetett véget Madarász Mara, amikor úgy döntött, különböző fogyókúrás szabályok követése helyett Isten vezetését kéri az egészséges étkezésben. Egészen pontosan Istentől kér bölcsességet a napi döntésekhez, hogy mit és mennyit egyen. Hiszen hívőként az élet más területein egyébként kikéri Isten véleményét, akkor miért hagyná őt ki a diétázásából? Egy év hit alapú étkezés után (video)blogot indított a témában. Mindezt úgy, hogy azoknak is érthető, befogadható legyen, akik esetleg nem annyira jártasak a keresztény hitben.

Madarász Marát a budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezetből ismerem. Ahol számos étkezési helyzetben is láthattuk már egymást. Például amikor az óvodások vasárnapi foglalkozásán a gyerekeknek tízórait adtunk, vagy amikor Istentiszteletek után egy-egy alkalommal közösségi ebéden vettünk részt. A keresztény diéta ekkor még a gondolatában sem volt.

Marát ilyen helyzetben legtöbbször elvonulni láthattam, annak ellenére, hogy kifejezetten nyitott-vidám lelkű, kedves szívű nő. Egy időben azt hittem, Mara – akárcsak én – valamilyen ételérzékenységgel küzd, és ezért marad ki a „jóból”, ám végül kiderült, éppen az aktuálisan „igazinak vélt” diétáját tartja.

Keresztény diéta: Szabadság az evésben

Mara tizenhat éve tartó masszív fogyókúrás küzdelmének végül Isten vetett véget. A keresztény diéta segített neki.

– Egy nap, amikor olvasnivalót kerestem magamnak, ráakadtam Brandice Lardner: Kegyelemmel teli tányér blogjában egy posztra, ami nem a fogyókúráról, hanem az önmérséklésről szólt. Nagyon hasznosnak találtam ezt a posztját, és elkezdtem követni az oldalát. Feliratkoztam az email listájára, bekapcsolódtam a Facebook csoportjába, megcsináltam több bibliatanulmányozását. Posztjainak köszönhetően rájöttem, nincs igazi szabadságom már az evésben – gondol vissza az életmódváltásának kezdetére.

Mara, követve Brandice-t, felismerte, az életét tulajdonképpen egy állandó elégedetlenségben tölti, és ezért folyamatosan fogyókúrázik. Mert az életében nagyon sok mindent az étellel való kapcsolata, a megjelenése és a kinézete határozta inkább meg, torzítva a saját énképét, önbizalmát.

Végül tiszta szívből már csak arra vágyott, hogy újra normálisan tudjon az ételhez viszonyulni. Az étel ne jelentsen sem többet, sem kevesebbet a számára, mint kell. Mint mondjuk gyermekkorában. – Rájöttem, Isten használta a küzdelmeimet, hogy közelebb kerüljek hozzá, de nélküle nem vagyok képes helyreállni – árulja el.

Evés, kísértés, sóvárgás, önfegyelem, mértékletesség, falánkság

Azoknak az olvasóinknak, akik nem ismerik annyira a Bibliát, el kell árulnunk, a Bibliában nem találunk közvetlen útmutatást a fogyáshoz, ami viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne arról szó benne, hogyan ügyeljünk a testünkre. Hiszen a kísértés, sóvárgás, önfegyelem, mértékletesség, falánkság – ezek a kifejezések megtalálhatók benne. És éppen úgy értelmezhetők a pénzre, a bűnre, a szerelemre ahogyan akár az ételre, az evésre is.

– Isten a keresztény testképről több helyen is szól. Elkezdtem rá figyelve mértékletesen étkezni, tápláló ételeket választani, amiktől jól éreztem magam, figyelni arra, mikor laktam jól, ahelyett, hogy különböző szabályokat követtem volna. Mivel ez fenntartható, mindig így szeretnék étkezni! – fogalmaz.

Ez a gyakorlatban Mara számára azt jelentette, hogy egy-egy étkezés előtt imádságban nem csak az ételt köszönte már meg, hanem akár kikérte Isten véleményét arról, hogyan étkezzen. Ahogy Mara egyre tudatosabban Istenre figyelt az evés, a mozgás, az egészséges életmód tekintetében, lassan, nagyon lassan, de fogyni kezdett.

A kilók mindenkit érdekelnek, így megkérdeztem, és elárulta: – Nyolc-kilenc kilót fogytam tíz hónap alatt. A korábbiakhoz képest ez lassú tempó, viszont mivel végre nem fogyókúrázom, és ez az életmód fenntartható bármeddig, tudom, hogy már jó úton haladok.

Mara a vlog bejegyzéseiben többször is kiemeli, nincs olyan, hogy a „JÓ diéta”. Nem az a kérdés, hogy melyik étrend szerint étkezünk, hanem az, hogy az mennyire passzol hozzánk, fenntartható-e folyamatosan. – Bevásárlás, főzés, étkezés előtt álljunk meg, és kérjük Isten vezetését, véleményét. Aztán figyeljük, hogy melyik döntés irányában lesz békességünk! – mutat rá arra, milyen a gyakorlatban a HiszemTehátEszem keresztény diéta.

Belelátni egy keresztény életébe

Mara hívőként tapasztalja, az emberek fejében nagy a kavar a kereszténységgel kapcsolatban. A HiszemTehátEszem vlog abban is segíthet, hogy bárki beleláthasson egy keresztény mindennapi életébe, Istennel való kapcsolatába, abba milyen keresztényként Istennel megélni a diétázást is. Mindezt közérthető módon.

– Nem hívő közegből jövök. Én magam sem értettem volna pár évvel ezelőtt, ha nagyon vallásos szavakat és kifejezéseket használt volna valaki. A legtöbben azt gondolják, hogy kereszténynek lenni csupán egy vallás: imádkozz, menj templomba, tartsd be a tízparancsolatot, ezt csináld, azt nem szabad, satöbbi. Pedig a kereszténység lényege az Istennel való személyes kapcsolatban van. Amikor megoszthatsz vele mindent: többek között a fogyókúrás vágyaidat, terveidet, csalódásaidat, sikereidet. Kérheted a segítségét, és számíthatsz rá, hogy olyan területekre is rámutat a szívedben és az életedben, ahol el kell kezdened dolgozni. Ha az emberek látják, hogy hívőként hogyan élem meg a keresztény diéta lépéseit, remek képet kaphatnak arról, mit jelent hívőnek lenni, hogy néz ki a hívő élet a gyakorlatban, a mindennapokban – hangsúlyozza Mara.

A HiszemTehátEszem keresztény diéta ennek megfelelően, nem ájtatos vallási előírásokkal, hanem nagyon is elfogadható, érthető és megfogadható módon szól mindazokhoz, akik szeretnének egészséges önképpel rendelkezni, helyesen táplálkozni, nem önsanyargatóan elérni a hőn áhított testképet.

A keresztény diéta: HiszemTehátEszem

– Nem gondolom, hogy bármi rossz lenne abban, ha valaki szeretne jól kinézni. Sőt, szerintem mi nők úgy lettünk megteremtve, hogy szeretünk csinosak lenni, tetszeni. A gond akkor van, ha a boldogságunk és az elégedettségünk elkezd a kinézetünktől függeni. Ahogy velem is volt. Ha felállítunk magunk elé egy világi mércét, és azt próbáljuk kétségbeesetten elérni. Persze nem feltétlenül azért, mert mi ezt akarnánk; de a világ és az elvárásai akkora nyomást helyeznek ránk, hogy úgy érezzük, ha ennek nem felelünk meg, nem fogadnak el minket – fogalmaz.

Mara nem árul zsákbamacskát, elmondja a hit alapú fogyókúrában nem az eredmény a végső cél, hanem a folyamat, az út, amelynek során rengeteget tanulunk magunkról, a szívünkről, a testünkről, a motivációinkról, és amelyek során mindezek előtt jobban megismerjük Istent, és közelebb kerülünk hozzá. Ehhez Madarász Mara nagyon is gyakorlatias tanácsokat nyújt:

Például, hogy kevesebb étellel is beérjük, mert elhisszük, hogy az elég tényleg elég lesz. Lassabban együnk, éljük meg a falatok ízét, sőt a legfinomabbakat ne az étkezés végére tartogassuk, hanem kezdjük azzal az étkezést. Mara segít felülbírálna az ételhez fűződő viszonyunkat, feltárni a fogyásunk valódi lelki és szívbeli okát. Tippet ad arra, hogyan hagyjuk abba az evést, ha már jóllaktunk, vagy miképpen kezdjünk el tornázni. Segít valódi célt megfogalmazni a fogyókúránkkal kapcsolatban, olyat, ami nem csak nekünk, hanem Istennek is fontos. Hiszen a keresztény diéta, vagyis a hit alapú étkezés alapja az, hogy Istent tesszük az első helyre. Félretesszük a fogyókúrás törekvéseinket, és arra figyelünk, amit Isten mond nekünk.

Fotó: Egressy Attila