A Házasság Hete és Valentin-nap tükrében különösen érdekes kérdés, hogy miért is vagyunk együtt a párunkkal? Talán ilyenkor többet rágódunk a kérdésen: jól választottunk? Vajon számoltunk a nehézségekkel, amelyeket az élet sodor elénk? Tudunk örülni a másik sikerének, tudunk vele ebben osztozni? Ha a másik éppen nehézséget él át valami miatt, együtt tudunk érezni, és biztosítani őt a támogatásunkról? Egyszerűen: tudunk alkalmazkodni az élethez? Minden beszélgetés jól sül el? Malcolm és Marie megtette. Egy éjszakán át beszélgettek.
Milyen is egy szerelmi kapcsolat? Amilyennek szeretnénk látni, olyan. Kívülállóként, vagy belülről egyaránt. Szeretnénk mi, hogy jól működjön, hiszen azért vagyunk benne. Vagy kívülről barátként, rokonként figyeljük az eseményeket. Ilyenkor is drukkolunk a sikernek. Mert siker kell, hogy legyen.
Ha – szerintünk – két összeillő ember egymásra talál, akkor ott legyen boldogság. Mindig és állandóan. Természetesen higgadtan beszéljenek meg egymással minden problémát. Vagy ha nem is higgadtan, de az ajtócsapkodás után boruljanak egymás nyakába, és bocsássanak meg egymásnak. Na persze: mondhatnánk, hogy ilyen csak a filmekben van. És tényleg. Ott általában ilyen sablonos a forgatókönyv.
Kapcsolatok hálójában: Szerelmesek a filmvásznon
Ha szerelmesekről van szó, persze, legyen vita, de ezt oldják meg lehetőleg a két órás filmidőn belül, különben nincsen miről beszélni. Nincsen sztori. Nincsen szerelem. Akkor meg minek is élni? Szerelem nélkül minek élni. A szerelem pedig csak habos és tökéletes lehet, nem pedig hétköznapi szerelem. Tökéletesen kinéző, feszes testű szereplőkkel, akik makulátlanok az élet minden területén. Mert nekünk, nézőknek valamiért jó ezt látni. Talán mert mi nem olyanok vagyunk, titkoljuk is ezt általában a világ elől, de olyan jó lenne elképzelni, mintha.
Így tehát a filmkészítők általában megadják nekünk azt, amit szeretnénk. A tökéletességet a vásznon. Persze tudjuk, hogy ez csak film. Nem valódi. De mégis. Olyan jó lenne elképzelni, hogy minden tökéletes. Nem véletlenül feketén-fehéren látunk mindent. Így nem veszítjük el a fókuszt. Nem vonja el semmi a figyelmünket. Sehol a harsány színek. Minden egységes. Tényleg csak a lényeg látszik.
Aztán képbe kerül Malcolm és Marie. Akik ugyan nem robbannak be a nappalinkba, mint egy boldogáscunami. Inkább csak szerényen, feketén-fehéren elénk állnak: hahó, mi is itt vagyunk! Bár látszólag tökéletesek. Szabályosak. Tényleg gyönyörűek. De feketén-fehéren azt mutatják meg, hogy még így is lehetnek emberiek.
Nekik is lehetnek problémáik – nem is kicsik –, de arról beszélni kell. Igyekeznek megoldani. Még ha ez nem is olyan divatos manapság. És akkor is, ha közben elhangoznak olyan szavak, mondatok, érzések, amelyen a másikat meglepik. Vagy éppen hirtelen nem tudnak mit kezdeni vele.
Malcolm és Marie monológja
Malcolm és Marie egy film címe. És egyben egy pár keresztnevei is. Akiknek alig több, mint másfél órára belecsöppenünk az életébe. Valóban másfél órát vagyunk velük – és még egy picit. Ugyan a film dolgozik vágásokkal, de az idő ezalatt állandó. De mit keresünk Malcolm-mal és Marie-vel? Mondhatjuk, hogy nem átlagos pár ők.
Vagyis hogy hozzák a Hollywood-i klisét: szépek, tökéletesek, sikeresek. A külvilág felé. Otthon ők is egy pár, akiknek van beszélnivalójuk egymással. És a legjobb, hogy beszélnek. És mi ezt végig hallgathatjuk. Ők valóban gyönyörűek. Marie-ra (Zendaya) és Malcolm-ra (John David Washington) jó ránézni. Fiatalok, huszonévesek. A testük feszes és makulátlan, a lelkükben azonban hurrikán tombol.
Amely akkor akar kitörni, amikor mi bepillanthatunk az életükbe. Ők ketten éppen hazaértek egy filmpremierről. Malcolm ugyanis filmrendező, aki elkészítette élete első filmjét. Hazatértük után Marie nem tudja türtőztetni magát, és kifakad: Malcolm ugyanis nem mondott neki köszönetet a film kapcsán. Elsőre tipikus női reakciónak tűnhet Marie tette. De ahogyan egyre többet megtudunk a párról, úgy érezzük magunkat, mintha kapcsolatok hálójába kerültünk volna. Ahonnan ha tudnánk, sem akarnánk szabadulni. Mert tudni szeretnénk, hogy hova lyukad ki a beszélgetés.
Vagyis inkább vita. A kétszereplős dráma egy pillanatig nem ereszti a figyelmünket. Pedig még szex sincsen benne. Ilyet is ritkán látni: amikor két szép ember, akik történetesen egy pár, és még csak olyan intim helyzetbe sem kerülnek alig több, mint másfél óra alatt, hogy testileg is szeressék egymást. Ez a két szép ember a feketén-fehéren virító képkockákon válogatott mocskosságot vág a másikhoz.
Feketén-fehéren az érzésekről
Hogy ki mentett meg kit, ki szereti, ha megalázzák? A másik elvette az életét azzal, hogy filmre vitte, és még csak meg sem köszönte. Így ő már nem mondhatja el a saját történetét. Egyikük szó nélkül elfogadja a szerelme által készített sajtos makarónit. Beszélnek érzésekről és a bizonytalanságról: mi van, ha azt, akit most szeretünk, más korábban jobban szerette? Az örök kérdés: kinek van igaza egy kapcsolatban?
Érdekes végighallgatni Malcolm-ot és Marie-t. Két intelligens embert látunk, akik mernek beszélni, és olyan érzéseket is kimondani, amit a párok általában elhallgatnak egymás elől. Ami esetleg kellemetlen. Marie – aki nem mellesleg színésznő, mégsem játszott Malcolm filmjében – nem véletlenül dühös a párjára.
Mert Malcolm arról a témáról készített egy a kritikusok által is nagyra tartott filmet, amely az ő, Marie életéről szól. Ő volt az ötletadó. Ha úgy tetszik a múzsa. És Malcolm még csak szóba sem hozta Marie-t a premieren. Mindkét féltől hallunk igazságokat, amelyekkel lehet azonosulni. Mindketten hosszan, szinte monológban beszélnek a másikhoz. A másik pedig meghallgatja mindezt.
Tényleg meghallgatja. Vitáznak. Egymásnak feszülnek az érzések. Mégis érezni, hogy ez a két ember tényleg szereti egymást. Különben nem lenne érdekes, hogy mit mond a másik felfokozott hangulatban. Egyszerűen nem is érdekelné a másik mondandója, ha nem lennének jelen érzések. Mindezt úgy látjuk, halljuk mi nézők, mintha csak belesnénk Malcolm és Marie otthonába. Amely csupa ablak.
Pont, mintha egy tévéképernyőn bámulnánk a szereplőket, úgy figyelhetjük Malcolm-ot és Marie-t. Nem is azért, hogy példát mutassanak. Hogy megmutassák, tessék, így kell csinálni. Ha veszekedni kell, hát veszekedjünk. Inkább azt látjuk, hogy érdemes mindent elmondani a párunknak. Mert csak így fejlődhet egy kapcsolat.
El kell mindent mondani. Feketén-fehéren. Úgy, ahogyan van. Ettől még nem lesz szakítás, válás a vége. De tudni kell változni. Tudni kell beszélni. Mindig van miről beszélni.
Fotó: Netflix
